Sebészet

(chirurgia), az orvosi tudományoknak az az ága, mely a külsőleg hozzáférhető betegségeket külső kézfogásokkal tanítja gyógyítani. Szoros határt vonni a S. és a belső gyógyászat között alig lehetséges, mert a szervezet egy egészet alkot, melynek minden működése kihat az egyes részekre is, s az egyes részek betegsége kihat az egész szervezetre is, s igy ugyanazon betegség majd a S., majd a belső gyógyászat körébe vág. A S. tehát, épp ugy mint a belső gyógyászat, a gyakorlati orvostudománynak egy ága s ezen két fő ága a gyakorlati orvostudománynak egymást kiegészíti. Ezért kell a sebésznek egyszersmind a belső orvoslán terén is kellő jártassággal birnia, de a belső orvosnak is ismernie kell mindazt, mit a S. a betegségek gyógyításában elérni képes, mert csak igy lehet mindkettőnek működése sikeres és hasznos a szenvedők javára. Az, hogy a S. rég idők óta különállónak tekintetett a belső orvosi gyakorlattól, csupán abban találja okát, hogy a S. gyakorlásához az elméleti ismereteken kivül bizonyos foku kézügyesség is szükséges, mely a S.-i operációk végzésénél, a kötések és más kézfogások alkalmazásánál évényesül és amelyet nem minden orvos tud magának megszerezni, mert ahhoz nem elegendő a begyakorlás, hanem bizonyos veleszületett kézügyesség is kell, mellyel nem mindenki rendelkezik. Habár tehát a S. és a belső orvoslás között határvonalat nem lehet vonni, mégis a gyakorlatban ezen két fő ága az orvosi gyakorlati tudományoknak ezentúl is el lesz különítve.

A S. tulajdonképeni tere a külsőleg hozzáférhető betegségek; első sorban a sebek, fekélyek, daganatok, csonttörések, ficamodások, sérvek és előesések, a belső szervek azon daganatai, sérülései, gyuladásai, helyzetváltozásai stb., melyek kivülről hozzáférhetők stb. és operációval vagy kézfogásokkal gyógyíthatók. A S. épp ugy feltételezi az elméleti ismereteket mint a belső orvosi gyakorlat, feltételezi a betegségek lefolyásának és megjelenésének pontos ismeretét és végre tanítja azon kézfogásokat, melyekkel a körébe tartozó betegségeket gyógyíthatjuk. Ezek szerint a S.-nek lényeges részei: 1. A S.-i kórtan, 2. a klinikai S., 3. a S.-i műtéttan. A S-i műtéttan ama részét, mely a véres operációkat tanítja, akiurgiának nevezik, azon részét ellenben, mely a nem véres operációkat tanítja, mechanurgiának. Ezen kivül megkülönböztetik még a tábori S.-et, mely a S.-től lényege szerint semmiben sem tér el, csak a S. tanainak alkalmazását tanítja azon betegségekre, melyek a háboruban fordulnak elő főképen, tehát első sorban a heveny sérülésekkel, lőtt, metszett, vágott sebekkel stb. foglalkozik. Régente az egyszerübb és mindennapos operációkat összefoglalták az ugynevezett alsóbb S. körébe (érvágás, tályognyitás, foghúzás, piócázás, köpölyézés stb.) s a nagyobb operációkat a felsőbb S. körébe utalták.

Amint a XVI. sz.-ban az anatomai alaposabb tanulmányozása, a vérkeringés valódi viszonyainak megismerése s igy a vérzéscsillapításnak egyedül észszerü módja, a bekötés, lényeges befolyással voltak a S. fejlődésére, ugy később az anatomiai és főleg a fiziologiai tanulmányok a S.-et átalakították olyan értelemben is, hogy feladatául tűzte ki a beteg testrészeket meg is tartani, s nemcsak a pusztításban és metszésben kereste céljait. Igy keletkezett a S.-ben a konzervativ irány, melynek legélénkebb szószólója Stromeyer volt. A S. nevezetesebb haladásai közé sorozandó a bőr alatti (subcutan) műtevésmód (Dieffenbach), a resectiók műtétele (Pirogoff, Langenbeck), a megkeményedő kötések (Burggraeve), az ízületi gyuladások észszerü gyógyítása (Bonnet, Volkmann), a képzőműtétek (Dieffenbach, Langenbeck, Zeiss, Balassa), a galvanokausztika alkalmazása (Middeldorpff), a kűzúzás (Civiale, Heurteloup, Leroy, d"Etiolles, Thompson), a gégetükör feltalálása (Cermak, Türlk) stb. Újabb fordulatot adott a S.-nek az altató és érzéktelenítő szereknek, a kloroformnak és éternek alkalmazása e század közepén. De valamennyit felülmulja nagy horderejü jelentőségében a sebgyógyítás azon alapos átalakítása, melyet Lister J.-nek köszönhet a S., aki a mult idők S.-e helyett újat teremtett új operációkkal, új javallatokkal és biztosabb eredményekkel.

Hazánkban a S. jelen század közepéig csak a német sebészek után indult s külön kiváló képviselőt alig mutathat fel. Budapesti egyetemünk sebészettanárai (Plenk, Eckstein, Stáhly György, Stáhly Ignác) általános orvosi gyakorlatot űztek leginkább s a S.-tel különösebben alig foglalkoztak. E század közepén Balassa János sebészettanár honosította meg hazánkban a S.-et az akkori modern értelemben; orvosi gyakorlata mellett operációkat nagy számmal végzett, amelyek közül képzőműtételei és kőmetszései leginkább kiváltak; ezenkivül irodalmilag is fáradozott a S. fellendítésén hazánkban. Azóta a S. nálunk is mind szélesebb körben talál művelőkre s ma már eléggé fejlett sebészeti irodalmunk is van, melynek megteremtésén ma élő sebészeink mindegyike közreműködött. L. még Orvostudomány.

Forrás: Pallas Nagylexikon