Schelling

1. Frigyes Vilmos József, német spekulativ filozofus szül. Leonbergben (Württemberg) 1775 jan. 27., megh. Ragaz fürdőben (Svájc) 1854 dec. 20. Már 16 éves korában a tübingai teologiai szemináriumba lépett, hol filologiával és filozofiával is foglalkozott. Kiváló tehetségével korán keltett feltünést s már Tübingában tartózkodása alatt több értekezést irt. 1796. Lipcsébe ment, hol két évet természettudományi és matematikai tanulmányoknak szentelt. 1798. Goethe közbejárására rendkivüli tanárnak hivatott meg Jenába, hol 5 évet töltött. Itt közelebbi viszonyba lépett Goethével, Schillerrel, valamint Fichtével, kinek hivéül vallotta magát, továbbá a két Schlegel testvérrel, a német romantikus iskola akkori vezetőivel. A jenai romantikusok szellemes körének központja ekkor Schlegel A. V. és zseniális neje, szül. Mechaelis Karolina volt; S. szerelmes lett belé s a nálánál 12 évvel idősebb nő elhagyta második férjét Schlegelt s 1803. hozzá ment S.-hez, kivel hat év mula bekövetkezett haláláig zavartalan boldogságban élt. Házassága évében Würzbutgba hivatott meg rendes tanárnak, majd 1806. a művészeti akadémia igazgatójának Münchenbe, ahol később az akadémiának tagja és főtitkára lett. Innen 1820. ismét egyetemi tanárnak ment Erlangenbe s midőn a landshuti egyetemet a bajor fővárosba helyezték át, megint visszatért ide 1827. Bár jenai fénykora messze mögötte volt s már 1813 óta alig irt valamit, mégis oly nagy volt a hire, hogy midőn IV. Frigyes Vilmos Hegel tanai ellenében a keresztény filozofia rendszerét akarta uralomra juttatni, S.-re gondolt, kit 1841. Berlinbe az akadémia tagjának hivott meg. Ily minőségében az egyetemen is tarthatott előadást és S. élt ebbeli jogával. Előadásait minden rendbeli óriási közönség hallgatta, mely azonban csakhamar kiábrándult. Midőn azután egyik ellenfele S: tudta nélkül előadásait kiadta s a törvényszék, melyhez orvoslásért fordult, keresetével elutasította; odahagyta Berlint s ezentúl teljes visszavonultságban élt. A nagy német filozofusok közt ő volt az egyetlen, kit a magyar tud. akadémia is 1834 nov. 8. tagjai közé választott. S. azon filozofiai felfogása, melynél fogva a bölcsészet fejlődésében mellőzhetetlen mozzanatot jelöl, azonossági rendszer (Identitäts-system) néven ismeretes. E szerint a reális és ideális, a tárgy és alany, a természet és szellem a feltétlenben, abszolutban azonosak. Ezt az azonosságot az értelmi szemlélet útján - melyről birálói csakhamar bebizonyítják, hogy lehetetlen fölvétel - ismerjük meg. Az eredeti egység negativ és pozitiv sarkká különül. A negativ vagy reális sark: a természet. A szervetlen lények magasabb fokon a szervesekben ismétlődnek; mind a kettőt egységes organizmussá és világlélek (Weltseele) kapcsolja egybe. A pozitiv vagy ideális sark: a szellem, melynek fejlődési fokai: az elméleti vagy az anyagnak alakba formálása, és a művészi vagy az alak és anyag abszolut egymásba formálása. Művészet a tudatlan természetidealitásnak tudatos utánzása. A munka, melyben e rendszer legkimerítőbben van bemutatva: System d. transscendentalen Idealismus (Tübinga 1800). Később S. rendszere lényegesen változott. Első szakában különösen Fichte és Spinoza hatottak rá; ezentúl Plato és az új-platonikusok, Bruno és Böhme. Ezek hatása alatt mindinkább misztikus lesz és a saját azonossági rendszerét negativnak nagy racionálisnak jelentvén ki, Hegel halála után egy pozitiv filozifiában törekszik kiegészítését adni; ide tartozó művei: Philos. d. Mythologie d. Philos. d. Offenbarung, melyekben a katolicizmus és protestantizmus ellentétének kiegyenlítését egy felsőbb rangu keresztény vallásban hirdeti. S. filozofiájának e második korszaka azonban már csak csekély hatással volt. S.-nek számos hive és követője, de Hegel és Schleiermacher is tőle indulnak ki. Amazok között legnevezetesebbek: a természettudományokkal is foglalkozó Oken, Burdach, Oersted, Esenbeck, a csillagvizsgáló Berger, a filozofia történetének irói Ast és Rixner, a filozofusok Klein, Wagner, Exchenmayer, az esztetikus Solger, a rajongó katolikus Görres és a misztikus Schubert. S. műveit a fia adta ki (Stuttgart 1856-61).

2. S. Hermann, porosz igazságügyminiszter, az előbbinek fia, szül. Erlangenban 1824 ápr. 19. Filologiát és jogot végzett és 1844. porosz állami szolgálatba lépett. 1861. államügyész lett Berlinben, 1861. az igazságügyi minisztérium megbizásából az Entwurf einer Strafprozessordnung c. javaslatot dolgozta ki. 1875. törvényszéki alelnök lett Halberstadtban, 1877. a birodalmi igazságügyi hivatalban helyettes államtitkár, 1879. u. o. államtitkár, 1889 jan. 31. pedig porosz állam- és igazságügyi miniszter. Maradandó alkotása az új polgári törvénykönyv kidolgozása és a bünvádi kereset reviziójának előkészítése. 1894 nov. visszalépett.

Forrás: Pallas Nagylexikon