Simonyi

-család (simonyi és varsányi), családi hagyomány szerint, melyet némely okmány támogat, ezen család, ugy mint a Szemere-család, Huba magyar vezértől származik le, kinek leszármazója Hubebanus de Vossyan 1160-ban élt, ennek fia Martinius de Wossján 1196., kinek fia comes Simeon de Vossyán 1223. a Nyitra folyó mellett nyert királyi adományt, mely földön keresztnevéről nevezett S. birtokát alapította. 1294. Michael Mortunus, Jakobus és Petrus filii Simonis de Wossyán Kér-Krakó és Csank nevü hontvármegyei birtokuk iránt a Szt. István király által alapított esztergomi keresztesek (cruciferorum) koventusa előtt egyeztek comes Adrian Monuculus filius Simonis rokonukkal. A garamszentbenedeki konvent Károly király meghagyása folytán 1324. végrehajtja az osztályt S. Mihály fia Pál részére S. Leukus ellen (filii Michaelis de Vassán et de Kereskény) a konvent embere, Jakab szerzetes közbenjárásával. (V. ö. Fejér György, Codex diplomaticus VIII. b. 78. old.) Leucus de Simony I. László király egy dekretumában «dapiferorum regalium magister»-nek neveztetik. Comes Leucus de Simonynak két fia volt, István és Imre; Istvánnak fia Jánostól származik a családnak u. n. felső ága, mig Leucus fia Imre fiától Miklóstól és fia Imrétől, de Simony alias de Kereskény származik a családnak u. n. alsó ága. S. Miklós és fivére Imre Zsigmond királytól - azon indokból, hogy a család okmányai a tatárok által elpusztított zobori zárdában elégtek - új adománylevelet (nova donatio) nyertek. Ugyanez Miklós és Imre Zsigmond király jóváhagyását nyerték, hogy Simonyban «voluntate et scitu nostra» «fortalitium seu castellum» erősséget építettek és ezen okmányban említés történik hadi érdemeikről. (V. ö. Fejér György, Codex diplomaticus.) Kitüntek századok folyamán ezen családban: S. Zsigmond, ki a mohácsi ütközetben «cum quatuor congenerationalibus suis» dicsőségen elesett. S. Imre ezredes, ennek fia György tábornok, kinek neje Apor bárónő, ennek fia Imre huszárezredes, kinek nővére neje volt Kálnoky Antal grófnak, Mária Terézia királyné vitéz tábornokának. S. Ferenc, kamarás, a lovas felkelő sereg ezrdese, ki a győri ütközetben tünt ki vitézségével (megh. 1830.). S. Imre, ezredes volt barsi alispán, ki a törökök elleni harcokban súlyos sebeket kapott. S. Ádám, «colonellus». S. Sándor, ki mint huszárkapitány a franciák ellen harcolva, Mannheimnál elesett. S. Simon, királyi tanácsos, alispán. S. Ferenc, alispán. S. Simon, a szabadságharcban őrnagy, Bem életének megmentője, később barsi alispán és képviselő, messze vidék legerősebb férfia, legjobb lövő, vívó és lovas. S. Győző, a szabadságharcban kapitány, öt évi várfogságot szenvedett. S. Géza, a honvédek vitéz kapitánya, súlyos sebesült, később királyi ügyész. S. Ernő (l. o.). A családnak egy ága a varsányi nevet vette fel, de ezen ág Istvánnal, ki 1669. török fogságban halt meg, kihalt és vagyona Simonyi Imre és Varsányi Erzsébet között kötött egyesség szerint Imre fiára, Miklósra szállott. A család élő tagjai: S. Iván (l. o.); testvére; S. Gyula, fiatalabb korában tengerésztiszt; S. Lajos; S. György; S. Géza, a szabadságharcban a honvédek kapitánya, az alkotmány visszaállítása után Bars vármegye tiszti főügyésze, később királyi ügyész; S. Dénes, huszárfőhadnagy, szügyi (Nógrád) nagybirtokos; S. Kálmán; S. Alajos, nagybirtokos Nyitra-Zsámbokréten; S. Gyula, magyar királyi csendőrhadnagy; S. József; S. Elemér, királyi járásbiró; S. Béla, simonyi birtokos, Bars vármegye jelenlegi alispánja Aranyos-Maróton.

1. S. Ernő (simonyi és varsányi), politikus, szül. Zsámbokréten (Nyitra) 1821 dec. 18., megh. 1882 márc. 28. Iskolába Nyitrán, Tatán, Vácon, Nagyszombaton és Pozsonyban járt. 1848. a privigyei kerület országgyülési képviselőjévé választotta, de e választás megsemmisíttetett. A szabadságharcban mint nemzetőr vett részt. 1849. év elején guerilla-csapatokat toborzott s ennek szétveretése után a kormánnyal Debrecenbe ment; később nyitravármegyei főbiró s azután ismét honvéd lett s Komáromot védte Klapka tábornokkal s a vár feladása után külföldre menekült s Hamburgban telepedett le, s innen a Magyar Hirlap tudósítója volt. 1850. Londonba költözött, 1853. pedig Csernátoni ajánlatára egy Payne nevü queker családnál Birdgewaterben nevelőséget vállalt s itt volt hat éven át. Tanítványai letevén a doktori vizsgát, e családot elhagyta s két évig közbe magán tanársággal tartotta fenn magát. 1862-ben Sheffieldbe ment Mapine nevü acélgyáros gyermekei mellé s tanítványaival Párisba ment s itt maga is beiratkozott az egyetemre s vegytani, geologiai előadásokat hallgatott. 1861. a privigyei kerület országgyülési képviselőjévé választatott, de a hazatérése elé gördített akadályok miatt nem fogadhatta el. Ezután egy ideig Bridgewaterben egy tégla- és cementgyár igazgatását vezette, majd a Mapine és Tourtores-féle acélgyár ügynöke lett s ily minőségben több rendbeli utazásokat tett Francia, Spanyol-, Német- és Olaszországban. 1866. Kossuth lajost látogatta meg s vele összeköttetésbe lépett, 1868 áprilisban végre visszatért hazájába s itt a német-ürögi kerület csakhamar országgyülési képviselőjév választotta meg s mint ilyen a függetlenségi párthoz tartozott. Az irodalom terén is működött; ő alapította a Szombathelyi Lapokat s többrendbeli utazásai alatt gyüjtött oklevélmásolatait a magyar tudományos akadémia adta ki: Angol diplomáciai iratok II. Rákóczi Ferenc korára (angol levéltárakból közli S. E., I-III. kötet, Pest 1872-76. Archivum Rákóczianum II. Diplomatia 1-3); Magyar történelmi okmánytár, londoni könyv- és levéltárakból 1521-1717. (összeszedte és lemásolta S. E. Pest 1873, Mon. dipl. 26 köt.). Nekrologja és arcképe a Vasárnapi Újság 1882. évf. 14. sz.

2. S. István (simonyi és varsányi), született Simonyban (Bars) 1836 dec. 15. S. atyja Bars vármegyében 1848. mint alispán működött. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten a kegyesrendüeknél és Pozsonyban végezte, a jogot Bécsben hallgatta. A Bach-korszakban nem akarván hivatalt vállalni, beállott a Radetzky-huszárezredbe, ahol nemsokára hadnaggyá lett. 1861. tiszti rangjának megtartása mellett kilépett a katonaságtól, megszerezte Budapesten az ügyvédi diplomát és Pozsonyban telepedett le, ahol különösen a társadalmi életben élénk részt vett. 1870. jelent meg tőle Egy pár szó a katholikus autonomiához (Pest) és az Állam és Egyház c. tanulmánya (u. o. 1870, 2. kiad. 1875). Utóbbit Deák Ferencnek ajánlotta, noha annak tartalma Deák programmjától elütött. 1872. részt vett Horn Edével és Jókai Mórral az akkor egyetlen német ellenzéki lap, a Westungarischer Grenzbote megalapításában, melynek nemsokára tulajdonosa lett és melyet mai napig szerkeszt. 1878-87. a képviselőháznak volt tagja; előbb a galántai, majd a magyar-óvári kerületet képviselte ellenzéki és antisemita programm alapján. Munkái: Nemzeti tragikomödia (Budapest 1880); A modern alkotmánytan tévedései (magyarul és németül); Mentsük meg a magyar földbirtokost (1882); Der Judaismus und die parlamentarische Komödie (Pozsony és Lipcse 1883); Der Antisemitizmus (1884) és Válaszfelirati javaslat az 1884. évi trónbeszédre (1884). Azt javasolta továbbá, hogy a képviselőválasztások érdekcsoportok szerint történjenek, amiben azután Schäffle és mások példáját követték. Egyik elnöke volt az 1882-iki drezdai antisemita-kongresszusnak. Az 1887-iki választásokkor nem vállalt többé mandátumot és ez idő óta első sorban hirlapjának szenteli idejét, melynek lapjain a régi magyar közjogról, az ókori és modern filozofiáról és újabban a közoktatás reformjáról is értekezett. Ellensége a klasszikus nyelveknek és gyakorlati haszon nélküli ismeretek tanításának, és a morált, az egészségtant, a törvény ismeretét s a társadalmi tudományokat tekinti az észszerü és nemzeti nevelés fő feladatának. Idevágó cikkeit könyv alakjában is összefoglalta (Die vollständige Umgestaltung der Mittelschule), melyből több német pedagogus, köztük Greinz is merített, kinek művecskéjét azután Székely Imre magyarra is lefordított. Legújabban a néppárt ellen fejt ki lapjában akciót.

2. S. Jenő, földrajzi iró, született Veszprémben 1860 máj. 12. Gimnáziumi tanulmányait nagyobbára a budapesti gyakorló gimnáziumban végezte. Egyetemi hallgató korában négy pályadíjat nyert. 1888 óta a földrajz tanára a budapesti kereskedelmi akadémián. Kisebb földrajzi dolgozatai a Budapesti Szemlében, Földrajzi Közleményekben, Természettudományi Közlönyben, Magyar Szalonban, Nemzetben jelentek meg. Művei: A sarkvidéki fölfedezések története; Idegen népek közt és Az új világ. Fordításai: Ratzel, Anthropogeographia; Bert Pál, Utazások és vadászkalandok; Leroy Beauleu. A zsidóság és az antisemita áramlat. Azonkivül több földrajzi iskolakönyv. E lexikonba az általános földrajzi cikkeket irja.

4. S. József (vitézvári) báró, huszárezredes, az I. Napoleon elleni háboruk tüneményszerü alakja, a Simon-családból (l. o.) származott. Születési évét eddigi életrajzirói az ő saját állítása szerint 1777 febr. 18-ra teszik. Ez az adat azonban téves, amennyiben újabb kutatásokból kiderült, hogy S. 1782. (igy hát alig 5 éves korában) már Debrecenben a piaristák algimnáziumába mint rendes tanuló be volt irva. Valószinübbnek látszik az az adat, hogy S. 1771. márc. 18. született. (V. ö. Déri Gyula, Egy fényes alak homályos története, Egyetértés 1894 dec. 12.; u. a., Újabb adatok S. óbesterről, u. o. 1896 április 14-én.) Megh. az aradi várban 1832 aug. 3. Atyja 1787-88. Pestre rétornak s itt a fiu beáll a Greffen-huszárokhoz. Atyja kiváltotta, a fiu azonban nem akar tovább tanulni, hazaszökik, majd Böszörményben beáll az ott verbuváló Worumser-huszárokhoz. 1789-ben már részt vesz a török elleni táborozásban s Pancsova mellett egy éjjeli csatában átesett a vérkeresztségen. Hőstetteinek sorozatát, melyek egy Toldy Miklóshoz hasonló legendaszerü alakot alkottak belőle, a francia háborukban vitte véghez. 1796 máj. 2. Salónál a Garda-tó mellett Quosdanovics osztrák altábornagyot a franciák bekerítették és 30 tartalékágyuját elvették. S., ki akkor már őrmester volt, egy szakasz huszárral a franciákra rontott, az ágyukat és hadtestének elfoglalt tábori készletét visszavette, sőt a hadtest hátvonalát is teljesen szabaddá tette. 1797. lett alhadnagy, 1800. pedig a rajnai csapatok visszavonulásakor jun. 23-án, amint az Ulmenheimből visszavonuló osztrák hadsereg tábori készletét, két ezred ütegeit és 150 lőszeres kocsiját a franciák elfoglalták. S. (ekkor már főhadnagy a Mehrfeld-uhlánusoknál) az ellenségre rontott s gyors és vakmerő megjelenésével oly zavart támaszt, hogy senki a védelemre nem gondol, csak a menekülésre. Számosan levágatnak s az összes zsákmány visszakerül, a hadtest pedig értesül a váratlan támadásról, rendbe szedi magát s a franciák vállalatát tönkre teszi, 1800 jun. 27. az osztrákok utóvédjét Neubergnél a Duna mellett erősen megtámadták a franciák. Ott volt köztük a hires Latour d"Auvergne is, a franciák első gránátosa. S. lesből rárontott a zsákmányolókra, 60 legényt, egy tisztet elfogott, 120 foglyot, hat tisztet kiszabadított és a zsákmányt visszafoglalta. Itt esett el Simon András, S.-nak 22 éves kadét öccse, de elesett Latour d"Auvergne is. Ekkor S. a Plankenstein-huszárokhoz került s 1802. megkapta a Mária-Terézia-rendet, melynek alapján 1804. vitézvári előnévvel megkapta a bárói rangot. 1807. megjelent a Budára egybe hivott országgyülésen mint főrend. A háboru 1809. újra kitörvén, S. mint őrnagy vett részt a szerencsétlen wagrami ütközetben s két nappal később vitte végbe legnagyobb hőstettei egyikét, a Thaya-híd védelmében. Rendelete ugy szólt, hogy a hidat védje amig lehet, és S. 30 000 franciával szemben 6 ágyuval, 1 zászlóalj gyalogsággal, 1 század huszárral és utásszal több óra hosszat védelmezt a hidat. Az alvezérektől több parancs érkezett e közben a védelem abbanhagyására, S. mindegyiknek azt üzente vissza: még lehet. Azután felgyujtotta a hidat s az égő hídon át vonult csak vissza, még ott is verekedve, ugy hogy mire átértek, a híd leégett s az ellenség a túlparton rekedvén, a sereg visszavonulása biztosítva lett. 1809 végét részint Magyarországon, részint Lengyelországban töltötte és meg kellett érnie, hogy mint harmadik őrnagynak az osztagját feloszlatták s ő szám feletti állományba került. 1810. ismét parancsnoksághoz jutott és Lengyelországban állomásozott két évig, közben a bártfai fürdőbe is gyakran ellátogatván. Az 1812. kitört háboru ismét a tettek mezejére szólította. A lipcsei csatában a mellébe golyót kapott, de a zsebében levő tárca felfogta. 1814 febr. 17. az áradásban levő Rhôneon éjnek idején átúsztatta hadseregét s a franciák visszavonuló vonalán oly zavart csinált, hogy a franciák Lyont feladták s Viennébe hátráltak. Ekkor kapta az osztrák Lipót-rend commandeur-keresztjét, de kitüntették az orosz, porosz és a hesseni uralkodók is. Napoleon kétszeri elfogatása után Bécsben, majd Nagyváradon állomásozott, s itt iratta meg életrajzát Nagy Pállal. Ebbe az életrajzba sok hibás adat csúszott be, melyek mai napig sincsenek tisztázva. Ezredeté 1820 táján Lengyelországba, Tarnolpolba helyezték. Itt vett el 1820. hegelsfürsti Leiner Ferenc tábornok leányát Terézt, kire az anyja után nagy vagyon maradt. Házasságukból született fia Lajos (l. o.) báró és később Katalin bárónő, kit hanen-ebersteini Hertvick Mór tábornok vett el. S.t 1828. egyszerre fölfüggesztették az ezredparancsokságtól, rendelkezési állapotba helyezték és vizsgálatot indítottak ellene. A vizsgálat négy évig húzódott s az itéletet 1832 ápr. 23-án hozták meg. Elvesztette rangját, érdemjeleit, bárói címét, összes méltóságait, s ezenkivül több évi várfogságot kapott. Az aradi várban volt bezárva, s félév mulva u. o. meghalt. Holttest az aradvármegyei Vadászon, saját uradalma parkjában fekszik egy sírkápolnában. Hogy mi volt S. ezredes bűne és bukásának az oka? mindeddig nincs hitelesen kimutatva. A sok mendemonda közül az igazságot kihaszálni teljes lehetetlen mindaddig, mig a bűnügy iratainak elolvasását meg nem engedik. Erre vonatkozólag többféle kisérlet történt, de még azt sem sikerült megállapítani, hogy az iratokat hol őrzik; a bécsi katonai auditorátusnál-e, vagy a hadügyi irattárban?

5. S. Lajos (vitézvári) báró, politikus, S. József hires huszáróbester fia, szül. Tarnopolban 1824., megh. Budapesten 1894 dec. 12. A jogot Kassán elvégezve 1847. a kisjenői kerület (Arad vármegye) országgyülési képviselője lett s az alkotmányos harc kitörésével abban mindvégig tevékeny részt vett. A világosi fegyverletétel után várfogságra itéltetett, melyet Temesvárott töltött. Később kegyelmet nyerve Vadászi helységben (Arad) fekvő birtokára vonult vissza. Az 1861-iki országgyülésen mint a határozati párt hive vett részt. Az 1865-iki s következő évi orzsággyüléseken a kisjenői, majd a nagyszalontai kerületet képviselte s a balközépnek egyik vezető tagja volt. A fuzió után földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszterré neveztetett ki. 1878. kilépett a Tisza-kabinetből s magán életbe vonult vissza s később a főrendiház újjá szerveése után 1885. annak tagjává neveztetett ki. V. ö. Vasárnapi Újság 1875. és 1894. évf.

6. S. Zsigmond, a magyar nyelv tudományának kiváló művelője, egyetemi tanár, szül. Veszprémben 1853 jan. 1. A gimnáziumot Veszprémben, Esztergomban és Budapesten, az egyetemet Budapesten végezte, 1874. letette a tanári vizsgálatot, azután külföldre ment, először Lipcsébe, azután Berlinbe, végül Párisba, 1876 hazatérve, előbb a gyakorló főgimnáziumban tanított, 1877. az egyetemen habilitáltatta magát, s már a következő évben helyettes tanárrá neveztett ki. 1877-85. volt helyettes, 1885-89. rendkivüli tanár, azóta rendes tanár. A magyar tudományos akadémia 1879. levelező, 1893. rendes tagjává választotta. Azonkivül tagja a finn irodalmi és a helsingforsi finn-ugor társaságnak. E csöndes és egészen a tudománynak szentelt élet körében S. bámulatos intenziv és sokoldalu irodalmi és tanító tevékenységet fejt ki. Majdnem husz év óta a magyar nyelvtudósok új generációjának nevelésében fontos szerepet visz, a legönzetlenebb, odaadó tanítással és útmutatással, műveivel és élőszóval hasznos tevékenységre sarkalta és virágzó iskolává alakította. A magyar nyelvnek egész területét átkutatta, a régi irodalomban épp oly járatos mint az élő nyelvben, távol áll minden dogmatizmustól, finom érzéke van a nyelv legbenső mivolta iránt, az ortologiában Szarvas Gábor tanítványa,de itt is távol áll a merev szélsőségektől, mindig többre becsüli a tényeket a mondva csinált rendszereknél. Ő volt az első, ki nálunk a nyelvet mondattani alapon tanította és a határozók új rendszerét meghonosította. A határozók rendszerét azután tudományosan fejtegette egy nagy alapvető két kötetes munkában: A magyar határozók (1-2. köt., 1888-95), melyet az akadémia megjutalmazott. Önállóan megjelent műveinek száma egyébiránt 33, melyek közül a fordításokat (Müller Miksa, Cox), az iskolai könyveket (Magyar nyelvtan mondattani alapon, 1877, azóta többször, később mint Kis magyar nyelvtan, 6. kiadás; Magyar nyelvtan felsőbb osztályok számára; 4. kiaadás; Német nyelvkönyv, Német olvasókönyv; Német nyelvtan; Latin szókönyv) mellőzve, csak a fent említteteken kivül a következő nagyobb műveket és jelentős értekezéseket idézzük: Antibarbarus (idegenszerü és hibás szavak meg szerkezetek gyüjtése, 1879); A magyar kötőszók (jutalmazott akadémiai pályamű 3 köt., 1881-83); A magyar nyelv (2 köt., német kiadása sajtó alatt); korszakos alkotása és óriási munka volt a Magyar nyelvtörténeti szótár, 3 köt., melyet ő és Szarvas Gábor a m. tud. akadémia megbizásából szerkesztett s melynek az akadémia nagy díját itélte oda. Ugyancsak akadémiai jutalmat nyert Német és magyar szólások c. műve (1895). Betetőzte ezt a nagy munkásságot a nagy szabásu Tüzetes magyar nyelvtan (jutalmazott akadémiai pályamű 1 kötetben, 1896), kodifikációja az újabb magyar nyelvtudomány eddig kivívott eredményeinek. A hangtani részt Balassa József irta. De kisebb értekezései is fontosak, főleg: Kombináló szóalkotás (1888); A jelentéstan alapvonalai (1881); Az analogia hatásairól (1880); A régi nyelvemlékek olvasásáról (1880). Tanulmányai főleg a magyar Tanügyben, M. Nyelvőrben melynek 1872 óta munkatársa, Nyelvtudományi Közleményekben, Budapesti Szemlében, Akad. Ért.-ben, Philologiai Közlönyben, Budapesti Hirlapban, Pesti Naplóban stb. jelentek meg. Szerkesztői tevékenysége is igen nagy. Szerkesztette az egyetemi magyar nyelvtani társaság közleményeit 3 füzet, 1880-81), a Nyelvtudományi Közleményeket (1892-95), a Budenz-Albumot (1884), a Hunfalvy-Albumot (1891), a Nyelvőr-Emléket (1890) és Szarvas Gábor halála után 1895 óta szerkeszti a Magyar Nyelvőrt. Tudományos érdemeit a külföld nyelvtudósai is nagy kitüntetéssel elismerték. Misteli, Schuchardt és a finn nyelvtudósok, mind akik külföldön magyar nyelvészettel foglalkoznak, behatóan ismertették tudományos munkásságát. E lexikonba a magyar nyelvi cikkeket irja.

Forrás: Pallas Nagylexikon