Say Móric
Kémikus, szül. Székesfehérvárt 1830 okt. 4., megh.
Budapesten 1885 márc. 11. Középiskolai tanulmányainak befejezése után
nagybátyja ösztönzésére mérnöknek készült és részt vett 1847. a
budapest-székesfehérvári vasútvonal kitűzésénél. 1848-ban Dembinszky
hadseregben tűzmester volt. A szabadságharc után gyógyszerész lett és a kurzust
1853-54. Bécsben végezte Redtenbacher laboratoiumában. 1855. kémiai doktor és
Wertheim budapesti egyetemi tanár segédje volt; 1858. pedig a csász. kir.
helytartótanács a budai főreáliskolában a kémiai tanszékre póttanárnak, majd
1860. rendes tanárnak nevezte ki. E főreáliskolának 1868. aligazgatója, 1870.
igazgatója, 1884. pedig a budapestvidéki tankerület főigazgatója lett. E közben
beutazta ugyszólván egész Európát, Egyiptomot, Palesztinát. S. sokoldalu
munkásságával a tanügynek kiváló szolgálatokat tett; 1862. megjelent tankönyve négy
kiadást ért, 1866. pedig Tizenöt jelesebb magyar búzafaj vegytani elemzése címü
dolgozatával természettudományi társulat egyik pályadíját nyerte el. Nagyobb
tanulmányt irt 1879. Budapest ásványvizei és fürdőiről a magyar orvosok és
természetvizsgálók XX. nagygyülése alkalmával kiadott monográfiában; ezenkivül
lefordította Fresenius minőleges kémiáját (1868); s számos cikket irt a
Természettudományi Közlönybe és a Gyufa történetéről népszerü előadást tartott.
1869. a magyar tud. akadémia levelező tagjainak sorába iktatta; székfoglaló
értekezése: Liebig, Az állati munka és annak forrása címü dolgozatának
ismertetése volt.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|