Scitovszky

1. János, bibornok, hercegprimás, esztergomi érsek, szül. Bélán (Abaúj) 1785 nov. 1., megh. Esztergomban 1866 okt. 19. Elemi iskoláit Jolsván (Gömör), a gimnáziumot Rozsnyón végezte. 1804. rozsnyói növendékpap lett. Fényes tehetsége és kiváló szorgalma folytán már 1808. a művészetek és bölcsészetből, 1813. pedig a teologiából nyerte el a doktori rangot. Pappá szentelték 1809 nov. 5. és a rozsnyói kanonok és papnevelő intézeti igazgató, mi mellett azonban tanári minőségét megtartotta, mig 1827 aug. 17. rozsnyói püspök lett. 1838 nov. 19. pécsi püspök, 1849 jul. 21. hercegprimás és esztergomi érsek, 1853 márc. 7. bibornok. S. kiváló dísze volt a kat. egyháznak, melynek jogait és tanítását körömszakadtáig védte. Különösen kitünt a 30-40-es években napirenden lévő kérdésben a vegyes házasságokból származott gyermekek vallásos nevelésére vonatkozólag. Oly szivóssággal védte a kat. tant, hogy 1837 év végén Gömör vármegye közgyülése heves vádiratban támadta meg. S. nem tagadta az ellene emelt vádakat, hanem nyiltan fejezte ki meggyőződését, hogy a vegyes házasságok olynemü forrásai a vallási közönynek, hogy az ellene való harcot lelkipásztori kötelességének ismeri. Az 1844. hozott törvénycikk, mely szerint a vegyes házasság érvényes akkor is, ha protestáns lelkész előtt köttetett is meg, véget vetett a hosszas küzdelemnek. 1850 aug. zsinatot tartott, amelyen az egyház bel- és küléletére vonatkozólag számos üdvös határozatokat hozott. 1851. felszentelte az újonnan épített esztergomi hajóhidat. 1853. visszavezette Nagyszombatba a Jézus-társasági atyákat s megnyitotta u. o. a gimnáziumot; ugyanez évben a pápa megbizásából a hazai három érsekség területén levő összes férfizárdákat vizsgálta meg. Bibornokká történt kineveztetésekor az esztergomi főkáptalan a cappa használatának jogát kapta a pápától. 1854. S. a csillagkeresztet kapta s a pápa kivánságára Rómába utazott s dec. 8-ig, a szeplőtelen fogantatás dogmájának kimondásáig, ott tartózkodott. 1856. felszentelte az esztergomi bazilikát, melynek felépítéséhez igen sokat (883 600 frtot) áldozott. 1857. kijelentette, hogy osztozik a nemzet általános kivánalmaiban és aláirta azt a kérvényt, melyet több magyar mágnás a császár második körútja után előterjeszteni szándékozott, sőt magára vállalta, mint nádor hiányában az ország első méltósága, a kérvény átnyújtását is, melyet azonban az akkori belügyminiszter visszautasított. Az 1860-iki Szent-István napján Budán ő vezette a körmenetet, habár tudta, hogy az akkori viszonyok között ennek a nemzeti ünnepélynek bizonyos politikai tüntető szinezete van. 1860 dec. 17. Esztergom vármegye örökös főispánjának iktatták be, mely alkalommal a vármegyét ismét helyreállítottnak, s annak történelmi s jövendőbeli működése alapjául az 1848-iki viszonyokat jelentette ki. Midőn 1861 aug. 22. királyi leirattal az országgyülés feloszlott s röviddel utána a kormány a vármegyéket az újoncjutalék kiállítására felszólította, a primás, mint esztergomi főispán, válasziratában kijelentette, hogy a megyei hatóság hivatalnokait erre nem kötelezheti; rajzolta továbbá az ország szomoru helyzetét s ajánlotta az országgyülés összehivását, addig pedig az adó- és újoncilletékek felfüggeszthetők; az átirat végén kijelentette, hogy ezeket kötelességének ismerte a kormánnyal tudatni, nehogy hallgatása által ő is felelős legyen a későbbi szerencsétlenségekért. Óriási összegeket áldozott kegyes és emberbaráti célokra, valamint a nevelés- és tanításügyre; a pécsi egyházmegye csaknem minden nagyobb városában új tanintézeteket állított; 1827-66. ily célokra két és fél millió frtot adott ki, mely roppant összegből 253 462 frt egyházi célokra, 58 245 forint oktatásügyi célokra, 140 064 frt szegény templomok és plébániák támogatására, 296 064 frt népiskolák és tanítók segélyezésére, 630 000 frt nyilvános jótékonycélu intézetek támogatására és 883 600 frt az esztergomi bazilika befejezésére lett fordítva; ez összegbe természetesen nincsenek belefoglalva apró adományai. Végrendeletében tekintélyes (600 000 frt) magán vagyonát 8 részre osztotta, amelyből egy részt a papnevelő intézetnek, egy részt az apácáknak, egy részt jótékony célokra, a többi öt részt pedig rokonai között rendelte felosztani. Irodalmi vállalatokra is sokat áldozott és maga is irt. Önálló munkái: Nagybőjti egyházi beszédek (Rozsnyó 1837); ugyanez tót nyelven (Szakolca 1838); Szentek élete (Pécs 1843, 2. kiad. 1844); Egyházi beszédek (u. o. 1844) és számos egyházi beszéd, körlevél. V. ö. Zelliger A., Egyh. irók csarnoka; Török, Magyarország primásai.

2. S. János, politikus, az előbbinek unokaöccse, szül. Pécsen 1850 máj. 6-án. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten a piaristák konviktusában végezte, hol tanárai közül Kalmár Endre a későbbi provinciális volt rája különös hatással. Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, azután pedig a vármegyei szolgálatba lépett. 1872-75. a nógrádi járás szolgabirája volt, aztán a magán életbe vonult vissza, de csakhamar két ízben (1878. és 1881.) elvállalta a nógrádi választó kerület parlamenti képviseletét. Mint ilyen Apponyi Albert pártjához csatlakozott és közigazgatási, nemkülönben közgazdasági kérdésekben élénk részt vett a párt életében, mellyel akkor is szellemi összeköttetésben maradt, midőn 1884. megválasztották. Nógrád vármegye alispánjává. Ezt az állást 1895-ig viselte; kiváló adminisztrátornak bizonyult, megkétszerezte a vármegyei pénztárakat, rendezte a kórházügyet és sokat dolgozott az egyesületi téren is. Mindez ritka népszerüséghez juttatta, 1894. a vármegye közönsége S. 10 éves alispáni jubileumát fényesen megülte. Ugyanekkor megkapta a vaskoronarendet. Legújabban a nógrádvármegyei ellenzék tiszteletbeli elnökévé választotta.

Forrás: Pallas Nagylexikon