Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Scaurus... ----

Magyar Magyar Német Német
Scaurus... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Scaurus

Marcus Aemilius, előkelő, de elszegényedett családból származván, nagy szerepre küzdötte fel magát. Mint katona Numantia ostrománál és Szárdinia szigetén tüntette ki magát, a polgári életben egymásután lett edili, prétor, 115. konzul, majd princeps senatus és a Jugurthához küldött követség feje. nagy vagyonát, melynek alapját ügyes faüzérkedés alkotta, megtizszerezvén, politikai szereplésével és építkezésével tett magát emlékezetessé. Helyreállítván a Pons Mulviust, Pisa és Luna felé kiépíttette a Via Aemiliát, a szenátusban pedig mint az oligárkák vezére elkeseredett harcot folytatott a demokrata párt ellen, de a nélkül, hogy népszerüségét a plebsnél elveszítette volna. - Fia Marcus nyilvános szereplését a Mithridates elleni harmadik háboruban mint Pompejusnak quesztora kezdette meg. Kr. e. 68. kortársait bámulatba ejtette az általa rendezett nyilvános játékok pompájával. 56. prétor volt Szérdiniában, mely állásából kifolyólag zsarolás miatt vád alá került. Ez alkalommal Cicero fényes védőbeszéde folytán felmentették, de mikor később választási visszaélés címén került vád alá, Pompejus kivánságára elitélték. Ekkor száműzetésbe ment és azóta hirének nyoma vész.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is