Sörtelábuak

(állat, Chaetopoda), a gyűrüsférgek (l. o.) osztályának egyik alosztálya, melynek fajainál a test külső gyűrüi egy-egy belső szelvénynek felelnek meg s ezek vagy bőrmélyedésben vagy tagolatlan lábcsonkokon sörtepamatokat viselnek, amelyektől nevüket is nyerték. A sörték és lábcsonkok elhelyezése, száma és szerkezete az osztályozásnál igen fontos szerepet játszik. Egyeseknek testén (Polychaeta) a lábcsonkokon kivül tapogató-, kacs- és kopoltyufüggeléseket is találunk. Bőrük kutikulahártya, amelyet igen gyakran likacs-csatornák törnek át, de ezeken kivül egysejtü bőrmirigyek vezetékei is nyilnak rajta. Egyes pontjai néha csillangókkal is fedettek. A sörték szintén kutikula-képletek s ezek a bőrnek zacskószerü mélyedéseiben fejlődnek. Mozgásukat külön izmocskák eredményezik. Egy részük váltivaru (Polychaeta), más részük himnős (Oligochaeta), az előbbeniek ivarszerveit a testüregnek majd petékké, majd ondószálacskákká fejlődő sejtcsoportjai képviselik, mig az utóbbiaknak állandó ivarszerveik vannak. Osztályozásuknál első sorban a testszelvények sörtéinek a száma és elhelyezése az irányadó, s ezeknek alapján két rendet különböztetnek meg: 1. rend: Polychaeta (soksörtések) és 2. rend: Oligochaeta (l. o.). A soksörtések tengeriek; sörtéik nagy számuak és lábcsonkokon (parapodia) ülnek. Fejük rendesen jól elkülönült. Igen soknak tapogatóik, tapogató kacsaik, kacsaik és kopoltyuik vannak. Kevés kivétellel valamennyien váltivaruak és átalakulással fejlődnek. A csillangóknak a test fölületén való elhelyezése szerint többféle lárvát különböztetnek meg: 1. koszorutlan lárva (atrocha), melynek egész testét csillangók földik; 2. fejkoszorus lárva (cephalotrocha), fején egy csillangókoszoruval; 3. kétkoszorus lárva (telotrocha), fején és hátulsó testvégén csillangókoszoruval; 4. haskoszorus lárva (gastrotrocha), melynek fején, testvégén és hasán is van csillangókoszoru; 5. körül csillangókoszorus lárva (amphitrocha), melynek fején, hátulsó testvégén, hasán és hátán is van csillangókoszoruja; 6. középen csillangókoszorus lárva (mesotrocha), melynek csupán testközepén van csillangókoszoruja. Az anya néha bizonyos fokig gondoskodik ivadékáról, de legtöbb esetben sorsára bizza azt. Egyesek ivartalan úton, sarjadzással és oszlással is szaporítanak. Legnagyobb részük tengeri s csak néhány édesvizi fajuk ismeretes Amerikából és Kelet-Indiából. Néhány nyilttükri, a legtöbb azonban a fenéken tartózkodik, majd szabadon, majd önkészítette csövekben. Táplálékuk részint állati, részint növényi anyagokból kerül ki s csak kevés köztük az élősködő. Vannak közöttük világítók is. Eddig ismert fajaik számát mintegy 1800-ra tehetjük. ez ideig mintegy 200 kihalt fajt irtak le a paleozói, mezozói és kenozói rétegkből. Két alrendbe oszthatók: 1. Errantia, jól elkülönült fejjel, kinyujtható ormánnyal, jól fejlett lábcsonkokkal; szabadon úszó ragadozók. Ide tartozik az Aphrodite, Hermione, Polynoe, Diopatra, Eunice, Lumbriconereis, Halla, Nereis, Syllis, Autolytus, Myrianida, Phyllodoce, Alciope stb. nem számos fajjal, melyeknek legnagyobb része az Európa körüli tengerekben is tenyészik. 2. Sedentaria, kevéssé elkülönült fejjel és lábcsonkokkal; ki nem tolható rövid orrmánnyal, állkapcsok nélkül; tokotlakók és növényevők. Ide tartozó fontosabb nemek: Cirratulus, Arenicola, Spio, Chaetopterus, Sternaspis, Sabellaria, Amphitrite, Spirographis, Sabella, Myxicola, Serpula, Protula, Polygordius, majdnem valamennyi az Európa körüli tengerekben is élő fajokkal.

Forrás: Pallas Nagylexikon