Saturnus

bolygórendszerünknek kifelé számított hatodik és Jupiter után leghatalmasabb tagja, melyet gyűrürendszere és nyolc holdja a Nap családjának legérdekesebb testévé avat (lásd Bolygók): csillagászati jegye [ÁBRA]. A Naptól való középtávolsága 9,53886-szer nagyobb, mint a Föld-Naptávolság, vagy 1418 millió km., mely a 0,05607-nyi excentrumosság miatt 79 millió km.-rel kisebbedhetik és nagyobbodhatik. Pályája 2° 29" 40"" -nyi hajtást tüntet fel az ekliptikához s befutására 29 év 166 nap 23 óra 16 perc s 32 másodperc szükséges. A szinodikus keringés, azaz azon idő, mely mulva S., Nap és Föld ismét ugyanazon állásba jut, 12 nap és 20 órával több, mint egy esztendő. Lassu mozgása folytán a S. mintegy 21/2 évig vesztegel az állatöv ugyanazon jegyében. A Földtől való távolság 1180 és 1647 millió km. között változik, s ennek megfelelőleg látszólagos átmérője is 15 és 21 ívmásodperc között ingadozó. Az equatori átmérő középértéke 17"".27, a valódi vonalos átmérő 118 700 km. A forgási tengely sokkal kisebb (105 800 km.), megfelelőleg a tekintélyes, ¹/₉-re rúgó lapultságnak. A bolygó térfogata 770-szer mulja felül a Földét, és mivel tömege a Napénak 3500,5-öd részét teszi, sűrüsége 0,12 földsűrüség, vagy a vizhez viszonyítva 0,66, mi körülbelül a hársfa sűrüségének felel meg. A felületén látható foltokból elég biztosan vezethető le a S. tengely körüli forgása is, mely 10 óra 14 perc 24 másodpercig tart. E roppant gyors forgás folytán a nehézségi erő az equator alatt ¹/₆-dal kisebb, mint a pólusokon, holott a Földön az equator felé való csökkenés csak ¹/₂₈₉-et tesz ki. Ezen értékre támaszkodó elméleti kutatások azt mutatják, hogy ezen bolygó esetében is a sűrüség belülről kifelé folytonosan kisebbedik. A S. átlag 90-szer kevesebb fényt és meleget nyer a Naptól, mint a Föld, de ezt erélyesebben is veri vissza: albedója Zöllner mérései szerint 0,50 s fényessége, a gyűrüt nem számítva, közepes távolságban a Capelláénak 43 vagy a Siriusénak 13%-át teszi. Gyűrürendszere még sokkal fényesebb. Az egész bolygórendszerben páratlanul álló gyűrürendszert Gallilei fedezte fel 1610.; tökéletlen távcsöveivel azt a benyomást nyerte, mintha a gömbalaku bolygóhoz két kisebb mellékkorong tapadna (S. tergeminus). Noha e toldalékok darab idő mulva eltüntek és ismét láthatókká lettek, sötét közt is tüntettek fel. Galilei nem találta meg a helyes magyarázatot. Hevelius (1647-56) a S.-t kétfülü gömbölyü korsóalakunak tartotta, s csak Huygens ismerte fel 1655. a szabadon lebegő gyűrüt. A későbbi tanulmányok, melyek Ball, Cassini D., maraldi, Herschel W., Encke, Bond és Dawes nevéhez fűződnek, a meglehetős széles gyűrüt több fényesebb-sötétebb koncentrikus övre osztottnak tüntették fel, a sötét gyűrük egyike helyenként áttetsző is. A külső gyűrük külső és belső sugara 20"".5 (138 400 km.) és 17"".65 (121 900 km.), a belsőké 17"".30 (119 500 km.) és 13"".00 (89 800 km.), ugy hogy a gyűrük közötti legnagyobb hézag közel 3100 km. széles, mig a gyűrük összes szélesség 46 600 km.-t tesz ki. A gyűrük vastagsága csak becslés szerint ismeretes, 200-300 km.-en bizonyára innen marad, s tömegük a S.-gömb tömegének csak 118-ad részét teszi ki. Az ekliptika felé 28¹/₃°-nyi hajlással vannak, s bolygó equatorával is csak közelítőleg esnek össze. S. továbbá e gyűrüknek középpontjától távolabbra, nyugatra esik. Az ekliptikához való hajlás miatt e gyűrük soha sem látszanak köröknek, hanem mindig többé-kevésbbé lapult ellipsziseknek. Ennek nagyobbik féltengelye közepes távolságban 19"".7-nyi szöglet alatt látszik, a bolygó állása szerint változó kis féltengely egészen 9"".5-ig megnövekedhetik, s ekkor a gyűrü legnyitottabbnak látszik. Ez beáll, ha a bolygó a bika és ikrek csillagkép határán és a nyilas képében áll, csakhogy az egyik esetben a gyűrü felső, a másikban alsó felületét látjuk. Ha a S. gyűrüinek síkja átmegy a Napon, ami beáll, ha a S. az oroszlán és a halak csillagképében áll, akkor csupán a gyűrük keskeny éle van megvilágítva, s finom fényvonalat húzhatunk jó távcsőben, mely a bolygó korongját felezi. Ezen jelenség minden S.-keringés alatt kétszer ismétlődik s az ellipszis legnagyobb nyitottsága és teljes eltünése közötti időköz 7 év 4 hó. A gyűrü továbbá akkor is válik láthatatlanná (mert sötét felét fordítja felénk), ha meghosszabbított síkja a Föld és Nap között meg át; ez beállt 1891 októberben s ismétlődik 1907. Újabban az egyes holdak között is véltek észrevehetni gyűrüket, de ezen felfedezés még megerősítésre vár. Holdjai felfedezéséről és pályaelemeiről már a Bolygók alatt volt szó.

Forrás: Pallas Nagylexikon