Rosta
gép
szelelő R., gabonatisztító R., a gabonatisztító gépek
egyike, mely arra szolgál, hogy a gabonát más idegen magvaktól, polyvától,
portól s egyéb tisztátalanságoktól megszabadítsa. A R. a részek elkülönítését
eszközli nagyság és fajsúly szerint. Szerkezetére néve általában ventilátorral
összekapcsolt rázószitarendszerből áll, melyek szekrényszerü állványban vannak
elhelyezve, a különböző gyártmányok lényegükben nem igen térnek el egymástól.
A
gabonál garatba töltik; innen tolóajtóval szabályozható
nyiláson át hull a c felső szitaszekrénybe, melybe 2-3 kicserélhető szita van
elhelyezve. Esés közben találkozik az e forgó lapátok által előidázett
szélárammal, mely utóbbi a legkönnyebb részeket: port, polyvát, üres magvakat
magával ragadja s a rostából kifújja, szóval a gabonát kiszeleli; a legnehezett
magvak eredeti esési irányukból alit téríttetnek ki, a valamivel könnyebb
magvak pedig kissé félre esnek s lehullva g válaszfalba ütköznek, melyen
lecsúszva h csatornán át a R.-ból kivezettetnek. A nagy és nehezebb testek már
most a szitákra jutnak s nagyság szerint különválnak. Áthullva a felső
szitákon, a magvak alsó finom szitára v. kevésbbé egyszerü szerkezeteknél
alsó szitarendszerre hullanak, mely a kis, összeszorult gabonát, valamint a kis
idegen testeket kiválasztja. Az ily R. többnyire kézi hajtásra van berendezve,
az egyszerübbeket egy, a kevésbbé egyszerübbeket két ember elhajthatja.
Óránkénti munkabirása 750-800 kg., súlya 120-180 kg., ára 50-100 forint.,
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|