Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Salamon kir... ----

Magyar Magyar Német Német
Salamon kir... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Salamon király

király, született 1052., mint I. András (l. o.) és Jaroszló Anasztázia házasságának kései gyümölcse. Örökösre nem számítva, atyja már előbb Béla hercegnek (l. I. Béla) igérte a trónt, most azonban azt mindenképen S.-nak akarta megszerezni. 1057., alkalmasint IX. Konstantinos Monomachos koronájával, valóban királlyá koronáztatta s eljegyezte Németország gyermek királyának kis nénjével, a 10 éves Judittal 1058 szept. közepén, mikor a két király egyúttal a békét is megkötötte. András halála után Zircen, özvegye S.-nal s ennek arájával Judittal Németországba menekült IV. Henrik udvarába, honnan német sereg kisérte haza Székesfehérvárra, hol a főpapok és főurak őt másodszor is királlyá koronáztatták.

Anasztázia királyné Attila király kardjával ajándékozta meg Ottó herceget s a többi német vitézt is gazdagon megajándékozva bocsátotta haza.

Azonban okt. végén, alig ért IV. henrik Regensburgba, II. Boleszló lengyel herceg kiséretében Géza herceg betört (l. I. Géza), mire a gyermek király és udvara Mosonyba futott. Géza azonban hajtván a püspökök békéltető szavaira,

Győrött 1064 jan. 20. kibékült S.-nal s Pécsett ápr. 11. az unokatestvérek már együtt ünnepelték a husvétet, sőt az ünnepi koronát maga Géza tette S. fejére. S. udvarában mind nagyobb befolyáshoz jutottak a német származásu lovagok, kik közül különösen Vid bácsi főispán tudott hatni a királyra.

Eleintén S., továbbá Géza és testvérei mérsékelték egymás iránt való bizalmatlanságukat s közös erővel védelmezték a hazát. Megsegítették Géza herceg sógorát Zvonimir horvát bánt a karantánok ellen, azután az Erdélyt pusztító besenyőkre vetették magukat s Kerlés mellett a Cserhalmon dicső diadalt arattak rajtuk; majd a bolgárországi besenyők pártfogóit, a görögöket támadták meg, kierőszakolták a Száván való átkelést, körülvették Belgrádot s Niketas várparancsnokot hódolásra kényszerítették (1071).

Mivel azonban Niketas Gézának hódolt, az ifju király sértve érezte magát s midőn a buziási mezőn tett osztálynál Géza az önként hódoló görögöket nem engedte szétosztani, a király neki bosszuból kisebb részt adott a zsákmányból. Géza szabadon bocsátotta görög foglyait, mit a görögök egyenesen hozzá küldött követséggel viszonoztak. Midőn azonban a görögök csakhamar ismét elfoglalták

Belgrádot, Géza vezér 1072-ben részt vett S. király boszuló hadjáratában, mely egészen nisig mindenütt győzelmet aratott. Azonban alig tért haza, ugy tapasztalta, hogy a király őt és öccseit tőrbe akarja csalni s azért Lászlót azonnal oroszországba küldte, hogy külső segítségről idejében gondoskodhassék. T

izenhat püspök csak hosszas fáradozás után, 1073. békíthette ki Gézát és S.-t az esztergomi szigeten, egymásnak kezeseit azonban csakhamar kölcsönösen elfogatván, újból hajszálon függött a háboru; a télre mégis 1073 nov. 11-én 1074 ápr. 24-ig tartó újabb fegyverszünetet kötöttek. A király németjei azonban éppen ezt az időt akarták felhasználni, hogy a támadástól nem tartó Gézával elbánjanak s Marquard, Vid és a többiek Ikerváron, Kesztölcön és Szegszárdon a királyt Géza megsemmisítésére biztatták, mert szerintük most van erre a legkedvezőbb alkalom, midőn Géza csak maga van itthon, mig László Orosz-, Lambert pedig Lengyelországban keres segítséget. Gézát készületlenül lepték meg

S. hadai, melyek 1074 febr. 26. a kemeji rónaságon, valahol Nagy-Ivánnál győzedelmeskedtek is. Géza futó seregéhez azonban László és sógora Ottó csakhamar 11 új zászlóaljjal csatlakozott s márc. 14. Mogyoródnál döntő csatát nyert S.-on. Vid és Ernye elesett, Marquard és Szvatopluk fogságba jutott, S. pedig Szigetfőnél csak bajosan kelhetett át a Dunán, hogy azután a bátor Opos csapatjának fedezete alatt Mosony felé meneküljön. Szétverte ugyan Zoltán besenyő vezér seregét, mely Mosonyban körül akarta őt fogni, azt azonban nem akadályozhatta meg, hogy a királyi hatalmat Géza herceg gyakorolja.

A segítségre szólított IV. Henrik császár májusban ugyan már fegyverkezni kezdett érdekében, de birodalmának belső ügyei miatt másfelé kellett fordulnia. Midőn azonban S. megigérte, hogy hűbérül fogadja tőle Magyarországot s hogy hűsége jeléül 12 kezest és 6 várat ad át neki, zsoldosaival 1074 aug. csakugyan segítségére indult; azonban S. csak csekély haddal csatlakozott hozzá, Géza pedig atyjának bélának rendszerét követve, minden eleséget eltakarított az éhező sereg útjából. Igy Henrik már szept. visszafordult s még dunai hajóinak egy részét is elégette.

S. ezalatt Nyitrát ostromolta, hol vitéze, a bátor Opos korábban a császár figyelmét is magára vonta hősi tetteivel. most azonban, ugy látszik, neki is oly gyorsan kellett visszavonulnia, hogy a nagy sietségben még koronáját, a Konstantinos Monomachos-féle koronát is elvesztette s azt csak századok multán találták meg a földben Ivánkán. IV. henriket követte nénje Judit királyné is, maga S. azonban Pozsonyba zárkózott. Ápr. 14-én már elismerte királyul Gézát, de kivánatosnak nyilvánította, hogy az uralomban S.-nal osztozzék. VII. Dukas Mihály görög császár szintén Gézát ismerte el királyul és azt a koronát küldte neki, melyet királyaink ma is használnak. Magát S.-t ezalatt László herceg ostromzár alá vette Pozsonyban; de S., ki a vár falai alatt László egyik-másik jó vitézével maga is gyakran viaskodott, még akkor sem esett kétségbe, midőn VII. Gergely 1076 február 22-én legfőbb reményét IV. Henriket egyházi átok alá vetette. 1076 december 25-én Géza király a szegszárdi templomban, Dezső kalocsai érseknek békére intő szent beszédén megindulva, nagymise után a főpapok zárt körében sirva jelentette ki, hogy S.-nak kész visszaadni az ország 2/3-át, magának régi módon csak 1/3-ot tartván meg; S. azonban, ugy látszik, föltétlen lemondást kivánt s igy a békéből és egyességből semmi sem lett, még akkor sem, mikor Géza 1077 ápr. 25. meghalt, mert a magyarok azonnal daliás öccsét Lászlót tették meg királlyá (lásd László, I.). László, hogy S. működését ellensúlyozza, a trónjától megfosztott IV. Henrik ellenében Sváb Rudolf ellenkirálynak 1078 máj. 27. támogatást igért; Rudolfnak 1080-iki merseburgi győzelme után, mely különben Rudolf életébe került, IV. Henrik reményei megsemmisülvén, végre 1081. S. is elismerte királynak Lászlót, ki meghagyta királyi címét s királyi udvartartást rendelt számára, az uralkodó azonban egymaga maradt.

S. a királyi udvarban is terveket kovácsolván trónja visszanyerése végett, László őt 1083. Bodossal, ugy látszik, a volt király legbizalmasabb emberével együtt a visegrádi várba (az alsó toronyba) záratta, de még azon év aug. szabadon bocsátotta, midőn a nemzettel István király szentté avatásának ünnepét ülte.

S., amint tehette, ismét kiment Németországba, hol azonban felesége és sógora IV. Henrik hidegen fogadván, elkeseredve és kétségbeesve, a pogány besenyők karjaiba vetette magát s Kötesk vezért Erdély odaigérésével rá is vette Magyarország megtámadására. László király azonban Kis-Várda táján megverte őket s Kötesk és s. a krónika szerint "mint a karvaly körmétől megtépett rucák" futva menekültek (1085). S. többé nem háborgathatta ugyan hazáját, de önmagával meghasonolva, más országok pusztításában kereste féktelen dühe kielégítését. Kalandos magyarok élére állva, 1087 elején csatlakozott Cselgu bolgárországi besenyő vezérhez, ki magát Konstantinápolyt akarta fölverni. Chariopolisz közelében azonban 1087 márc. csatát vesztettek; Cselgu elesett, S. pedig a maga nehéz lovasaival csak nagy nehezen menekülhetett egy rossz várba, hol azonban az ellenség körülfogta őket. S. reggel kitört ugyan, hogy keresztülvágja magát, de a görögök kiséretével együtt levágták. Monda szerint kevesedmagával megmenekült ugyan, azonban a Duna jegén átkaptatva, egy nagy erdőben elbujdosott társaitól, álruhában mint kolduló barát pár napra Székesfehérváron is megjelent s végre Polában mint remete vezeklett. Barlangját a polai nép azon domb oldalában keresi, melyen a Fort San Michele áll. Ez a barlang most már jobbadán beomlott. Sokáig mutogatták sárból tapasztott ágyát, melyen a volt király aludt s azt az agyagmécset, melyet saját kezével készített volna. Hazánk ezredéves kiállításán (a román kápolnában 100. szám alatt) a pola-parenzói püspökség ki is állította S. királynak állítólag eredeti sírkövét, melynek ez a felirata: "HIC REQUIESCIT ILLVSTRISSIMVS SALAMON REX PANNONIE". XII. sz.-beli följegyzések szerint azonban (Florianus, Fontes, IV., 88.) "extra muros Albe", Belgrád (?) falain kivül temették el. Gyermekei nem maradtak. Neje Judit 1088. másodszor is férjhez ment s igy 1087-nél későbben nem történhetett. Emlékével a hagyomány kibékült; a polai nép szentnek tartotta, a magyar krónikások is elismerték vitézségét, Vörösmarty S.-a pedig a nagy közönséget nem a történet, hanem a hagyomány S.-ának nyerte meg. Két dénárának képét l. az Érmek mellékletén.

S. nemzetségének első ismert tagja 1186-ból Makód, III. Béla király hive, királyi prisztaldus. A nemzetségnek, melyből kivált a galantai Esterházyak, a Salamonváriak v. Harkályiak s az illésházi Illésházyak családja, 1239-1402 közt Pozsony, Veszprém és Zala vármegyékben 8 birtoka ismeretes. - S., IV. Béla nevelője volt 1213. s Gertrud királyné megöletésekor állítólag ő mentette meg IV. Bélát a megöletéstől. Ezért II. András őt, illetőleg atyját egy faluval ajándékozta meg. - S., 1214-ben bácsvármegyei főispán és tárnokmester, 1223. pedig bán. - S., 1244-1252 közt pannonhalmi apát.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is