1. olasz tartomány Toscana compartimentóban, Firenze,
Arezzo, Perugia, Grosseto és Pisa között, 3826 km2 területtel,
(1881) 205 926, az 1893-iki becslés szerint 207 481 lak. A központi Apenninek
és a toscanai Sub-Apennin ágai takarják a nagyobb részét, A magánosan álló
Amiata hegy (1734 m.) a D-i határán emelkedik. Vizeinek legnagyobb része
(Orcia, Arbia, Mersa) az Ombonéba folyik. ÉNy-i részét az Arnóba ömlő Elsa, a
DK-it pedig a Chiana Romana és a paglia öntözik. Montepulciano és Chiusi
tavakat a Passo alle Quercia köti össze. A talaj nem nagyon termékeny és a fő
kereseti forrás az állattenyésztés. A Montepulciano körüli dombokon jó bort
szüretelnek; a Val di Chiana kitünő gabonát szolgáltat. Chiancino és San
Casciano dei Bagni eléggé látogatott fürdőhelyek. Járásai: S. és Montepulciano.
- 2. S., az ugyanily nevü tartomány és járás, továbbá érsekség székhelye, 50
km.-nyire Firenzétől a Tresse és Riluogo összefolyásánál emelkedő dombon, vasút
mellett, (1891) 25 204, az 1893-iki becslés szerint 29 000 lakossal, selyem-,
gyapju-, vászon- és kenderszövéssel, kalap-, cukor- és szeszgyártással. 1321.
alapított, de most csekély jelentőségü egyetemmel, amelynek teologiai, jogi és
orvosi fakultása van, községi könyvtárral (60 000 kötet, 5000 kézirat),
természetrajzi muzeummal, közép- és népiskolákkal. A görbe és szűk utcákból
álló városnak számos szép temploma és palotája van; ezért is a XIII-XVI.
sz.-beli művészeti alkotásokra nézve Róma, Firenze és Velence után Olaszhon
első városa. A székesegyház, Chiesa Metropolitana Olaszország egyik legszebb
épülete (homlokképét l. az Építészet XVI. mellékletén), amelynek helyén egy Sta
Maria Assunta állott. A templom D-i oldalával szemben áll az Opera del Duomo a három
gráciát ábrázoló hires antik márványcsoportozattal, amelyet Rómában 1460. a
Palazzo Colonnában találtak. A székesegyház alá kriptaként van építve a
San-Giovanni-templom, az egykori baptiszterium márvány keresztelőkúttal és
Keresztelő szt. János életéből vett jeleneteket ábrázoló hat pompás bronz
relieffel. A San Domenico gót templomban (1220-1465) szt. Katalin életéből vett
jeleneteket ábrázoló pompás freskók láthatók Sodomától. A
Fontequista-templomban van azon nagyszerü főoltár Lorenzo di Marianótól, amely
azon idők (1517) egyik legszebb faragványa. Az Oratorio di Santo Bernardino
kitünő festményeket tartalmaz, különösen Sodomától. A 90 m. magas, del Mangia
(1345) nevet viselő toronnyal ellátott hatalmas Palazzo Pubblico (1289-1305)
belsejét Simone Martini, Sodoma, Ambrogio Lorenzetti, Spinello Aretino, Taddeo
di Bartolo és Beccafumi pompás képei díszítik. A gót építészet korából a
fentieken kivül fölemlítendők a Palazzo Tolomei és Buonsignori, gazdag
homlokzattal; a renaissance-korból a Palazzo del Governo (1469-1500), S. egyik
leghatalmasabb épülete, amelyet valószinüleg Bernardo Rosselino tervei szerint
a Piccolominiek számára építettek, nagyszerü okiratgyüjteménnyel (52 000
pergament okirat)- a Palazzo Spanocchi (1470-ből, most postapalota; a zsarnok
Petrucci számára épített Palazzo del Magnifico; a firenzei Loggia dei Lanzi
mintájára készített Loggia dei Nobili 1417-ből; a Loggia del Pap, amelyet II.
Pius korában Antonio Federighi készített. S.-től DK-re az Acorur hegyen van a
hires, egykori bencés apátság Monte-Oliveto maggiore, udvarában Luca
Signorellinak (1497) és Sodomának (1505) hires freskóival.
S., az ókorban Sena Gallia v. Colonia Julia Senensis,
állítólag a gallus senones törzstől alapíttatott és Augustus alatt lett római
gyarmattá. 1133. a nép a hatalmat magához ragadta és a nemességet elűzte; ez
idő óta történelmét nagyobbára csak belső viszályok és a Pisával meg Firenzével
folytatott versengés tölti be. Legnagyobb virágzása korát a XIV. és XV. sz.-ban
érte el, midőn körülbelül 60 000 lakosa lehetett. Nevezetes azon 10 hónapos
ostrom, amelynek 1554. Medicis I. Cosimo vetette alá, s amelynél a hősies
védelemben a S.-i nők is tevékeny részt vettek. 1557. azonban II. Fülöp
Toscanához csatoltatta. S. szülővárosa III. és VII. Sándor, II. és III. Pius és
V. Pál pápának. V. ö. S. ed il suo territorio (S. 1862).
Forrás: Pallas Nagylexikon