Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Sebestény... ----

Magyar Magyar Német Német
Sebestény... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Sebestény

1. Gábor, szinműiró és humorista, szül. Debrecenben 1794 febr. 14., megh. Pesten 1864 ápr. 4. Tanult Debrecenben, Kecskeméten és Pozsonyban. Debrecenben végezte a jogot. 1819. ügyvédi diplomát nyert. Akkor Veszprémben telepedett le, hol 23 évig volt a vármegye szolgálatában; 1837-től mint főügyész Veszprém vármegyének két országgyülésen is követe volt. Feltünt mind nyilvános beszédeiben roppant olvasottságával és törvényismerésével, mind magán beszélgetéseiben kifogyhatatlan elmésségeivel és élceivel, amiért magyar Demokritosnak nevezték el. 1850-ben a soproni főtörvényszék ülnöke lett, 1855-ben az ottani úrbéri törvényszékhez helyezték át. 1862. nyugalomba vonult s olvasgatásnak élt. Ifjabb korában értekezéseket irt a Tudományos Gyüjteménybe. Az időből van két szindarabja is: Asszonyi praktika és Kaczki Pál. Levelezett Kazinczyval is. Szerkesztett egy Magyar nóták gyüjteménye c. zenészeti vállalatot is, 1823-32., XV. füzetben. V. ö. Vasárnapi Újság (1864); Aszalay József, Szellemi röppentyük (1859).

2. S. Gyula, pedagogus és történetiró, szül. Gyönkön (Tolna) 1848-ban, hol apja gimnáziumi tanár volt. Ennek korai halála után Losoncra, majd Pestre került. E helyeken kezdte meg s fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1866. a pesti tudományegyetemre iratkozott be, ahol előbb klasszika-filologia, utóbb irodalmi, történeti és földrajzi tanulmányokat végzett. 1874. a fővárosi IV. kerületi község főreáliskolában ideiglenes tanári alkalmazásra talált. A következő két évben a VIII. és V. kerületi főreáliskoláknál működött; ez alatt letette a középiskolai tanári vizsgálatot s 1877. rendes tanárrá neveztetett ki a budapesti VI. kerületi állami polgári iskolai tanítónőképzőintézethez, ahol 1896 jun.-ig működött s az utolsó három évben az igazgatói teendők didaktikai és adminisztrativ részének ellátásával is meg volt bizva. 1894. a vidéki állami tanítónőképzőintézetek miniszteri biztosává nevezték ki s ebben a hatáskörben máig megmaradt. Ugyanebben az évben igazgatói címmel és jelleggel ruházták fel. 1896 okt. az újjá szervezett közoktatási tanács titkárává rendelték be és ez alkalommal igazgatói címét és rangját aktiviálták. Az irodalommal korán kezdett foglalkozni. Első dolgozatai versek, novellák s tárcacikkek voltak és 1865 óta jelentek meg a Fővárosi Lapokban. A szépirodalmi kisérleteket korán abba hagyta és egy ideig munkatársa volt Beöthy Zsolt Athenaeumának. Mióta a tanári pályára lépett, kizárólag történeti és pedagógiai tanulmányokkal foglalkozott. Tanárvizsgálati dolgozata: Zrinyi Miklós a szigetvári hős 1877. nyomtatásban is megjelent (azóta 2-ik kiadást ért 1895.). A rá következő évben egy nagyobb szabásu Világtörténetbe kezdett, mely azonban a kiadó hibája miatt a 6-ik füzettel abba maradt. Részben e füzetek felhasználásával irta meg az Őskor története kis munkát, mely azóta szintén második kiadást ért. Megirta 1889. A magyar nemzet történetét népiskolák, polgári iskolák és felsőbb leányiskolák számára. Részt vett a Vámbéry Ármin neve alatt angol nyelven megjelent magyar történet megirásában (The story of the nations Hungary, 1887). Munkatársa e Lexikonnak, melybe Magyarország, Erdély, Horvát-Szlavonország történetét (ez utóbbit csak részben) s több kisebb cikket irt. Éveken át foglalkozott a nagy közönségnek szánt népszerü magyar történet megirásával, melynek első kötete gyanánt 1895. jelent meg az Árpádok története c. munkája. A történetirás terén kifejtett munkásságával párhuzamosan sokat irt a közoktatási és nevelésügyi lapokba és folyóiratokba. Első dolgozatai e nemben az Alexander Bernát szerkesztésébe átment Magyar Tanügyben tette közzé s éveken át volt rendes dolgozó társa az Egyetértés tanügyi rovatának. A budapesti VI. kerületi állami tanítónőképző intézet tanári testületétől 1879. megalapított Nemzeti Nőnevelés c. folyóiratnak kezdettől fogva tiz éven szerkesztője volt. Ezzel egy időben szerkesztette két éven át az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönyt és az Ifjusági Iratok Tárát ugyanezen egyesület kiadásában. Munkatársa volt megalapításától kezdve a Magyar Tanítóképzőnek és a Magyar Paedagogiának. Munkásságát és idejét 1866 óta mind nagyobb mértékben igénybe vette az országos közoktatási tanács, melynek tiz éven át volt tagja. Az 1896-iki második tanügyi kongresszuson az összes ülések egyikén az állam és iskoláról referált. Ugyancsak az ezredéves ünnep alkalmából a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbizására megirta az Elemi népiskolai tanító- és tanítónőképző-intézetek történetét. Felesége Stetina Ilona az álami polgári iskolai tanítónőképző intézet tanítónője, aki a Nemzeti Nőnevelésnek kezdettől fogva legszorgalmasabb munkatársa s utóbb S. visszavonulása után a folyóiratnak szerkesztőjévé lett.

3. S. Gyula, irodalomtörténetiró, szül. Szt.-Antalfán (Zala) 1864 márc. 7. Középiskoláit Veszprémben, Pozsonyban és Debrecenben végezte. Mint önkéntes Klagenfurtban tiszti vizsgát tett, de tisztté többszörös felszólítás dacára sem neveztette ki magát. A budapesti egyetem bölcsészeti karán modern filologus volt s 1891. doktori oklevelet nyert. A magyar nemzeti muzeum könyvtárában 1889. nyert alkalmazást. E minőségben 1894 nyarán végig tanulmányozta Németország nagyobb könyvtárait. Első irodalomtörténeti tanulmányai a Philologiai Közlönyben, Irodalomtörténeti Közleményekben, Magyar Könyvszemlében, Ethnographiában és Egyetértésben jelentek meg. Az újjá alakult Pesti Naplónak 1893-94. belső munkatársa volt. A Kisfaludy-társaságnak egy kötetre való dunántúli népköltészeti terméket gyüjtött. A magyar tudom. akadémia millenniumi kútfőkiadványa számára összeállította Anonymus hazai és külföldi irodalmát. Külön megjelent dolgozatai: Egy ismeretlen Homer-fordítóról (1890); Adalékok a középkori énekmondák történetéhez (1891). Sajtó alatt van: A magyar honfoglalás mondái (a Kisfaludy-társaság 1896-iki Lukács Krisztina-díjával jutalmazott pályamű). 1896. a magyar tudományos akadémia irodalomtörténeti bizottságának segédtagja s a magyar néprajzi társaság választmányi tagja lett.

4. S. István (kocsi), ref. lelkész és teologiai tanár, szül. Mezőturon 1761 márc. 6., megh. Pápán 1841 jan. 25. Tanulmányait szülővárosa gimnáziumában s 1776-tól a debreceni főiskolában végezte. 1784. befejezvén a teologiai tanfolyamot, akadémikus rektornak ment Kun-Szent-Miklósra. Három év mulva külföldre indult és 1787-től az O. m. frankfurti egyetem hallgatója volt. 1790. tért vissza hazájába, hol még ez évben monori lelkész, 1792. debreceni teologiai tanár, 1803. hajduböszörményi, 1806. hajduszoboszlói, 1808. kecskeméti, 1814. ismét monori lelkész, 1817. pápai teologiai tanár lett. 1837. nyugalomba lépett. Sok munkát irt, melyek közül azonban csak a következők láttak napvilágot: Észrevételek a vallásra egy kantianus philosophustól világításokkal feltett definitióra (Egyházi Értekezések 1824); Messiologia (a messiási jövendölések terjedelmes fejtegetése, Buda 1835); Kézi könyvecske... toldalékul a messiologiához (u. o. 1835); Vélemény a jus vocandi et dimittendi felől (Kecskeméti Protestáns Közlöny 1858).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is