Salamon Ferenc

Történetiró, műbiráló és esztetikus, szül. Déván 1825 aug. 29., ott keresztelték meg szept. 4., mely nap legtöbb életrajzában születésideje gyanánt szerepel, megh. Budapesten 1892 okt. 9. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi ref. kollégiumban végezte, itt tanárai közül különösen id. Szász Károly volt rá nagy hatással; mint tanuló egyszersmind nevelő is volt Kemény Simon báróné gyermekei mellett.
A szabadságharc őtis a küzdők sorába szólította 1848 szept. 20-án s mint honvéd több csatában vett részt, mig Csucsánál egy ágyukerék lábát össze nem törte s a harcban további részvételre hosszabb időre képtelenné nem tette. Felgyógyulása után ismét beállott honvédnek s a hadseregben szolgált a világosi fegyverletételig.
Ezután mintegy másfél évig Nagyváradon rejtőzött s egy zsidó családnál (özv. Jakabnénál) siketnéma gyermeket tanított. 1851. Pestre jőve, az orvosi szakra iratkozott be; 1853. a nagykőrösi ref. gimnázium egyházi tanácsa a Tomori Anasztáz eltávozásával megüresedett matematikai tanszékre hivta meg tanárnak, hol Arany János, Szilágyi Sándor, Szász Károly stb. voltak tanártársai. itt csak egy évig maradt, 1854. ismét visszatért Pestre s a Szilágyi Ferenc szerkesztette Magyar Hirlap, később a Budapesti Hirlap, Budapesti Közlöny és (1857-1862) a Pesti Napló belmunkatársa lett. <>Ez időre esik műfordítói, műbirálói és esztetikai munkássága. Az előbbi téren mint francia és angol klasszikus regények fordítója működött s Beecher Stowe, Thackeray, Dickens, Feuillet Octáv, Sandeau, Girardin több regényét és elbeszélését ültette át magyarba a Pesti Napló és Budapesti Hirlap tárcarovatában. Önállóan is megjelentek: Girardin, Pontanges marquis (Pest 1854); Egy szegény ifju története (Pest 1859, 2. kiad. 1873, 3. kiad. 1882); Eliot György, Bede Ádám (4 köt., Pest 1862, 2. kiad. Budapest 1888). Egy eredeti víg beszélyével (Csak lassan a testtel) 1855-ben a Vasárnapi Újság pályadíját nyerte el. Műbirálataiban egyrészről igyekezett felhivni a figyelmet első rendü iróink és költőink alkotásaira, másrészről erős szatirai éllel ostorozta azt a léhaságot és eszmeszegénységet, melyet néhány újabb magyar költő s regényiró művében vett észre.
Esztetikai tanulmányai közül, melyek finom elemzés, találó jellemzés, higgadt és biztos itélet s a világirodalomban meglepő jártasság által tünnek ki, nevezetesebbek: Arany kisebb költeményei; Arany János és a "népiesség" (Budapesti Hirlap 1856); Legújabb regényeink (Pesti Napló Albuma 1858); Csokonai Dorottyája (Szépir. Figyelő 1869); Zrinyi a költő (Koszoru 1864), melyek összegyüjtve is megjelentek Irodalmi tanulmányok címen (Budapest 1889, 2 köt.). 1857. megalapítvány Csengeri Antal a Budapesti Szemlét, ennek S. is munkatársa lett s Csengeri megbizásából ennek számára irta első történeti tanulmányait: Török uralkodásról magyarországon (1860, VII-IX. kötet), mely 1864-ben átdolgozva Magyarország a török hódítás koráben címen külön is megjelent (2. javított kiadás 1886, ném. Lipcse 1887) s a magyar történetirás terén eddig ismeretlen új iránynak lett úttörője, mely a hazai történelmet a világtörténettel szoros összefüggésben tárgyalja s az intézmények ismeretét a történeti helyes felfogás alapfeltételének tartva, az eseményeket ezekből s a kor uralkodó eszméiből s ezeknek hatásából igyekszik megfejteni.
A brebiri grófokról irt másik nagy tanulmánya szintén a Budapesti Szemlében (1863-64) jelent meg először s később Zrinyi Miklós, a szigetvári életrajzával együtt Az első Zrinyiek (Pest 1865) cím alatt adta ki; a Szalay László halálával félbemaradt Eszterházy Miklós, Magyarország nádora c. művet folytatta (II. köt. 2. fele s III. köt., Pest 1866-1870). Ezt követték A magyar királyi szék betöltése és a pragmatica sanctio története (Pest 1867, 2. kiad. 1881); Két magyar diplomata a XVII. sz.-ból (Bécs) (Pest 1867, 2. kiad. 1878; új kiad. 1884), melyben az 1627-iki szőnyi békealkudozások legfontosabb forrásait, Bethlen g. utasításait a török biztosok és Toldalagi Mihály számára. Toldalagi követségi naplóját és jelentéseit, Tassi Gáspár budai követségéről szóló jelentését bevezetéssel ellátva adta ki; Rendi országgyüléseink jellemzéséhez (Tört. ért. I. 11, Pest 1869); Közoktatásunk reformja (Pest 1873); Kisebb történelmi dolgozatai [Pozsony] (Budapest 1875, 2. kiad. u. o. 1878, új kiad. 1889). Politikai tárgyu művei: Magyarország 1849-ben és 1866 után (Pest 1869). A forradalom és a közös ügyek (Budapesti Szemle 1881). Mikor e műveit irta, már a Budapesti Közlöny szerkesztője (1867-1892) s a m. tud. akadémia tagja volt (1859. lev., 1871. rendes), 1870 óta pedig a m. kir. tudományegyetemen mint rendes tanár a magyar történetet tanította. Egy akadémiai székfoglalója, melyet Bölcs Leo császár Taktikájáról tartott s amely A magyar hadi történethez a vezérek korában címen először a Századokban (1876), egy év mulva külön is megjelent, a régi magyar hadi szerkezet s egy-két Árpád-kori ütközet geniális magyarázatát foglalja magában. 1882. a. m. tud. akadémia Bottka Tivadar, Szabó Károly és Pauler Gyulával együtt őt is felkérte a milleniumi évének megállapítására. S a Kárpátokon átkelést 897-re tette s a nézetkülönbség, mely közte és Pauler között a honfoglalást megelőző bolgár háboru lefolyására nézve volt, heves polemiában jutott kifejezésre.
A honfoglalás éve címü műve 1883. jelent meg s folytatásul szolgáltak hozzá a Budapesti Szemlében (1883) megjelent cikkei: A kutfőkritika és a millenium irója és Az akadémia és a millenium. pestváros közgyülése 1870 máj. 25. adott megbizása folytán még az évben hozzá fogott legnagyobb művének, Budapest történetének megirásához s hosszu és beható tanulmányozás után, melynek irányát a Budapesti Szemlében és a Századokban megjelent számos ide vonatkozó értekezései mutatják, 1878. készült el az első kötettel Budapest az ókorban, 1885. a második kötettel, mely Mátyás király koráig terjed, a harmadik kötet (1885), mely Kutfőbirálatokat foglal magában, egyszersmind az utolsó is volt, e legnagyobb művét, melyben nemcsak az egyes részletek mintaszerüek, hanem az egész hatalmas konstrukciójával megragadja az olvasót, nem fejezhette be. (Ism. Pauler Gyula, budapesti Szemle 48. köt., 447. l.) S. a történetirást művészetnek tekintette s a felfogás eredetiségében, az események mesteri csoportosításában nyilvánuló genialitás, habár kombinációi olykor talán túlmerészek is, valamint a kidolgozásra fordított művészi gond s az erőteljes és szép nyelv által történetiróink között első rendü helyet vívott ki magának s e tekintetben a hasonló irányu francia történetirók elsőbbjeivel bátran egy sorba állítható. irodalmi érdemeit a királyi kegy is elismerte, midőn 1887 aug. 18. a "Pro litteris et artibus" éremmel tüntette ki.

Forrás: Pallas Nagylexikon