Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Soult... ----

Magyar Magyar Német Német
Soult... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Soult

(ejtsd: szult) Miklós János, Dalmácia hercege, francia marsal, szül. St.-Amans-la-Bastideban (Tarn) 1769 márc. 29., megh. u. o. 1851 nov. 26. Szegény pórszülőktől származott s mint közkatona lépett 1785. a hadseregbe, hol a forradalmi háboruk kitörése után gyorsan emelkedett s már 1794. dandártábornokká lett. 1796-97. és 1799. a rajnai hadseregben küzdött s kitüntette magát 1799 márc. 25-én a stockachi ütközetben. Az 1799-iki svájci hadjáratban is nagy dicsőséget aratott: mig Masséna az oroszokat győzte le, ő az osztrákokat verte meg s e mellett részt vett a visszavonuló oroszok üldözésében. 1800. az olasz harctéren harcolt; Genovánál súlyosan megsebesülve, osztrák fogságba került, honnan csak a marengói ütközet után szabadult ki. 1802. az első konzul gárdájának parancsnokává, Napoleon trónra lépése után pedig marsallá neveztetett ki. Napoleon nagy hadjáratiban kiváló tehetségü alvezérnek bizonyult be; mint a 4-ik hadtest parancsnoka küzdött 1805-től 1807-ig Austerlitz, Jena és Eylaunál. A tilsiti békekötés után Dalmácia hercegének címét kapta s 1808. a spanyol hadjáratban a közép hadsereg főparancsnokává neveztetett ki és Portugáliáig nyomult. Mint szárnysegédének, Chennans grófnak emlékiratiból kitetszik, a nagyratörő S. Portugáliában csellel és pénzzel oda hatott, hogy alkirály, esetleg trónörökös lehessen. Wellington angol hadvezér partra szállása azonban mámorának véget vetett. 1809 jun. 16. a corunai véres ütközetet vívta az angolokkal s röviddel utóbb az angol-portugál hadsereget Portóig szorította vissza. Miután Jourdan helyébe a spanyolországi hadsereg táborkari főnökévé kinevezték, 1809 nov. 12. a spanyolok fölött Ocanánál győzött; 1810. elfoglalta Sevillát és a spanyol hadsereget Cadizig űzte vissza. Szerencsével harcolt a következő évben is Badajoznál a spanyolok, Albueránál pedig az angolok és portugálok ellen. 1813. a német harctéren küzdött, Bautzennél ő vezényelte a francia centrumot, de Napoleon még ugyanazon évben Bayonneba küldötte, hogy az előnyomuló Wellingtont feltartóztassa. Ekkor azonban csekély hadseregével hősiesen, de szerencsétlenül harcolt az angolok és spanyolok ellen, és Franciaországba volt kénytelen visszavonulni, ahová Wellington nyomban követte. 1814 ápr. 10-én 20,000 emberével a toulousei véres ütközetet vívta. Napoleon lemondásának hirére ápr. 19. fegyverszünetet kötött s meghódolt a Bourbonoknak. XVIII. Lajos a 13. katonai hadosztály parancsokává, 1814 dec. 3. pedig hadügyminiszterré nevezte ki. Midőn Napoleon Elbáról visszatért, S. lemondott állásáról s St.-Cloudba vonult vissza, honnan csak többszöri felhivásra jelent meg Napoleonnál, aki őt máj. 11. táborkari főnökévé kinevezte. E minőségben S. részt vett a ligny-i és waterloói ütközetekben s Napoleon távozása után ő vezette vissza a hadsereget Soissonsig. Az 1816 jan. 12. kelt királyi rendelet őt is száműzte Franciaországból, mire S. Düsseldorfba távozott, honnan felsőbb engedéllyel 1819. visszatért; 1821. ismét felvétetett a marsalok sorába s 1827. pairré nevezték ki. Lajos Fülöp 1830 nov. 18. hadügyminiszterré nevezte ki s 1832-34. a minisztériumban az elnökséget is vezette. Molé bukása után (1839) S. alakított minisztériumot, de a dotáció kérdései miatt 1840 jan. kénytelen volt lemondani. Thiers visszalépése után 1840 okt. 29. ismét átvette a minisztérium vezetését és a hadügyi tárcát, s midőn 1847. visszavonult, Franciaország mréchal généraljává neveztetett ki. Jóllehet tudományos képzettséggel nem dicsekedhetett, józan paraszt esze, katonai tehetségei és nagyravágyása a francia tábornokok sorában helyet biztosítottak neki. Emlékiratait fia adta ki (1. rész: Histoire des guerres de la Révolution, 1854, 3 köt.). V. ö. Combes, Histoire anecdotique de jean de Dieu S. (Páris 1870); Clerc, Campagne du maréchal S. en 1813-14. (u. o. 1893); Chennans gróf, Mémoires (u. o. 1896). - Fia S. Hector Napoleon, Dalmácia hercege, szül. 1801., megh. 1857 dec. 31-én. A restauráció alatt a táborkarban szolgált, a juliusi forradalom után a diplomáciai pályára lépett s mint követ működött előbb Németalföldön, majd Torinóban, 1844 óta pedig Berlinben. 1850. a törvényhozó gyülés tagja lett s az Orléansok ügye mellett küzdött, az 1851 dec. 2-iki államcsiny után azonban visszavonult a magánéletbe. A marsal öccse S. Péter Benő (szül. 1770 jul. 20., megh. Tarbesban 1843.) a forradalom és a császárság háboruiban tábornoki rangra emelkedett.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is