Saint-Simon Lajos herceg
Az újkor legnagyobb történelmi
emlékirója, szül. Versaillesben 1675 jan. 15., megh. Párisban 1755 márc. 2.
Születése után két év mulva maga XIV. Lajos tartotta keresztvizre. Fiatal
korában mint lovastiszt vett részt a belgiumi és rajnamelléki hadjáratokban.
Katonai pályáján többször érte mellőzés, amiért is 1702. lemondott ezredesi
rangjáról s az udvar körébe húzódott. Itt azonban szintén nem boldogult, mert
az udvarról és politikájáról mindenkor szabadon nyilvánította önálló s
rendszerint korholó véleményét. XIV. Lajos saját szempontjából méltán tartotta
kellemetlen embernek, aki nem tudja befogni a száját (tenir sa langue). S. a
testislg kultuszát űző léha környezetben hirdeti a tekintély elvét, a
királyságot eszményi magaslatra kivánja emelni, akkép, hogy mindenekelőtt
önmaga törekedjék erkölcsi megújhodásra, mert különben az országot
kikerülhetetlenül erkölcsi és anyagi bukásba sodorja. Erre nincs más mód,
felfogása szerint, mint hogy a mindent egyenlősítő királyi hatalom, mely
eddigelé a felcseperedett jöttmentekkel (roturiers parvenus) szövetkezett,
ezentúl a főranguakban keresse hatalma támaszait (copartageants de sa
souveraineté). Midőn XIV. Lajos meghalt, Orléansi Fülöppel szövetkezve, nagyban
hozzájárult a király végrendeletének ama pontja megváltoztatásához, mely
szerint a mainei herceg, a király törvénytelen fia legyen a régens. Ebbeli
szolgálataiért a régensi kormány tagja lett, s uralma alatt forró szenvedéllyel
dolgozott a nemesség érdekében s a törvényesített hercegek és a polgárság
ellen. 1721. diplomáciai küldetésben Spanyolországban járt, hol főként a
nemesség intézményének tanulmányozásával foglalkozott. Visszatérésekor azonnal
összetűzött a régenssel és annak jobb kezével Dubois bibornokkal, kiknek
piszkos és elvetemedett kormányzata és magánélete, már addig is, bár
kormányuknak tagja volt, folytonosan kihivta kritikáját. A régens halála (1723)
után rögtön a magánéletbe vonult vissza s odaadó gonddal és szenvedéllyel élt
ezentúl egyedül emlékiratai szerkesztésének. magyarországról is rendkivül sok
becses adat van benne elszórva. II. Rákóczi Ferenc történetére elsőrendü kútfő.
Ő Rákóczival egészen egykoru volt, kinek szabadságharcát előkészítésétől fogva
végiglen, mint beavatott érdeklődő politikus, kiváló figyelemmel kisérte. Midőn
pedig Rákóczi Franciaországba ment, személyes barátság fűzte őket együvé. És ha
Rákóczi a kamalduli szerzetesek közelében pihente ki a sivár jelen
lélekzsibbasztó gyötrelmeit, S. ugyanakkor nem kevesebb enyhülést talált Rancé
abbénál a trappista kolostorban. S.-nak világhirü arcképei közt egyik
legremekebb az, melyet Rákócziról festett, aki szerint sokkal jobb, nemesebb és
becsületesebb volt, semminthogy a politikában sokra vihette volna. Hogy S.
elismeri Rákóczinak erkölcsi nagyságát, főként azért veendő nagyra, mert nála
ez ritkán történik. Az emlékiratok 1691-től 1722-ig terjednek, s hosszas
előkészület után 1740-46. években irattak meg. Első teljes kiadásuk 1829.
jelent meg.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|