Sarkvidéki utazások

Azok közül a S. közül, melyekről az európai történelem megemlékezik, a normannok utazásai a legrégibbek. Ezek a tengerre termett emberek, valamint Dél-Európában Sziciliáig eljutottak, északon is hamar elkalandoztak egészen a Jeges-tengerig és már 985. a Vörös Erik vezetése alatt letelepedtek Grönlandban. Onnan állítólag már az 1000. évben eljutottak Labradorig, sőt az Egyesült-Államokig. Tehát a germán népek hite szerint őket illeti Amerika fölfedezésének dicsősége és Kolumbus is hallhatott fölfedezéseikről izlandi utazásakor. A normannok Grönlandban a XV. sz. elején már kihaltak és a mondákon kivül csak az ott található régiségek őrzik emléküket.

A S. egy második korszaka Kolumbus fölfedezéseinek idejében kezdődött. Az akkor még gyengébb északi népek, mindenekelőtt az angolok, kik szintén részesülni akartak India mesés kincseiben, de az Atlanti-oceán déli részeiben nem mertek a spanyolokkal és portugálokkal szembeszállni, északon keresték az India felé vezető utat. 1517. VIII. Henrik rendeletére Cabot Sebestyén tett kisérletet arra, hogy Amerikát északról kerülje meg. Ekkor fedezte föl a Hudson-szorost. 1553. több gazdag angol kereskedő Willoughby, Gefferson, Durforth és Chancellor vezetése alatt három hajót küldött ki egy északkeleti átjárás fölkeresésére, melyen az akkori hibás térképek szerint még gyorsabban lehetett volna Khinába és Japánba eljutni. A négy vezető közül csak Chancellor menekült meg a sarkvidéki fagynak és éhségnek borzadalmaiból. Ő 1554. Moszkván keresztül jutott vissza hazájába. Az ő utazásával és visszatérése után 1556. az angol Muscovy Company kereskedő társaság megalakulásával kezdődött Angliának és Oroszországnak kereskedelmi összeköttetése, mely mind a két nép fejlődésére sokkal nagyobb fontosságu volt és világtörténetileg is nagyobb jelentőségü, mint az összes későbbi S. 1580. Pet és Jackman az Ugor-szoroson át a Kári-tengerbe jutottak, de a jégtömegek elől visszafordultak. Azután az angolok nem is keresték többé az északkeleti átjárást, mert nem akarták magukra haragítani az oroszokat, akik rossz néven vették, hogy az angolok nem érik be az ő közvetítésükkel, hanem közvetlenül akarnak a keletinépekkel érintkezni. A hollandiak folytatták abban az irányban a kutatásokat. 1594. Barents és Nay vezetése alatt küldtek ki négy hajót. Barents Novaja-Zemlya északi végéig eljutott, Nay pedig megtalálta a Kara folyó torkolatát, melyet ők az Ob torkolatának tartottak. 1596. egyenesen északi irányban akartak előnyomulni Barents, Heemskerk és Rijp, ekkor fedezték föl a Medve-szigetet és a Spitzberg-szigeteket, melyek környékén nemsokára annyira fölvirágzott a cethalászat, hogy a smeerenbergi kikötőben némely évben két-háromszáz hajó és több mint 12 000 ember találkozott. A XVIII. sz. közepén túl tartottak azon a vidéken a jövedelmező cethalászatok. 1596 telét Barents Novaja-Zemlyán töltötte. Ez volt a nyugat-európaiak első telelése a sarkvidéken. Barents ezen kisérlete után több nevezetes utazás nem történt akkoriban az északkeleti átjáró keresésére.

Az északnyugati átjárót Amerika északi végénél Cabot után még Frobisher 1576-78., Davis és Briton 1585., Huson 1609-10., Button és Ingram 1612., Bylot és Baffin 1615., Fox és James 1631. keresték, kiknek neve a sarkvidék térképén meg van örökítve. Miután a spanyoloktól való félelem megszünt, nem volt többé sürgős az északnyugati és északkeleti útjáró keresése. Nem is történtek sokáig nevezetesebb fölfedezések, habár az angol parlament még 1743. is 20 000 font sterlinget tőzött ki jutalmul az északnyugati átjáró fölfedezésére. Csak a cethalászok által szaporodtak némileg ismereteink és a dánok által szaporodtak némileg ismereteink és a dánok kutatásai által, kik közül Egede hittérítő telepedett le először Grönlandban 1721.

Az oroszok Szibéria elfoglalása után lassankint egészen a keleti végéig átkutatták új birtokukat. 1580. Jermák Tmifej vezérlete alatt hatoltak az Ural-hegységen át a kozákok és Desnev volt az első orosz, aki áthajózott a Bering-szoroson. Csak Nagy Péter rendeletére láttak hozzá Szibéria tengerpartjainak rendszeres kikutatásához. 1728. alapította meg Bering, hogy Ázsia nincs kapcsolatban Amerikával. Az északi partot nagyrészt csak a szárazföldi utazásokon kutatták ki. Amerika északi partját is nagyobbára szárazföldi úton kutatták ki az 1670. Londonban alakult Hudson-öböli társaság emberei, kik közül Hearne és Mackenzie tüntek ki.

A francia forradalomnak és Napoleon háboruinak lezajlása után kezdődött a S. újabb korszaka, melyet nem anyagi érdekek hajhászása jellemez, hanem a tudományos törekvések. 1816 és 1817. a szokatlanul enyhe időjárás következtében annyira megoszlott a sarkvidéki jég, hogy egy hires cethalász, Scoresby jónak látta az angol tudósokat figyelmeztetni, hogy most kellene megoldani az északnyugati átjáró kérdését. Ugyanakkor Bar row földrajzi iró ösztönözte az angolokat, hogy az átjáró fölfedezésének dicsőségét ne engedjék át más népnek. Az angol kormány tehát 1818. Ross Jánost küldte ki, hogy hajóival a Davis-szoroson át próbálja meg az előnyomulást a Bering-szoros felé. Utazásának fő eredménye volt, hogy igazolta Baffin fölfedezéseit, melyeket sokan kétségbe vontak. 1819. Parrynek sikerült a Melville szigetig előnyomulnia, ahol a telet töltötte. 1821. Parry a Fox-csatornát, 1822. a Fury- és Hecla-szorost fedezte föl. 1824. újra északabbra tett kisérletet Parry az előnyomulásra, de siker nélkül. 1829. gőzhajóval indult el Ross János az átjáró fölfedezésére. Négy telet töltött a sarkvidéken, de célját el nem érte. Mégis nevezetes az utazása, mert kiséretében levő unokaöccse, Ross Jakab Clarke 1831. szánutazásain megtalálta az északi mágnesi sarkot.

Ez alatt a szárazföld felől is többen vettek részt Amerika északi partjának a kikutatásában. Franklin János, Richardson, Back és Hood (1820) kutatásai után már a partnak csak kis darabja volt ismeretlen; végre 1837-ben Dease és Simpson csaknem egészen befejezték ebben az irányban a kutatásokat. Azután némi szünet állt be az északi sarkvidéki kutatásokban, mig Ross Jakab déli sarkvidéki kutatásai újra föl nem keltették az északi sark iránti érdeklődést. 1845. újra kiküldték Frankliln Jánost két hajóval az északnyugati átjáró kikutatására. Miután Franklin oda veszett, az expediciók egész sorát indították el fölkeresésére. 1848. Moore és Kellett, Ross és Bird, Richardson és Bennet indultak el Franklin fölkeresésére. 1850. 14 hajót küldtek ki, melyek egy része 1854-ig folytatta a kutatást; kikutatták az összes szigeteket, csak éppen a Franklin-expedició pusztulásának szinhelyét nem. A kutatások közben Mac Clure végre megtalálta a régen keresett, de hasznavehetetlen északnyugati átjárót. Miután már 1849-50. a Smith-sund bejáratánál tapogatództak és 1852. Inglefield ebben a szorosban a 78°-ig behatolt, 1853. Kane járt azon a vidéken és a 80°-ig előnyomult. 1855. Franklin emberinek nyomára találtak és végre 1859. Mac Clintock megtalálta a Franklin-expedició pusztulásának oly rég keresett szinhelyét.

Kane nyomán Hayes indult el 1860., hogy a Smith-sundon át elérje a keresett nyilt sarki tengert s az északi sarkot. Nem sokkal jutott messzebbre, mint Kane, de ő volt az első utazó, ki a grönlandi jégsivatag kikutatását megkisérelte. 1867-70. Grönland belsejének kikutatására többen tettek sikertelen kisérletet, közöttük maga Nordenskjöld is. 1871. Hall járt a Smith-sundban. 1875. abban az irányban Nars, Markham és Stephenson a 83° 20"-ig eljutottak és a hatalmas jégtömegektől borított tengert, melyet a keresett nyilt tenger helyén találtak, őskristályos tengernek nevezték el abban a hitben, hogy ilyen jégtömegek soha sem oszolhatnak meg. Azonban már az utána következő Greely-expedició 1881-1883. nyilt tengert talált azon a helyen.

Az európai Jeges-tengernek, főkép a Spitzberg-szigeteken tudományos kikutatásában svéd utazók tüntek ki, kivált Torell 1857-62. és Nordenskjöld 1864-73. Nevezetes utazást tett a Koldewey és Hegemann vezetése alatti német expedició 1869-70., még nevezetesebbet a Payer és Weyprecht vezetése alatti osztrák-magyar expedició 1872-74., melynek eredménye a Ferenc-József-földnek fölfedezése volt. 1875. Nordenskjöld a Kári-tengeren át a Jeniszejig jutott és 1878-79. a Jeges-tengerből a Bering-szoroson át eljutott a Csendes-oceánba, tehát megoldotta az északkeleti átjáró kérdését. 1879. Delong kapitány tett nevezetes utazást a szibériai Jeges-tengeren. Az újabb utazások közül nagy feltünést keltett Nordenskjöld utazása Grönland jégmezőinek belsejébe (1883), még nagyobbat Nansené (1888), aki a jégmezőkön át Grönland keleti partjáról a nyugati partra eljutott. Nansen visszatérése után azon véleményét fejezte ki, hogy kellő előrelátással és bátorsággal el lehet érni az északi sarkot. El is indult 1893 jun.-ban külön erre a célra épített hajóval a Ferenc-József-föld irányában és 1896. tért vissza. Ha az északi sarkot nem is érte el (csak a 86° 14"-ig jutott és igy 3° 86" választotta őt el a sarktól), utazása a legnevezetesebb sarkvidéki utazások közé tartozik és nagy lépést jelez a kitűzött cél felé. Az egész művelt világ feszült érdeklődéssel olvassa most megjelenő útleirását.

Mig az északi sarkon évszázadok óta folynak a kutatások, a déli sarkvidéken Cook volt az első, aki nevezetes utazást tett, melynek eredményeképen kimondhatta, hogy az oda képzelt óriási kontinens nem létezik. A többi délsarki utazások közül a legnevezetesebbek Ross Jakab utazásai (1840-43), melyeken a 78°-ig eljutott, hol óriási jégfalak állták útját. Ő fedezte föl Viktoria-földjét és nagy tűzhányó hegyeit.

Weyprecht, mikor visszajött Ferenc-József-földjéről, 1875. a német természetbuvárok és orvosok grazi gyülésén azt indítványozta, hogy ne fecséreljenek annyi pénzt és munkaerőt a sarkvidéki felfedező utazásokra, hanem inkább létesítsenek a sarkvidék bizonyos pontjain tudományos megfigyelő állomásokat, melyek rendszeres kutatásai a tudományra nézve becsesebbek, mint a fölfedezések. Eszméit 1879. újra előadta a meteorologusok 2-ik nemzetközi gyülésén Rómában, hol általános tetszéssel fogadták. Indítványait kiadták egy külön e célra alakított «sarki bizottságnak», melynek 1881. Szt.-Pétervárott tartott harmadik gyülésén elhatározták, hogy megfigyelő állomásokat létesítenek és a megfigyelések egyöntetüsége érdekében megállapították az egész tervezetet. 1882-83-ban 14 ilyen megfigyelő állomás működött, melyek kutatásainak eredményei azóta meg is jelentek. Ezen állomások egyikére küldte ki az Egyesült-Államok kormánya az említett Greely-expediciót. Az osztrák-magyar megfigyelő állomás Jan-Mayen szigetén volt.

Forrás: Pallas Nagylexikon