Sánc

(újabban harcgát), általában mesterséges, földből készült födözék. A födözékek célja, hogy az ellenséges lövedéket felfogják, ezeknek hatását megakadályozzák vagy gyengítsék. A futólagos födözékek a terephez közvetlen hozzásimulnak és lehetőleg egyszerüek, alkalmazásuknál a fő elv: a nyomatékos tűzhatás. 1866 óta a gyorstüzelő puska jött alkalmazásba, tehát a fő eszköz: a tüzelés; ez okból hosszu tűzvonalra van szükség, mely a terep és födözékek által biztosítva legyen; 1870-71. a futólagos födözékek az ellenséges lőirány szerint különböző elnevezést nyernek, és pedig: a) mellvéd, ha a védőt arcból jövő lövések ellen, b) harántgát (Travers), ha a mellvéd mögött felállított védőt oldalról jövő lövések ellen, c) hátvéd, ha a védőt háttűz ellen, és végre d) ürépítmény, ha a védőt felülről jövő lövések ellen védik.

[ÁBRA] 1. ábra.

A födözék fő részei (l. az ábrát): 1. a mellvéd B; 2. a lőpad (Bankett) K; 3. a belső árok S; 4. a külső árok R; 5. a síkozat (Glacis) G. A futólagos gyalogsági födözékek következők: a) lövészfödözékek, b) osztagárkok, c) óvó árkok, d) összekötő árkok és e) ürépítmények. A futólagos tüzérségi födözékek célja, hogy a kezelő legénységet legalább a kis lövedékek hatása ellen megvédjék; megkülönböztetünk: a) lövegállásokat, b) üteg-S.-okat, c) óvó árkokat lőszerkocsik számára. Lövegállások az egyes tüzelő lövegek részére készített födözékek. Üteg-S.-ok, több löveg részére készült összefüggő födözékek. A mellvéd ellenálló képessége szerint megkülönböztetünk:a) üteg-S.-okat, b) erősbített üteg-S.-okat. Az üteg-S.-ok a lövegállások összevonásából keletkeznek. Csak a szélső lövegállások láttatnak el mellvédszárnyakkal, a többiek pedig óvó árkokkal vannak összekötve.

A futólagos S.-ok többnyire elszigetelt, minden oldalról védelmezhető zárt földművek. Mivel a S.-ok építésére több idő és munkaerő szükséges mint a gyalogsági födözékekéhez, azért csakis fontos pontokon építtetnek. A futólagos S.-ok részei: a szegély, a belső berendezések, a leplek és akadályok. A S. szegélyét a tűzvonal határozza meg. A belső berendezéshez tartoznak az óvó és összekötő árkok, harántgátak és ürépítmények. A leplek és akadályok a S. ellenálló képességének kiegészítésére szolgálnak és ahol csak lehet, alkalmazandók. A S. tűzvonala a következő elnevezést nyeri: halánték- v. arc (face), ha a tűzvonal arcban; oldal, ha a tűzvonal oldalt; torokvonal, ha a tűzvonal hátul fekszik.

Az erősbített tábori S.-ok oly zárt védőművek, melyeket ugyanazon célból építünk, mint a futólagos S.-okat, de akként, hogy a tábori, valamint a könnyü ostromlövegek tartós tüze ellen oltalmat nyujtsanak. A futólagos S.-októl lényegesen abban különböznek, hogy elvileg gyalogság és tüzérség részére, kivételesen azonban csupán gyalogság részére is építtetnek. Az erősbített tábori S.-oknál is lehet ezeken kivül gyalogsági és tüzérségi födözékeket alkalmazni (külművek). Az erősbített tábori S.-oknál megkülönböztetjük 1. a szegélyt; 2. a belső berendezéseket, mint: belművek, harántgátak, menedékek, lőszerraktárak, födött elhelyezések stb.; 3. a lepleket; 4. az akadályokat. Az állandó erődítéseknél az előtér pásztázására a gyalogságnak és tüzérségnek kedvező és födött felállítási helyre van szüksége, hogy az ellenség befészkelése és födött közeledése lehetetlen legyen. Ez okoknál fogva az állandó erődítésnél a mellvéd egy földfeltöltésre a gátra (Wall) épül. Az igy berendezett keresztmetszetet gátkeresztmetszetnek nevezzük.

[ÁBRA] 2. ábra

Lényeges részei (l. 2. ábra): 1. a gát, a mellvéddel (G M); 2. a síkozat a födözött úttal v. a nélkül (S); 3. az árok, az escarpe- és contreescarpefallal (C E). Erődített helyek egyszerü szegélyének erősbítésére támogató- v. térközüteg-S.-ok is alkalmaztatnak. Ezek oly védművek, melyeket az erődtől elkülönítve és oldalt építünk a végből, hogy az arcbeli tüzet fokozzuk. Mart-üteg-S.-ok erődített kikötők- és réveknél alkalmaztatnak és az útjárók és folyótorkolatok elzárására, továbbá a partra szállás megakadályozására szolgálnak. Hadállási üteg-S.-ok az erődök erősítésére és oldalozására szolgálnak; rendesen csak lövegekkel vannak ellátva és az erődökkel födött folyosók által köttetnek össze. Vannak még u. n. páncélozott ágyuüteg-S.-ok, melyeknél a páncél gátkazamaták helyett alkalmaztatik. A páncélozott üteg-S.-ok alacsony fekvésnél, csekély térségnél és keskeny szélességben hajózható vizeknél, ott ahol kevés, de jól födözött lövegeket kell elhelyezni, alkalmaztatnak.

S. az őskorban. Nemcsak hazánk területén, hanem a külföldön is nagy számmal fordulnak elő oly földművek, melyeknek célja más mint egy hely vagy nagyobb terület védelmi megerősítése nem lehetett, de amelyeknek java részéről az is biztosan megállapítható, hogy sem az újabb, sem a középkori, de még a római védőművekhez sem sorolhatók. E földművek korát a területükön lelt régiségek határozzák meg s e régiségek közt ugy nálunk, mint a külföldön az őskortól a történelmi korok elejéig terjedő időszakból származó darabok fordulnak elő. Minthogy pedig bizonyos, hogy a legrégibb telephelyeket a későbbi települők mindig felhasználták s igy az illető S. ok java része az őskorban keletkezett és pedig valószinüleg akkor, amikor az első ural-altáji invázió érte az európai területeket, amely invázió államforma szervezetek vagy legalább is szorosabban elhatárolt törzsterületek kialakulását vonta maga után, vagyis a fémkorszakok elején, mintegy a Kr. e. III. évezred végén, vagy a II. évezred elején. Lefelé e S.-ok kora a középkor elejéig nyulik; tudjuk, hogy a kelták, germánok, jazigok, szarmaták, hunnok és avarok is részben felhasználták a már meglévő, részben emeltek újabb s a terület terepviszonyaihoz alkalmazkodó földsáncokat. Két nagy csoportba lennének e S.-ok oszthatók: földvárak, melyek egyes telepeket vettek körül s ezeknél általános szabály, hogy viz mentén feküsznek. Dombos helyeken a völgyek feletti magaslatokon vannak s különösen a szűkebb völgyek és forrásvizek fölötti magaslatokon, éppen azért e félreeső s nehezen megközelíthető magaslatokon levő földvárak többnyire tisztán kivehető állapotban maradtak meg; kikerülték az elpusztulást azért is, mert olyan helyeken vannak, ahol eke nem igen járhat s még ma is többnyire erdő vagy legelőterületet alkotnak. Rendesen magas dombkúpok, melyeket vagy a természet maga elkülönített, vagy hegygerincek végén levő fensíkok, melyeket a fensík többi részétől mesterségesen ásott mély árokkal különítettek el. Az igy elkülönített fensík lejtőin egy- vagy többszörös lépcsőzetet (terraszt, skarpot) látunk, mely a várhegyet körülfutja. E mostan keskeny terraszok egykor széles mély árkok voltak, az innét kiásott földdel pedig az árkok külső részén hatalmas fatörzsek, gerendák és vesszőfonás között magas töltés emelkedett, mely töltésekkel erősített árkok gyűrüket alkottak a földvár meredek lejtőjén. Ily S.-gyűrüt kettőt-hármat, sőt néha ennél is többet alkalmaztak egymás fölött, meredek lejtőket hagyva azok között. Azon a részen, ahol a várhegy a fensíkkal volt egybekötve, kapukat is emeltek; ezek magas dombok között hagyott szűk bejárások, melyeket támadás esetén eltorlaszoltak. A nép ma vaskapunak hivja őket, ami a török hódoltság alatt demir-kapura változott s ma mint dömör-kapu sok helyen él. Vannak oly kicsiny terjedelmü (átmérőben 10-15 lépésnyi területet bezáró) S.-ok is, melyeket éppen kicsinységüknél fogva telephelyeknek nem tarthatunk, inkább tán megerősített szentélyeknek. Ily S.-ok hazánk dombvidékein rendkivül nagy számban fordulnak elő, nevök sok helyen pogányvár (l. o.). A síkon, tehát hazánkban az alföldeken egészen más alakot ölt az efféle földvár. Ezek rendesen vizenyős helyeken feküdtek s több holdnyi területet foglaltak magukban, alakjuk rendesen tojásdad s vert földből készült S.-fal veszi körül, mely fölül fecskerakásszerü tapaszttal, belül pedig cölöpzettel erősített és 3/4-11/2 m. vastag és 11/2 m. magas. Kivül mély árok vette körül, mely tele volt vizzel s lakások még az árkon és sáncon kivül is voltak. Ilyen p. a nagykőrösi földvár.

A S.-ok második faját azok az egyszerü, néha kettős, sőt hármas vonalban húzódó S.-árkok teszik, melyek néha oly szélesek, hogy inkább teraszoknak mondhatók s egyenes vagy szabálytalan alakban folyók partjain, vagy hegygerincek lejtőin közben-közben megszakítva, sokszor igen nagy távolságban húzódnak, a nélkül, hogy ismét zárulnának s egy bizonyos telepnek való helyet öveznének, e helyett inkább egy nagyobb terület határvédelmi műveinek látszanak. Legnagyobb részüket ördögárok vagy ördögvettetés stb. néven ismeri a nép. L. Római sáncok.

Forrás: Pallas Nagylexikon