Sociniánusok

a Socinus Lealius és Socinus Faustus tantételeit befogadó szentháromságtagadók (unitáriusok). Socinus Laelius a Sozzini régi olasz család sarja, Sienában szül. 1525. Előbb jogi, aztán teologiai tudományokkal foglalkozott, mely utóbbiak a szentháromságról szóló ős keresztény tan iránt kételyt támasztottak lelkében. 1547 után beutazta Francia-, Angol-, Németországot, Hollandiát, Svájcot, érintkezésbe jött a legkitünőbb hittudósokkal, többek közt Zürichben Bullingerrel, Vittenbergában Melanchtonnal, akikkel szemben szentháromságellenes nézeteit lehetőleg palástolta, nehogy a protestáns egyháztanácsok eretnekségéért kérdőre vonják, esetleg büntessék; a katolikus inquizició már különben is elkobozta vagyonát Olaszországban. Megfordult Lengyelországban is két ízben (1555 és 1558), megh. Zürichben 1562. Ő különben inkább csak elméleti tudós volt. Az ő nézeteihez ragaszkodóknak a nálánál gyakorlatibb irányu unokaöccse Faustus adott határozott szervezetet. Ez szintén Sienában született 1539., de vallásos nézetei miatt már 20 éves korában kénytelen volt hazájából menekülni. Egyelőre Zürichben telepedett meg, hol nagybátyja reáhagyott tudományos jegyzeteinek tanulmányozása folytán annak hittani nézeteit teljesen elsajátította. Majd visszatért Olaszországba, de a firenzei udvar körében való 12 évi tartózkodása után kénytelen volt újból az inquizició üldözései elől menekülni; 1574. Baselbe, majd a szabad alkotmányáról s vallásos türelméről azon században ismeretes Lengyelországba ment, Rakowban telepedett meg, itt fejtette ki hitnézeteit és itt szervezte követőit külön vallásfelekezetté. Az itteni katolikus diákok 1598. durva erőszakoskodásokat követvén el vele, mint eretnekkel szemben, többek közt összes iratait megégetvén, Luklavicbe, egyik lengyel nemes birtokára költözött, hol 1604 márc. 3-án meghalt. Midőn az erdélyi unitáriusok fejei Blandrata és Dávid Ferenc közt a Krisztus istenségére vonatkozó tan felett heves harc keletkezett 1578. (l. Dávid Ferenc), Socin F. is bejött Blandrata hivására Erdélybe és nagy tekintélyével elősegítette Blandratának Dávid felett nyert diadalát.Opera cím alatt összefoglalt művei a Bibliotheca fratrum polonorum-nak első és második kötetét teszi.

A S. fő székhelye Lengyelország volt, ahová már a XVI. sz. közepe körül egyebünnen is, de különösen Svájcból számos szentháromságtagadó és unitárius menekült és akik ott a nélkül, hogy akár hittani nézeteik határozottan kifejtve, akár mint felekezet szervezve lettek volna, összeelegyedve éltek a katolikus egyháztól elpártolt különféle reformirányok hiveivel, az ott u. n. disszidensekkel, főként a keresztségismétlőkkel és a reformátusokkal. Ez utóbbiak már a pietrkowi országgyülésen 1565-ben határozottan elkülönítették magukat a szentháromságtagadóktól; de a keresztségismétlőkkel csak 1603. szakítottak teljesen a Socinus F. hatása alatt külön felekezetté szervezkedett szentháromságtagadók. A S. virágzó kora a XVII. sz. első felére esik, de már 1638 óta a lengyelországi S. mint ariánusok sokféle zaklatásnak voltak kitéve a katolikusok részéről, és a disszidensek részére biztosított és még a zsidók által is élvezett szabad vallásgyakorlati jogoktól megfosztattak; 1645. pedig a thorni vallási érdekezlet alkalmával a protestánsok szakítottak meg velük minden testvéries összeköttetést. Midőn 1657 körül a Svéd- és Lengyelország közt folyt háboru alatt némely S. a katolikusok részéről szenvedett méltatlanságok ellenében a svéd királyhoz fordultak támogatásért, ezt az egész felekezetnek hazaárulási bűnül rótták fel és az 1658-iki varsói országgyülés halálos büntetéssel rendelte sujtatni az ariánizmust. Ennek következtében kénytelenek voltak a S. Lengyelországból menekülni; némelyek beköltöztek Erdélybe, mások Sziléziába, Brandenburgba, többen Hollandiába, hol a velük rokon arminiánusok felekezetébe beleolvadtak; mások Angliába menekültek, onnan pedig miután istenitiszteletük gyakorlására jogot nem nyerhettek, jó korán átmentek többen É.-Amerikába. Socinus tana Lengyelországból 1560 után átjött Erdélybe és Magyarország déli részeibe is; hivei, kik itt inkább egységhivőknek, unitáriusoknak neveztetnek, főként Blandrata (l. o.) buzgólkodása, János Zsigmond fejedelem, több főúr pártfogása mellett jelentékenyen elszaporodtak, az 1568. és 1571-iki erdélyi országgyülések részükre teljes vallásszabadságot biztosítottak, melynek élvezetében Erdélyben meg is maradtak a legújabb időkig. L. Unitáriusok.

Forrás: Pallas Nagylexikon