Sinaia
(Szinaja), fürdőhely az ugyanily nevü 1695. alapított
kolostor alatt, Prahova román kerületben, a Kárpátok között, igen szép vidéken,
a Prahova és vasút mellett, hidegvizgyógyintézettel, számos elegáns villával és
szállókkal (a magyar határtól, Predealtól 1/2 órányira
eső vasúti állomás). S. keletkezésére és föllendülésére alkalmat adott a román
királynak a Bucsecs lábánál épített Peles nevü kastélya, illetőleg azon
körülmény, hogy a királyi család ezen kastélyban szokta a nyarat tölteni.
Királyunk 1896 szept. 29-30. itt látogatta meg Károly román királyt. A román
kormány újabban nagy szabású nyaralótelepet akar itt létesíteni, melyre a
törvényhozás 2 millió frtot szavazott meg. Az előpatak-tusnádi fürdővendégek s
a Brassóba látogató turisták jobbára S.-t is fölkeresik, melyet már
Oláh-Tusnád-nak is szoktak nevezni, jóllehet annak páratlan kiránduló helyeit
nélkülözi.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|