Russel

(ejtsd: rösszl) v. Russell, régi angol nemesi család, melynek első őse, R. János, a XIII. sz.-ban Corfe-Castle (Dorset) parancsnoka volt. 1539. a család a peer-méltóságot, 1550. pedig a Bedford grófi rangot kapta. Legnevezetesebb tagjai: Vilmos, Bedford 5. grófjának Vilmosnak fia, szül. 1639 szept. 29., megh. 1683 jul. 21. Már 22 éves korában került az alsóházba, ahol az ellenzék egyik hatalmas vezére lőn. A II. Károly ellen szőtt rozsházi összeesküvésben való állítólagos részessége miatt vérpadra került 1683 jul. 21-én. III. Vilmos trónralépése után a pört megújították és R.-t ártatlannak nyilvánították (1689), mire a király a kivégzettnek atyját Tavistock marquisvá és Bedford hercegévé nevezte ki 1694. V. ö. Russell János lord, Life of William Lord R., 4. kiad. London 1853). - Eduárd lord, az előbbinek unokaöccse, szül. 1651., megh. 1727 nov. 26. Fényes győzedelmet vívott ki La Hogue mellett a francia hajóhad fölött 1692 máj. 29., minek jutalmául Oxford grófjává nevezték ki. - János, Bedford negyedik hercege, szül. 1710 szept. 30., megh. 1771 jan. 15. Ő vezette a békealkudozásokat Párisban 1763. Levelezését (Correspondence) R. János lord adta ki (London 1842-46, 3 köt.). - Ferenc, Bedford hetedik hercege, szül. 1788 máj. 13., megh. 1861 máj. 14. Atyja haláláig (1839) Tavistock marquis név alatt a whig-párt érdekében működött. - Utódja egyetlen fia, Vilmos, Bedford nyolcadik hercege lett, szül. 1809 jul. 1., megh. 1872 máj. 26. Ekkor a család címei a vagyonnal együtt unokaöccsére R. Hastings Ferenc Károlyra, Bedford kilencedik hercegére szállottak, aki az 1846. elhalt R. Vilmos tábornoknak fia volt. Szül. 1819 okt. 19., megh. Londonban 1891 jan. 14.

1. R. János lord, egyike a legkiválóbb brit államférfiaknak, a szabad eszmék rendíthetetlen előharcosa, Bedford hatodik hercegének harmadszülött fia, szül. 1792 aug. 18., megh. 1878 máj. 29. Edinburgban tanult bölcsészetet, történelmet és államtudományokat. 1813. az alsóházba került, ahol szakadatlanul a választási reform érdekében harcolt. Sokáig ellenezték indítványait, miközben azonban népszerüsége folyton nőtt. 1828-29. a testaktának eltörlését és a katolikusok emancipációját követelte. 1830. újabb billt adott be, mely Leeds, Manchester és Birmingham részére követelt parlamenti képviseletet; ezt a javaslatot 1832. csakugyan elfogadták. Midőn a whig-párt az ellenzék padjaira szorult (1834 nov.), R. letette hivatalát és az 1835 febr. havában megnyitott új parlamentben mint az ellenzék vezére tünt föl. A tory-párt bukása után (1835 ápr.) a Melbourne-kabinetben belügyminiszter lett, 1839. pedig a gyarmatok minisztere. Nagy érdemeket szerzett a városok új szervezése körül, szintugy az ir tizedbill, az új szegényügyi törvény, a közoktatásügy s az igazságügy reformja terén. Sikerrel működött a chartisták és radikálisok törekvései ellen. 1841 aug. óta megint az ellenzék élén találjuk. Peel visszalépése után (1846 jul.), mint a whig-párt feje, újra miniszterelnök lett. De miután R. 1851 dec. havában társát Palmerstont a kabinetből való kilépésre kényszerítette, a whig-kormány helyzete mind tarthatatlanabbá lett, mignem a kabinet 1852 febr. beadta lemondását. Derby lord rövid minisztersége után, még ugyanabban az esztendőben (dec. 17.), R. az Aberdeen-féle koaliciós minisztériumba lépett. 1853 február 21-én Clarendonnak adta át az ideiglenesen vitt külügyi tárcát és az orosz háboru kitörése után a titkos tanács elnöke lőn. Állásáról azonban 1855 jan. 25-én, még az Aberdeen-minisztérium bukása előtt mondott le. A Palmerston-kabinetben a gyarmatok közigazgatását vette át, februárban pedig Angolország nevében részt vett a bécsi békealkudozásokban. Magatartását azonban sokan helytelenítették, amikért jul. 13. állásáról leköszönt. Az 1859 jun. 18. megalakult új Palmerston-kabinetben a külügyek minisztere lőn. 1861 jul. 30. pedig R. grófi címen peer-ré nevezték ki. Külügyi politikája egészben véve a Palmerston által kijelölt irányban haladt; támogatta az olaszok függetlenségi harcát, de amellett Szavójának Franciaországhoz való csatolását is elismerte. A lengyel fölkelés alkalmával (1863) határozott kudarcot vallott, amennyiben az orosz kormány (Gorcsakov) az angol kormánynak a lengyelek érdekében hozzá intézett jegyzékét figyelemre sem méltatta. A német-dán háboruban (1864) Dánia pártját fogta. Palmerston halála után (1865 okt. 18.) R. lett a miniszterelnök, mig a külügy élére Clarendon került. Midőn 1866 márc. 12. Gladstone reform-billje került napirendre és igen nagy ellenállásra talált, R. jun. 16. lemondott. Ez időtől fogva az agg államférfiu többé hivatalt nem vállalt. 1869 ápr.-ban a felsőház reformjáról terjesztett be javaslatot, melyet azonban a tory-párt elvetett. Válogatott beszédei (Speeches) két kötetben jelentek meg 1870. Művei közül megemlítendők: Essay on the history of the English government and constitution (London 1821, új kiad. 1873); Memoirs of the affairs of Europe, from the peace of Utrecht to the present time (u. o. 1824-29, 2 köt.); Essay on causes of the French revolution (1832); Life and times of C. J. Fox (u. o. 1859-67, 3 köt.). Kiválólag fontos az ő legutolsó nagy műve Recollections and suggestions (1873, 2. kiad. 1875; ném. Halle 1876), melyet az ősz államférfiu testamentomának lehet tekinteni. Ifjuságában szomorujátékot is irt Don Carlos cím alatt (1823); kiadta továbbá Moore Tamás leveleit és naplóit (1852-56, 8 köt., kisebb kiad. 1860) és Fox levelezését (1853-57, 4 köt.). - Örököse unokája, Stanley János Ferenc (R. második earlje) lőn, aki 1865 aug. 12. született. (Ennek atyja Amberley viscount 1842. született és 1876 jan. 9. meghalt.)

2. R. Odo lord,

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Ampthill