Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Rövid tarta... ----

Magyar Magyar Német Német
Rövid tarta... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Rövid tartamu szabadságvesztés-büntetések

főleg újabb időben erős megtámadás tárgyai. A kifogás az, hogy a javítás céljának meg nem felelnek, sőt miután, amint kellene, teljes magánelzárásban a szükséges helyiségek hiánya miatt végre nem hajthatók, inkább erkölcsrontó hatással birnak. Hogy ez a kifogás nem egészen alaptalan, el kell ismerni, valamint azt is, hogy hazai törvényhozásunk egészen helytelen álláspontból indult ki, midőn az éjjeli és nappali magánelzárást csakis az egy évet meghaladó fogházbüntetésnél rendeli alkalmazni; a R.-nél tehát elvül a közösséget állítja fel, holott a magánelzárásra épp ezeknél különös súlyt kell helyezni, természetesen a gyakorlati lehetőség korlátai között. De azért a jelszó: a R. eltörlendők, túlzás, mert a büntetés célja nem egyedül a javítás; az elrettentés céljának elérésére pedig a R. nagyon is alkalmasak s annál nélkülözhetetlenebbek, minthogy az ellenfelek oly büntetést, mely azokat teljesen pótolhatná, mindeddig fel nem fedeztek. A R. helyett a pénzbüntetést s közmunkának elzárás nélkül teljesítését szokták javasolni.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is