Rossini

Joakim Antal, olasz zeneszerző, szül. Pesaróban (Romagna) 1792 febr 29. (innen nevezték el pesarói hattyu-nak), megh. Párisban 1868 nov. 13. A zene iránt való fogékonysága korán kezdvén nyilvánulni, szép hangjának kiművelése céljából Angelo Teseihez, Bolognában küldték. Husz éves volt, mikor több operai kisérlete után Tancréd-ja a velencei Fenice-szinházban előadásra került. Ezt követte az Olsz nő Algériában c. műve. Döntő sikert aratott 1816. szinre került Sevillai borbélyával, amely nemcsak legnagyobbszerü alkotása, hanem tán valamennyi olasz buffo-opera koronája. Ugyanebben az évben irta Otellót (a nápolyi Del Fondo szinház számára), továbbá a Hamupipőkét (Róma, a Delle Valle szinház számára) és 1817. (Milano, a Scala-szinház számára) a Tolvaj szarkát. Az a lanyha fogadtatás, amelyben a közönség Semiramisát (Velence 1823, Fenice-szinház) részesítette, arra birta R.-t, hogy 1823. Londonban menjen, ahol öt hónap alatt hangversenyek és zeneórák által 10 000 font sterlinget szerzett. Ugyanez év okt. Párisba utazott és a Théâtre Italien igazgatását vette át. De nem értvén az adminisztráláshoz, szinháza két év alatt annyira aláhanyatlott, hogy Larochefoucauld vicomte saját kérésére elmozdította állásától és királyi főzeneintendánssá és főénekfelügyelővé nevezte ki, amely állása semmi teendővel és 20 000 frank jövedelemmel járt. A juliusi forradalom kitörésekor elvesztette ez állásait, de hosszas per útján elérte, hogy 6000 frank nyugdíjat mégis fizettek neki. R. Párisban nagyon elfranciásodott és 1829. megirta Tell-jét, amely a nagy operában főműve és utolsó alkotása, melyet a szinpadra szánt. Az 1829-től haláláig terjedő hosszu időközben (38 év) R. csak hires Stabat Materét (1832, ismeretes bővített alakjában 1841) és néhány templomi darabot és kántátét irt. 1836. visszatért Olaszországba, de itt sokat betegeskedett. Stabatjának óriási sikere ismét tevékenységre serkentette; az 1848-iki zavargások ellenben betegebbé tették és a felkelők elől Bolognából Firenzébe kellett menekülnie. Utóvégre aztán jobbnak látta ismét Párisba menni, ahol felgyógyult és 15 évig közszeretetben élt. A Pere-Lachaiseban temették el, ahonnan hamvait 1868 máj 3. Firenzében vittek és a Sta-Coce-templomban helyezték el. R.-nak az említetteken kivül a következő operái vannak: Demetro e Polibio (1811); L"inganno felice (1812); Ciro in Babilonia (1812); La pietra del paragone (1812); L"occasione fa il ladro (1812); Il figlio par azzardo (1813); Aureliano in Palmira (1814); Il Turco in Italia (1814); Elisabetta (1815); Sigismondo (1815); Torwaldo e Dorliska (1816); La gazetta (1816); La gazza ladra (1817); Armind (1817) Adalaide di Brgogna (1818); Adina o il califfo di Bagdad (1818); Mose in Egitto (1818); Ricciardo e Zovaide (1818); Ermione (1819); Eduardo e Cristian (1819); La donna del lago (1819); Bianca e Faliero (1820); Maometto II. (1820); Matilda di liabrano (1821); Zelmira (1822); Il viaggio a Rheims (1825); Le siege de Cornithe (1826, a Maometto új átdologzása); Moise (1827, a Moise in Egitto új átdolgozása); Le comte Ory (1828). Ezen kivül vannak R.-nak drámai kántátéi, egy kismiséje (Tantum ergo), IX. Piusnak irt himnusza, Chant des Titans-ja, három éneke, néhány áriája és kanzonettája, alkalmi kántátéi, katonai indulója és néhány tanító énekműve stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon