Sóadó
A sónak, mint első rendü élelmezési cikknek megadóztatásával
már igen régen találkozunk. Egyike a legkevésbbé igazolható adóknak, melynek
szedése nem egyszer lázadásokra adott alkalmat. A S. gátolja a sófogyasztás
kellő kifejlődését, mi közegészségi szempontból is igen hátrányos. Oly
államokban, melyek sóban gazdagok, a termelésre is károsan hat. A
megadóztatásnak főleg két módja van, a termelési adó és az egyedáruság. Ez
utóbbi létezik Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Romániában, Szerbiában,
Görögországban, Khinában, angol Kelet-Indiában, hazánkban stb., mig
Franciaországban, Németországban, Németalföldön termelési adó szedetik;
teljesen eltörölte: Anglia, Belgium, Svédország; vám szedetik: Norvégiában,
Portugáiában, Spanyolországban, Oroszországban, Észak-Amerikában.
Magyarországon a só a legrégibb időtől kezdve regále tárgya volt; ezt
bizonyítja az aranybulla XXIV. és XXV. cikke, 1405. I., XX., 1464. IX., 1715.
XIII. t.-c. stb. De az országgyülés a só árának megállapításánál mindig
befolyt. Nálunk a sóegyedáruságot újabban az 1868. XI. és 1879. L. t.-cikkek
szabályozzák. Az egységár 100 kg. után kősónál 9 frt, főtt sónál 9 frt 50 kr.
Bizonyos vidékeken (Máramaros, Liptó, Erdélyben, a határőrvidéken stb.) a
lakosok a sót olcsóbb áron kapják. Ipari célokra is olcsóbb áron adják, és
legújabban a marhatenyésztés céljából is ismét kedvezmények adatnak. A
sóegyedáruság átlag 12-13 millió tiszta hozadékot nyujt az államnak. A
sófogyasztás évenként átlag 1,5 millió métermázsa.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|