Sennyey

(kis-sennyei báró és gróf), Vas vármegyéből eredő nemes család, melynek első ismert őse Gersz comes a XV. sz.-ban. Nevezetesebb tagjai: Sándor, aki 1487. a törökökön nyert diadaláért Ernő főhercegtől arany billikomot nyert. - Pongrác, 1593. Báthory erdélyi fejedelem főudvarmestere, 1595. tanácsos úr. 1601. Rudolf király érdekében agitál és e miatt börtönbe kerül, de jutalmul királyi tanácossá lesz. 1605-6. Rudolf hadainak fővezére Bocskayval szemben. 1606. bárói rangot nyert. - István, 1621 okt. 21. bosznia, 1623. váci püspökké lesz; 1628. a veszprémi, majd 1630. a győri egyházmegyét nyeri el. Meghalt 1635 okt. 22. - Sándor, királyi tanács- és fő komornokmester, később szatmári kapitány. 1640. még életben volt. Ő szerezte meg királyi adomány útján a család zemplén vármegyei birtokait. - István, 1652 óta esztergomi kanonok, 1656. pécsi választott, 1659 után pedig veszprémi felszentelt püspök. Meghalt 1687. - László, szül. 1632 máj. 6-án. 1648. a jezsuita-rendbe lépett; Grazban és Nagyszombatban tanított, ez utóbbi helyen zárdafőnök is volt. Mint tartományi alfőnök halt meg 1702. - Pongrác, 1706. Ung, Zemplén és Szabolcs vármegyék felkelő nemességének vezére. - István, aranysarkantyus vitéz, 1688. királyi adományt nyert, később II. Rákóczi Ferenc kancellárja lett, Munkács kapitánya és Szabolcs vármegye főispánja. - Imre, cs. és kir. kamarás, a Pálffy-ezredben ezredes, 1767 jan. 27. Imre és Borbála nevü gyermekeivel grófságot nyert. Meghalt 1774. Fiával kihalt a grófi ág. - János, cs. és kir. kamarás, 1820. hitbizományt alapított. - Pál (l. o.). - István, szül. 1857-ben, Lajos báró fia. Tanulmányai befejeztével katonai szolgálatba lépett és a 8-ik huszárezredben hadnagyi rangot nyert. 1887 óta országos képviselő nemzeti párti programmal. - Béla báró, a főrendiház tagja, szül. 1865., Pál báró fia. 1890-ben egybekelt Nádasdy Julia grófnővel.

S. Pál, báró, királyi tárnokmester, szül. Budán 1824 ápr. 24-én, megh. 1888 jan. 3-án. Atyja S. Károly császári és királyi kamarás, anyja Nádasdy Erzsébet grófnő volt. A jogi tanulmányokat Kassán végezte; ezután 1841. Zemplén vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett, egy év mulva vármegyei tiszteletbeli főjegyző, ahonnan a magyar királyi helytartótanácshoz titkárnak neveztett ki. E hivatalt csakhamar (1846) a magyar királyi udvari kancellária tiszteletbeli elnöki titkárságával cserélte fel, közben elnyerte a kir. kamarási méltóságot is. 1847-48-iki országgyülésen mint Zemplén vármegye első követe vett részt s az országgyülés több ülésén mint a legitimitás híve emelt szót. 1848 okt. lemondott. Az alkotmányos harc ideje alatt s ennek leveretése után a magán életbe visszavonulva élt s a közügyekkel csak annyiban foglalkozott, hogy neki is része volt azon emlékiratok szerkesztésében, melyeket a konzervativ párttagok időközönkint a király elé terjesztettek az 1848 előtti alkotmány visszaállítása érdekében. 1853 márc. 16-án a magyar tudományos akadémia igazgatótanácsának tagjává választották. 1860. az októberi diploma kibocsátása után ismét a közélet terére lépett s mig a provizorium korszaka be nem következett, a m. kir. helytartótanács alelnöke volt. A provizorium alatt ismét visszavonulva élt 1865 juliusig, amikor magyar királyi főtárnokmesterré neveztett ki, mint ilyen, a nádori szék betöltetlen maradván, a magyar királyi helytartótanács elnöki tisztét is viselte. Politikai álláspontjánál fogva, mely szerint az 1848-iki alkotmány ellen foglalt állást, az alkotmány visszaállításakor 1867 febr. 17. a tárnoki méltóságról lemondott s ekkor a Lipót-rend nagykeresztjével tüntették ki s előbbi állásának címét is megtartotta s ezután is tevékeny részt vett az országgyülési tárgyalásokban, többször felszólalva, különösen valahányszor a konzervativ párt és a kormányférfiak hazafias érzelme kétségbevonatott (1866 ápr. 18-iki felsőházi ülés, 1875 jan. 29-iki képviselőházi ülés). A korona bizalmát később is megtartotta, sőt 1877., midőn februárban Tisza Kálmán lemondott, kormányalakítással is megbizatott, de nem sikerült azt összehoznia. Ezután egy időre tüdőbaja miatt visszavonult a politikai élettől, de csakhamar ismét visszatért arra, midőn Pozsony város I. kerülete egyhangulag képviselőjévé választotta meg. 1885. a főrendiház elnökévé és országbiróvá neveztetett ki s e méltóságot viselte 1888 jan. 3-án bekövetkezett haláláig. V. ö. Életrajzát az Országgyülési emlékkönyvben, 1866-67 (arcképpel, Pest 1867); Halász S., Országgyülési Almanach (1887); Vasárnapi Újság 1888. évf., 2. szám.

Forrás: Pallas Nagylexikon