Slöjd

(svéd) a. m. kézi munka, eredetileg minden oly munka, mely gépek nélkül végezhető. Szűkebb értelemben az elemi technika, mely nem ipari, hanem nevelés-egészségügyi szempontból bir fontossággal, melyet mi rendesen kézügyesítő munkának nevezünk. A S. nem új keletü, már két századdal ezelőtt nagy fontosságot tulajdonítottak annak kiváló pedagogusok, különösen a németeknél, ezzel akarva ellensúlyozni a gyermekek szellem megerőltetését. Ezért foglalkoztatták a gyermekeket az iskolában hetenkint 2-3 órán át mindenféle kézi munkával. Nálunk 1797. találjuk ennek első határozottabb nyomait a kishonti esperesség által kiadott tantervben, amelyben elrendeltetik, hogy a tanítók szerdán és szombaton foglalkoztassák tanulóikat kisebb kézi munkákkal, házacskák építésével, egyberakásával stb., aminek nagy hasznát vehetik. Ezen időtől kezdve tért hódított ez az oktatási irány nálunk is, mignem századunk derekán, majd 70-es években az u. n. háziipari oktatás fejlődött ki belőle, mely teljesen kivetkőztette a kézi munkát eredeti jellegéből. Mig ugyanis eredetileg nevelés-egyészségügyi jellege volt, ekkor ipari jelentőséget tulajdonítottak neki, ami néhány év mulva teljesen elvesztette hatását. A legújabb időben Svédországban indult meg egészségesebb mozgalom, amelynek eredménye volt, hogy Nääsben egy ottani gazdag földbirtokos (Abrahamson) nagy S.-képző-intézetet alapított, melynek vezetését Salamon Ottó igazgatóra bizta, aki a mai pedagogiai S.nek tulajdonképeni megteremtője. Azóta Nääs lett hazája és középpontja a S.-nek, odasereglettek a művelt világ pedagogusai, hogy az új nevelési irányt tanulmányozzák és terjesszék. Tényleg csakhamar meghonosult Dániában, Angliában, Francia- és Németországban, sőt Amerikában is, ma pedig már Ausztrália művelt gyarmatai is követik, honnan évenkint több tanító és tanügyi szakférfiu meg Nääsbe, hol hat hetes kurzusok rendeztetnek. Az eredeti S. famunkákból áll, a nääsi 50 sorozatból, mindig az ismert és egyszerü gyakorlatból menve át az ismeretlen és összetettebbre. Az elv itt az: oly tárgyak készítését tanítani, melynek azonnal hasznát lehet venni, kiindulva abból az elvből, hogy a gyermek munkakedvét fokozza, ha látja, hogy valami használhatót alkotott. A S. tanításánál kiváló gondoskodás tárgya a gyermekek testtartása, hogy igy a nevelés-egészségügyi hatás még fokoztassék.

Hazánkban a szorosabb értelemben vett S.-oktatás az utolsó évtizedben igen örvendetesen fejlődött. A kezdeményezők az erdélyi szászok voltak, különösen Brassóban és Nagy-Disznódon; majd Sopronban vert mélyebb gyökeret, hol a háziiparegyesület a régi kosárfonóiskolát rendes S.-iskolává alakította át; ezt követte a debreceni kézügyesítő egyesület alakulása, majd Budapesten létesült a kézi munkára nevelő országos egyesület, melynek égise alatt az ország több városában idnult meg a S.-oktatás, a leghelyesebbnek elismert nääsi rendszer alapján. A legkitünőbb S.-iskoláink a soproni, a budapesti egyesületi és a budapesti I. kerületi tanítóképző intézettel kapcsolatos. Az utóbbi években a kormány figyelme is a S. felé fordult, amennyiben annak országos szervezését vette célba, addig is a vallás- és közoktatásügyi tárca révén évi 2000, a kereskedelmi tárca által évi 4200, a földmívelésügyi tárca útján pedig évi 3000 forinttal segélyezve azt. V. ö. Szterényi József, A háziipari és kézügyességi oktatás Magyarországon (Budapest 1896).

Forrás: Pallas Nagylexikon