Spanyolország

(Espana, Hispania, l. a mellékelt térképet), Európa DNy-i részében, az Atlanti-oceán és Földközi-tenger közt fekvő ország, amely a Pireneusi-félsziget nagyobb részét foglalja magában (S. 500,000, Portugália 90,000 km²⁾ és az Estaca de Vares (É. sz. 43° 47" 29") meg Tarifa-fok (É. sz. 35° 59" 49"), továbbá a Torinana (párisi Ny. h. 11° 39" 5") és Creus fokok (K. h. 0° 59" 10") közt terjed el; az előbb irányban 856, az utóbbiban pedig 1020 km. hosszu. Területe 495,625, a Baleárokat és Kanári-szigeteket is beleszámítva pedig 507,715 km². Mig Franciaországtól a Pireneusok választják el, Portugália felől kevés a természetes határa. Partjai. S. körül a tenger nagyobbára mindenütt nagyon mély; de partjaiba mélyebb öblök, széles kikötők aránylag csekély számban nyulnak be. Csakis ÉNy-on, a gránitpartokba nyulnak be sűrün a riák, alakjukkal a skandináv fjordokra emlékeztetvén. E riák közül a jelentékenyebbek: a viverói, barquerói, varesi, santa-martai, ferroli, betanzosi, corognei, corme y lagói, camarinasi, corcubioni, muros y noyai, arosai, pontevedrai és vigói. Az ország D-i végében van két kis öböl, amelyek a hajózásra nézve rendkivül fontosak. Az Atlanti-oceán felé nyilik a cadizi és a Földközi-tenger felé az algecirasi. Mig a Vizcayai-öböl mentén a partok csaknem zsinóregyenes vonalat irnak le, a Földközi-tenger mentén szelid ívalakokat irnak le, amelyeket magas hegyfokok, a Cala Burras, a Sacratif, Gatas, Palosi, Naói, Baur és Creus fokok választanak el egymástól. Ez ívalakokat csak az Ebro és a jelentéktelenebb Llobregat deltája szakítják meg. A hajók csak csekély számu kikötőben találnak menedéket; a tenger homokja zátonyokat épített a folyók torkolatában (grao), sőt néhol lagunákat is alkotott, amelyek közt a legjelentékenyebb Valenciában az albuferai és Cartagena mellett a Mar Menor (183 km²). A parti szigetek száma kevés; a legjelentékenyebb: a Tarifa, Európa legdélibb része és a Columbates Castellor de la Palanával ugyanazon szélességi fok alatt.

Felszine.

Egészében S. magas felföld, amelyet több lépcsőzetesen emelkedő síkság alkot; ez utóbbiakat egymástól több helyen nagy abszolut magasságu hegyláncok választják el. A felföld szegélye a tenger partja vagy a tengerparti síkság felől mindenütt meredek és a folyók benne mély és meredek völgyeket mostak ki. Egész S. közepes magassága Leipoldot szerint 700 m. és nálánál Európában csak Svájcnak van nagyobb átlagos magassága (1300 m.). A legmagasabb hegységek S. É-i és D-i részében emelkednek. Amott a Pirenei hegyek (l. o.), emitt a Sierra Nevada (l. o.). A Pireneusok legmagasabb csúcsai a Néthou, Roseto, Marboré egészen spanyol területen vannak. A Pireneusok a Belatei-hágónál (868 m.) érnek véget; ugyanitt csatlakoznak hozzá az u. n. Kantabri-hegyek; ezek jobbára csak a belső felföld szegélyét teszik és mig É. felől magas hegységnek látszanak, D. felől inkább csak dombsorok. A Pireneusok közelében csak az Aitzcorri (1535 m.) és a Gorbea (1537 m.) emelkednek 1500 m.-nél magasabbra. Ez utóbbitól Ny-ra a Kantabri-hegyek lassankint ismét emelkedni kezdenek és mellékágaikkal együtt a hegyek valóságos útvesztőjét alkotják; ezen részökben van a Picos de Europa, a legmagasabb tömegük, a Torre de Ceredo (2678 m.) és Pena Prieta (2529 m.) nevü legmagasabb csúcsaival. A Picos de Europán túl a Kantabri-hegyek még megtartják tekintélyes magasságukat; a Pena Ubina, Oviedótól D-re 2300 m. és a hágók magassága is 1200-1600 m. közt váltakozik. Asturia, Galicia és az egykori Leon összeszögellésénél a Miravalles (1939 m.) és Cuina (1997 m.) csúcsoknál változtatja meg a főgerinc az irányát. Az egyik lánc, illetőleg szeles fensík ÉNy-nak tart és a Cuadramonban (1019 m.) ereszkedik le meredeken a tengerbe, mig a másik DNy. felé húzódik; ezt a Sil szűk medre szakítja meg, amelyen túl a queija (1776 m.) még mindig tekintélyes magasságra nyúlik föl, a San Mameddel (1616 m.) pedig a portugáliai hegyekhez csatlakozik. A bászk tartományoktól és az Ebro felső völgyétől D-re a Kasztiliai-fensíkon kevés az olyan emelkedés, amely a hegység nevét megérdemelné; csakis Burgostól K-re az Ebro és Duero közti vizválasztón vanak ilyenek; ezek a Sierra de la Demanda, a San Lorenzo-csúccsal (2303 m.), az Urbion-tömeg (2246 m.) és a Moncago-csúcs (2346 m.). Ezektől messze D-re van az ÉK-ről DNy-nak húzódó Kasztiliai-választóhegység vagy miként mások nevezik a Carpeto-Vetonica, amelynek különböző részeiben különböző neveket adtak: Sierra de Guadarrama, a Sierra de Avila, ennek É-i ága a Serrota (2241 m.) és D-i a Sierra de Gredos, a Plaza del Moro Almanzor csúccsal (265 m.), továbbá a Sierra de Gata, amely a portugál Serra da Estrellával van összefüggésben. A Kasztiliai-választóhegységtől D-re, a Tajo, Guadalaviar, Jucar, Guadiana és Guadalquivir völgyei közt a felföldön ismét csak elszigetelt hegytömegek találhatók: a Cerro de San Filipe (1800 m.), a Jucar forrásai közelében, a Muela de San Juan (1610 m.), amelyen a Tajo és Guadalaviar erednek és a Sarrion (2002 m.) Terueltől D-re. A Guadiana felső része körül egy teljesen sík vidék, a Mancha terül el; ellenben középső részében a völgyet É-ról a Toledói-, Altamirai-hegyek és a Las Villuercas (1559 m.), D-en pedig a Sierra Morena (l. o.) vagyis a Cordillera marianica szegélyezik; ennek Ny-i végéhez csatlakozik a Sierra d"Aracena. A Manchától D-re a középső nagy fensík folytatásai egyes elszigetelt hegytömegek: a Yelmo (1806 m.), a Sagra (2398 m.), a Sierra de Maria (1589 m.), a Sierra de los Filabres (1915 m.) és a Sierra de Baza (1915 m.), amely már összefüggésben van S. D-i magas hegyláncával a Sierra Nevadával (l. o.). A Sierra Nevada egy déli ága a Guadalfeo völgye felé meredeken leereszkedő Alpujarras, amelyet a Földközi-tengertől a Sierra Contraviesa választ el; ennek folytatása K. felé a Dierra de Gador (2323 m.), Ny. felé pedig a Sierra de Almijara, de Tejeda, Torcal d"Antequera, a Guadalhoce völgyén túl pedig a Sierra de Tolox, a Bermeja és a San-Cristobal hegyek. Mindezen hegyeknél délibb fekvésüek a Tarifa-hegyek, amelyek a hatalmas gibraltaisziklában végződnek. - A folyók nagyon aránytalanul vannak elosztva; legtöbb a folyóviz Asturiában; Ny-ról K-re folynak a Bidassoa, Urumea, Oria, Nervion, Ason, Besaya, Nansa, Sella, Navia, Tambre, Ulla, amelyek azonban mind rövidek; az egyedüli hosszabb folyó e vidéken a Mino, amelynek fő forrásága a Sil. Ettől D-re és K-re a Kantabri-hegyek vizei: a Pisuerga, Esla, Orbigo stb. a Dueróba folynak, amely balról fölveszi még az Adaját, Eresmát és azután Portugáliába megy át. Ugyancsak Portugáliában torkollik a Tajo, amelynek spanyol mellékvizei a Jarama, Manzanares, Henares, Tajuna, Alborche és Alagon. A fentieken kivül az Atlanti-ocánba ömlik a Guadiana, amelynek mellékvizei a Jabalon és Zubaron kivül mind ki-kiszáradnak; a Huelva-öbölben torkolló Odiel és Tinto; a Guadalquivir, S. legfontosabb folyója, a Gudadalimaré s Genil nevü mellékvizeivel; továbbá a Guadalete és Barbate, amely utóbbiaknak vizét az öntöző csatornák abszorbeálják. A Földközi-tenger legdélibb mellékvizei a Guadalhorce, Guadalfeo, Almanzora, szintén csak, sőt a Segura, Vinalopo, Jucar, Guadalavia, Palancia, Mijares, Segarra is vizökkel majdnem kizárólag a környék öntözésére szolgálnak. A Földközi-tenger mellékének legnagyobb folyója az Ebro (l. o.); ettől É-ra ismét csak kis vizeket (Francoli, Llobregat, Besos, Tordera, Fluvia, Muga) találni. Tavak csak a partokon vannak. A hajózó csatornák (összesen 690 km.) közül a legjelentékenyebbek az aragoniai, amely az Ebróval (l. o.) van összeköttetésben, és a 210 km. hosszu kasztiliai csatorna; annál több azonban az öntöző csatorna, amelyek nagyobbára mind a mórok idejéből valók. Az ásványfizforrások száma rendkivül nagy (2000), de ezek közül csak mintegy felének veszik hasznát; legtöbbfürdő van Guipuzcoában (55,84 forrással), Granadában (25,65 forrással) és Malagában (31,58 forrással).

Éghajlat.

S. a 13 és 20o-os izoterma közt fekszik és általában a melegebb mérsékelt éghajlat alá tartozik. Felszinének változatossága azonban az egyes helyek klimája tekintetében is rendkivüli változatosságot teremtett. Azon vonal, amely ÉNy-ról DK-re vonulván La Corunát, Madridot és Alicantét érinti, három, egymástól mind felszinre, mind éghajlatra, mind termékekre nézve különböző vidéket hasít. La Coruna körül, Galicia partjain tengeri a klima, enyhe telekkel és aránylag hűvös nyarakkal, egész éven át elég esőzéssel, ami a mesterséges öntözést feleslegessé teszi. Amint azonban a párával telt légáramlatok átlépik a Kantabri-hegységet, a felhők eloszlanak és csakis a hűvösebb időszakokban juttatnak és akkor is kevés csapadékot a belső fensíkoknak. Itt tehát az éghajlat egészen kontinentális; és miként a nyári és téli, ugy a nappali és éjjeli hőmérséklet közt is éles (15-20°) különbségek vannak. Esőben leggazdagabb (800-1500 mm.) vidék az ország ÉNy-i szöglete, a Kantabri-hegyek lábánál elterülő tengerpart és a Pireneusok vidéke; elsőben legszegényebb a Duero mindkét partján elterülő része Leonnak, ahol Salamancában és Zamorában 275 mm. az eső, az aragoniai puszta, Valencia, Murcia és főképen Alicante, továbbá a Mancha. De ezen száraz vidékeken is néha nagy záporok esnek. S. sajátos szelei a gallego, az É-i hideg, és a solano, a D-i meleg szél. A Pireneusokban még középeurópai a flóra, de a bükk már a Duero környékén átadja helyét az örökzöld tölgynek (Quercus ilex) és a piniának, még tovább D-re pedig az olaj-, füge- és mandulafának. A földközi-tengeri flóra Andalusiában és Granadában a legváltozatosabb. A nagy szárazság és az ember pusztításainak tudható be, hogy S.-ban puszta és kopár vidékek is vannak. Ezek közül a legnagyobb az aragoniai. A déli ilyes pusztákat nagyobbára a hasznos eszpartó-fű takarja. A fauna szintén mutat fel oly állatfajokat, amelyek Európa több országaiban nem találhatók. A gibraltári sziklán él az egyedüli európai majomfaj; a Pireneusokban a Myogale pyrenaica Geoffr. és D-en Herpestes Widdringtoni Gray). Szintugy vannak S.-nak karakterisztikus madárfajai és rovarformái.

Földmívelés.

Az esőhiány és sok helyen a lakosok indolenciája miatt S. egy része puszta és kopár; csakis 79,6 % termékeny; ebből 33,8 % szántóföld és kert, 3,7 % szőllő, 1,6 % olajfaliget, 19,7 % legelő, 20,8 % gyümölcsös. A termőföld nagy számu tulajdonos közt oszlik meg. A földadókivetés szerint a birtokok száma 3.426.083; 6-600 ezer körülbelül azon birtokok száma, amelyek 1-10, illetőleg 10-20 reál egyenes adót és 279.188 azok száma, amelyek 500 reálnál több adót fizetnek. A megmívelhető föld, erdőt és legelőt is beleszámítva, száraz (campos secanos) és öntözött (campos regadios) vidékekre, vagyis huertákra s vegákra oszlik. Az előbbiek 26.814.869 ha.-t, az utóbbiak pedig csak 1.152.052 ha.-t foglalnak magukba. Legtermékenyebb a föld Valencia, Murcia, Granada és Malaga tartományokban, ahol a földmívelés a lehető legintenzivebb és ahol ugyanazon földön évenkint 2-4-szer aratnak. A legelterjedtebb gabonanem egész S.-ban a búza, amelyet főképen mindkét Kasztilia, Leon és Estremadura termékeny részeiben, továbbá az andalusiai alföldön termelnek. A hegyes és esőkben gazdag északi vidékek fő kenyérterméke a kukorica és a zordabb hegyi vidékeké a rozs. A Földközi-tenger partjai mellékén a meszes talajon sok a szentjánoskenyérfa, Valencia, Tarragona (Ebro deltája), Murcia, Alicante, Castellon huertái összesen 28.429 ha.-on sok rizst termelnek. Nagy a szerepe a spanyol földmívelésben a hüvelyeseknek, különösen a borsónak (garbanzos) és babnak. Burgonyát mindenfelé termesztenek ugyan, de sehol nagyobb mennyiségben, mivel D-en a batáta, a hűvösebb É-i vidékeken pedig a gesztenye nyujt érte kárpótlást. A huerták zöldségei közül az édes spanyol bors (Pimiento comun dulce) a legelterjedtebb, de rajta kivül dinnyéket és vöröshagymát is exportálnak. Az olajfa a déli vidékeken mindenütt látható, de leginkább Andalusiában, ahol Cordoba és Andujar közt a Sierra Morena lábánál a Guadalquivir mentén valóságos erdők vannak belőlük; az évi átlagos faolajtermelést 2 ^1/₂ millió hl.-re becsülik. Kendert főképen Aragonia, Asturia, Új-Kasztilia és Granada, legjobb minőségüt pedig Granada meg az orihuelai huerta termel. Elég jelentékeny exportcikk az eszpartó-fű is, amely leginkább S. K-i és D-i vidékein vadon nő; a déli vidékeken vannak nagy számmal a paratölgyek is. A pamuttermelés nagyon el van hanyagolva. Cukornádat a meleg DK-i partokon, cukorrépát a granadai vegán, édes gyökeret Kataloniában, Aragoniában és részben Andalusiában, almát és körtét nagy mennyiségben É-i S.-ban termelnek, ahol sok almabort (sidra) is készítenek. Jelentékeny a sáfrántermelés, amely kiviteli cikk. A déli gyümölcsök a keleti és D-i partvidékeken nagy területeket foglalnak el. Banán van Malagában, datolyapálma csak Elche körül Alicantéban. A legtöbb narancs- és citromfa Valencia, Murcia és malaga huertáin található. Az erdőségek az összes területnek legfölebb 8%-át takarják és igy a szükségletet távolról sem fedezik; csakis Leon, Avila, Cuenca, Teruel és Huesca tartományoknak vannak nagyobb kiterjedésü erdői. A szőllőmívelés egyik fő ága a nemzeti vagyonnak, l. Spanyol bor. Az állattenyésztés régi idők óta fontos foglalkozás. Az 1895-iki becslés szerint volt ló 383.113, öszvér és szamár 1.496.703, szarvasmarha 2.071.326, juh 16.469.303, kecske 2.820.827 és sertés 1.910.368. A szarvasmarhatenyésztés legjelentékenyebb az É-i tartományokban, ahol sok sajtot és vajat készítenek. A legnagyobb ménes a cordobai állami ménes; a lovakra azonban nem fordít a spanyol olyan gondot, mint az öszvérre és szamárra, amelyeket a maga hegyes országában jobban használhat. A juhtenyésztés, amely egykoron oly hires és oly jövedelmező volt, hanyatlásnak indult. 1830-ban számuk még 23 millió volt, mig most csak 16 millió; köztük alig 2 millió merinó. Legjelentékenyebb a juh-, valamint a sertéstenyésztés Estremadurában. A legnagyobb sertésvásárok Zafrában (okt. 4-től 7-ig) vannak. A házi szárnyasok közül leginkább tyúkokat tartanak. Galiciából, illetőleg Vigóból sok tojást exportálnak. A selyemhernyót legnagyobb számmal Murciánál és Orihuela körül tenyésztik. Az 1890-iki selyemtermelést 957.000 kg. gubóra s 83.000 kg. nyers selyemre becsülik. Nagy fontossága van még a halászatnak, még pedig csakis a tengeri halászatnak, amely évenként mintegy 36 millió peseta értéket termel. S.-ban a mezőgazdaság mellett a legfontosabb foglalkozás a bányászat. Ásványországi kincseiről ez ország már az ókorban is nagyon hires volt. Hannibal itt szerezte be a római hadjáratához szükséges ércpénzt és a rómaiaknak is S. volt a kincses bányájuk. Későbben azonban S.-ban a bányászat hanyatlásnak indult. Az 1859-iki bányászati törvény az országot 17 bányakerületre osztja és mindegyikben a felügyeletet királyi bányászokra ruházza. S. gazdag vas-, réz-, ólom-, cink-, antimón-, ezüst- és kénesőércekben, továbbá barnaszéntelepekben; azonkivül van bőven kő- és tengeri sója, gipsze, kénje, márványa és mindenféle épületköve. Szénben a leggazdagabb tartomány Asturia, amelyben Oviedótól DK-re Tudela, Langreo, Mieres a legfontosabb bányák; a belmezi és expieli szénmedencék 50-70 km.-nyire vannak Cordobától; kisebb széntelepek vannak még Palenciában Cervera de Pisuergánál, Leonban, Saberónál, Navarrában Corellánál, Leridában, Geronában stb. Az asturiai széntelepek mellett, különösen Bilbao körül, nagy kiterjedésü, kitünő ércet szolgáltató vasérctelepek is vannak, kisebbeket találni Guipuzcoa, Alava, Navarra, Malaga és más tartományokban. Az ólomércekben leggazdagabb tartomány Jaen a hires Linares és La Carolina nevü bányákkal; vas- és ólomércekben gazdag a Cartegena és Mar Menor közti vidék, Murcia Ny-i része, főképen a Sierra Almagrere és Almeriában a Sierra de Gador. Az itt bányászott ólomfényle adja a legtöbb ezüstöt is, többet mint a Guadalajarában Hiendelaencina mellett és Tarragonában Farena mellett levő ezüstbányák. A leghiresebb bányavidéke azonban Huelva tartományban van a Rio Tinto és Guadiana közt Rio Tinto (l. Minas de Rio Tinto), Buitron, Zarza, Calanas, Tharsis, Sta Catalina stb. bányahelyekkel. Az Almaden melletti kénesőbányák még mindig a leggazdagabbak Európában. Cinkérceket leginkább Santander tartományban (Puenteviesgo, Valle de Camaleno, Potes stb.) bányásznak. Aranyat a Sil folyóban mosnak. A leghiresebb kősótelepek Barcelonában a cardonai és Cuencában a minglanillai; tengeri sót főz Cadiz, Torrevieja és Ibiza szigete; kénbányák vannak Teruelben, Lorcánál Murciában, Albacetében és Almeriában. 1895. a bányászati cikkekből exportáltak: 5.179.761 t. vasércet, 22.669 t. vasat, 504.408 t. rézércet, 59.507 t. rezet, 29.346 t. cinkércet, 1367 t. cinket, 9203 t. ólomércet, 151.129 t. ólmot, 29.997 t. mangánércet, 488.699 t. piritet, 250.000 sterling font értékü kénesőt és 1.387.000 font értékü ezüstöt.

A lakosok, ipar és kereskedelem.

A lakosok száma lassan növekszik. Az 1787-iki első népszámlálásnál 10.409.879-et, az utolsó 1887-ikinél pedig 16.956.134-et, illetőleg a Baleárok (312.593), Kanári-szigetek (291.625) és a marokkói birtokok (5280) beleszámításával 17.565.632-t tett ki. E szerint 1 km²-re esik 35 lak. A leggyérebb a népesség a kasztiliai fensíkon, a legsűrübb a parti tartományokban. Az egyes tartományokban a következőképen oszlik meg:

[ÁBRA]

Az 1887-iki lakosságból volt 8.612.524 férfi és 8.953.108 nő. Öt városban lakott 100.000-nél, 17-ben 30.000-nél több lakos. Nemzetiség szerint volt 440.000 bászk, 60.000 moriszkó s 50.000 cigány, a többi spanyol. 1892-ben 66.406 személy hagyta el az országot s 58.148 jött vissza. A kivándorlás célja leginkább Brazilia, Uruguaj és Argentina. Vallása tekintetében csaknem az összes lakosság r. kat., kivéve 1887-ben 6654 protestánst, 402 zsidót, 9645 racionálistát, 510 más és 13.175 ismeretlen vallásut. A r. kat. vallás az uralkodó; egyéb vallás csak tűrt.

Az ipar nagyobb lendületet csak a jelen század második felében vett, de a szükségletet még mindig nem fedezi. Kataloniában van a pamutipar székhelye; ezenkivül virágzik itt a vászonszövés, kötélverés, selyem-, posztószövés, bőr-, papiros-, szappan-, üveg-, kőedény-, vitriolgyártás és parafadugókészítés. A bászk ipar, amely jelentőségre nézve a kataloniai követi, főképen mindennemü vasárukat, rövidárukat, papirost, tapétákat, bőrt és bőrárukat, vászon- és gyapjukelméket, szappant, üveget, porcellánt stb. készít. Murciában és Almeriában az ércolvasztás, szóda- és timsókészítés és eszpartófonás a virágzó iparágak. Andalusiában vannak nagyszerü vasolvasztók, azonkivül gyufa- és kémiai gyárak, cukorgyárak Malagában, vasolvasztók a Rio Verde mellett, fegyver-, gépgyárak, porcellán-, pamut-, vászon-, gyapju- és selyemgyárak Sevillában. Galiciában és Asturiában készítenek öntött és kovácsolt vasat, acélt, üveget, szappant, sztearint, csokoládét, lisztet, vászon- és pamutszöveteket. Nagy fémgyárak vannak Oviedo járásban, különösen hires az ágyuöntő Trubiában. A dohánygyártás (Sevilla, Madrid, Alicante, Alcoy, Cadiz, Valencia, La Coruna, Gijon, Oviedo, Szantander) állami monopolium. Kereskedelem. S. fekvése külkereskedelmének nagyon kedvező és csakugyan II. fülöp korában a világkereskedelem és a tengerek fölötti uralom a spanyolok kezében volt. Belső és külső háboruk azonban ezen helyzetéből kiszorították és a kormány csak újabban, a jelen században fordított annak emelésére nagyobb gondot. Az utóbbi években a külforgalom értéke volt pesetákban:

Az exportált spanyol borok értéke 1895-ben 99.962.906 peseta volt, aminek mintegy 63 %-a Franciaországba és 12,5 %-a Nagy-Britanniába vitetett ki. Ugyanezen cikkből a kivitel 1892-ben 142.838.000, 1893-ban 94.879.000 és 1894-ben 80.749.737 pesetára rúgott. 1894. és 1895. a főbb árucsoportokból a ki- és bevitel a következő értékeket (millió pesetákban) mutat:

A külforgalom értéke millió pesetákban 1893. és 1894. országok szerint a következőképen oszlott meg:

Az osztrák-magyar monárkia behozatala S.-ból 1893-ban 1,3, 1894-ben 1,7, kivitele oda 1893-ban 1,2, 1894-ben 1,5 millió forint volt. A tengeri forgalom szolgálatában áll 81 kikötő (56 az Atlantioceán és 25 a Földközi-tenger partján); a fontosabbak: San-Sebastian, Bilbao, Santander, Ferrol, La Coruna, Sevilla, Cadiz, Barcelona, Tarragona, Grao, Alicante, Almeria és Malaga. 1895. a spanyol kereskedelmi hajóraj volt 427 gőzös 313,178 t. és 1041 vitorlás 172,729 t. tartalommal. Ugyanazon évben a spanyol kikötőkbe érkezett 20,268 hajó 13.193.629 tonna és eltávozott 16.697 hajó 12.585.813 t. tartalommal. A belső kereskedelmi forgalom szolgálatában állt 1894-ben 7543 angol mérföld hosszu vasúti hálózat, 2942 postahivatal, 23,636 angol mérföld hosszu telegráfvonal és 1421 telegráfhivatal; középpontja Madrid.

Alkotmány, kormányzás és szellemi műveltség.

S.-ban jelenleg az 1876 márc. 27-re egybehivott alkotmányozó gyülés (cortes constituyentes) által elfogadott és 1876 jun. 30. proklamált alkotmány van érvényben. E szerint S. örökös monárkia, amelynél a végrehajtó hatalmat a király, a törvényhozó hatalmat a cortes és a király gyakorolja. A cortes a szenátusból és kongresszusból áll. A szenátus (államtanács) tagjai háromfélék: 1. saját joguak (senadores de derecho propio); 2. a király által holtiglan kinevezettek (e két osztályuaknak száma legfölebb 180 lehet) és 3. a tartományi testületek, egyetemek, akadémiák, egyházi korporációk és a legtöbb adót fizetők által választottak, akiknek száma 180 és akiket minden öt évben felében újra választanak. Az 1. alatt említett szenátorok: a nagykoru királyi hercegek, a grandok, akiknek évi jövedelmük legalább 60,000 peseta, a hadsereg legmagasabb rangu generálisai, az admirálisok, az indiai patriárka és az érsekek, az államtanács, a legfőbb biróság, a Cuentas del Reino, a legfőbb hadi és tengerészeti tanács elnökei, ha a hivatalukat már két évig betöltötték. A kongresszus 431, 5-5 évre választott tagból áll; minden 50,000 lakos választ egyet; ezeken kivül lehetnek legfölebb 10-en olyanok, akik bár egy kerületben sem választattak meg, de az egész országban 10,000-nél több szavazatot kaptak és 88-an, akiknek választása scrutin de liste szerint történik. Az aktiv és passziv választói jog a 25-ik életévhez van kötve. Mind a szenátus, mind a kongresszus minden évben tart ülést; a király azonban bármelyiket feloszlathatja. Az örökösödés rendje a következő: 1. örökölnek XII. Alfonz fiága; 2. nővérei vagy azok utódai; 3. őseinek 4. nagybátyjainak utódai. A király személye sérthetetlen, de miniszterei (elnök, kül-, igazság-, pénz-, bel-, had-, tengerészet-, gyarmat-, végül földmívelés-, kereskedelem- és közmunkaügyi miniszterek) neki és a cortesnek felelősek. Azelőtt S. a történelmileg alakult következő tartományokra oszlott: Kasztiliai királyság, Asturia hercegség, Leon és Galicia királyságok, Estremadura s Andalusia, Aragonia királyság Valenciával s Kataloniával, Navarra s a három bászk tartomány. E felosztás helyébe 1822., majd 1856. új felosztás lépett, amely szerint S. 50 tartományból áll (lásd fentebb). Minden tartománynak élén áll a Gobernador civil, akit a király nevez ki; ennek van melléje rendelve a négy tagból álló tartományi tanács (Consejo provincial) és a tartományi képviselet (Diputacion provincial), amelyeknek tagjait 4-4 évre választják és amelyek a közigazgatást teljesítő tisztviselőket ellenőrzik. Az igazságszolgáltatás élén a madridi legfőbb itélőszék (Tribunal supremo de justicia) áll; a másodfolyamodásu törvényszékek (Audiencias territoriales) száma 15 és az első folyamodásuaké (Tribunales de primera instancia) 491. 1890 óta fönnáll az esküdtszéki intézmény is. A katonaságról l. Spanyol hadsereg. Az ország pénzügyei már régóta nincsenek rendben; már a XVII. sz. óta folytonosan deficittel küzdenek. Az 1896-97-iki költségvetés szerint a

A külföldi és belföldi államadósságok összege 1896-ban 5.941.459.300, a függő államadósság pedig 450.000.000 peseta. A népműveltség S.-ban igen alacsony fokon áll. 1860. a lakosoknak csak 20 %-a tudott irni és olvasni, 4,6 %-a csak olvasni, 75,4 %- pedig sem irni sem olvasni; 1889. az irni-olvasni tudóké csak 28,5 %-ra emelkedett, az analfabetáké pedig 68,1 %-ra szállott alá. 1857. alkották meg a törvényt a kötelező iskolázásról, de tanítók hiányában a törvény végre nem hajtható. 1881 óta ugyan tapasztalható némi javulás, de még mindig nagyon lassu. A közmunkaügyi minisztérium kebelében van egy oktatásügyi osztály is; az egész ország 10 tankerületre oszlik, amelyeknek központjai az egyetemi városok. E 10 kerület ismét 49 tanfelügyelőségre oszlik. Az állam újabban a magániskolákat is mind jobban ellenőrizteti. A népoktatás haladását egyébként a következő táblázat mutatja:

1885. a tanulók száma kitett 1.843.183-at. A középiskolák az Institutos de segunda ensenanza és a colegiók, amelyek nagyobbára magánintézetek. Az előbbiek száma 1879. összesen 417 volt 33.638 tanulóval. Az egyetemek száma 10 (Madrid, illetőleg Alcala és Barcelona 5, Salamanca, Granada és Santiago 4, Zaragoza, Sevilla, Valencia, Oviedo és Valladolid 2-2 fakultással) mintegy 17,000 hallgatóval és 700 docenssel; jogi fakultása az egyetemek mindegyikének van; orvosi fakultása csak Oviedónak van. Szakiskolák: a Barcelona, Granada, Malaga, Oviedo, Corunas, Cadiz, Sevilla, Valencia, Valladolid és zaragoza városokban fennálló művész-, a madridi, barcelonai és cadizi kereskedelmi iskolák, azonkivül hajó-, földmérő- és állatorvosi iskolák. A felsőbb iskolák közé tartoznak még az aranjuezi mezőgazdasági, az escorialba áthelyezett erdészeti iskla, a mérnöki, építészeti, festő-, szobrász-iskolák, a zene- és szini konzervatorium, valamennyi Madridban, az 5 közjegyzői és a madridi diplomáciai főiskola. tudományos akadémiák, társulatok, könyvtárak, muzeumok elég nagy számmal vannak és jó hirnek örvendenek. Legjelentékenyebb könyvtárak a madridi nemzeti és az escorial-könyvtár. A legkiválóbb műgyüjtemények Madridban, Sevillában és Valenciában vannak. A jelenleg megjelenő újságok száma 1350; ebből 23 mezőgazdasági, 33 orvosi, 6 történelem-bibliográfiai, 45 szatirikus tartalmu, 12 bikaviadalokról, 6 sportról, 14 divatról ad tudósítást, 13 szocialisztikus, 3 anarkista, 7 spiritiszta és 8 szabadkőműves irányu, 230 a kat. érdekeknek áll a szolgálatában. Illusztrált újság van 76.

S. nagy kiterjedésü gyarmataiból (Provincias de ultramar) még csak Kuba, Portorico, a Filippi-szigetek, Marianák, Karolinák, Fernando Po, Corisco s a Kanári-szigetek maradtak meg. S. címerét l. Címerek.

Története.

Midőn S. a történelemben legelőször Hispania név alatt felmerül, lakosai a keltiberek voltak, kik a félsziget legrégibb lakosainak, az ibereknek és a később bevándorolt keltáknak elvegyüléséből keletkeztek. A félsziget természeti kincsei azonban az ókor kalmár népeinek figyelmét korán felkeltették s a keleti és déli partokon már a legrégibb időkben megtelepedtek a feniciaiak, kik S. ezüstbányáit kiaknázták; később a görögök és a karthagóiaik léptek nyomdokaikba. Világtörténelmi jelentőségre Hispania a Kr. e. III. sz.-ban emelkedett, midőn Karthago nagy fia Hamilkar Barkas, hogy hazájának az első pún háboruban elvesztett birtokaiért kárpótlást s a Rómával elkerülhetetlenné vált élethalál-küzdelemben segédforrásokat szerezzen, a nemes fémekben és harcias törzsekben gazdag ország meghódításához fogott. A 241-től 219-ig terjedő időszak alatt Hamilkar Barkas és utóda Hasdrubal a félsziget keleti és középső vidékeit alávetette Karthago uralmának s a délkeleti parton megalapította az új pún gyarmatbirtok fővárosát, Új-Karthagót (Karthagena). Innen indította azután hadait Hannibal Itália ellen; e második pún háboru folyamában a rómaiak azonnal kisérletet tettek, hogy a karthagóiakat a félszigetről kiszorítsák. Hosszas és változó szerencsével folytatott harcok után Publius Cornelius Scipio 210. elfoglalta Karthagenát s 209. a karthagóiai hatalmát a félszigeten teljesen megtörte. Ez időtől fogva a rómaiak lettek a félsziget urai, de a harcias és fegyelmet nem tűrő, bár nem éppen műveletlen keltiber törzsek nem könnyen simultak a római uralomhoz és ismételten felkeltek új uraik ellen. Igy Kr. e. 154. is, amidőn a luzitánok földje (a félsziget nyugati részén) és Numantia város voltak az ellentállás középpontjai. Két évtizedig tartó küzdelem után a rómaiak győztek s 133-ban Numantia bevételével elfojtották a felkelést. Hispania ezután a békés provinciákhoz tartozott; lakói elfogadták a rómaiak kulturáját és nyelvét s a császárság korában, melynek egyik legkiválóbb alakja Traianus spanyol családból származott, épp oly büszkén vallották magukat rómaiaknak, mint a hét halom városának fiai.

A népvándorlás kora. Nyugati gótok. A Kr. u. V. sz. elején, mint nyugat-római császárság többi tartományaiban, ugy Hispaniában is megdőlt a római uralom. A minden oldalról fenyegetett, teljesen meggyöngül nyugat-római császárság, hogy a törzsországot, Itáliát megoltalmazhassa, kivonta a légiókat a provinciákból s erre a védetlenül maradt határokon áttört a germán népek sűrü áradata. Az V. sz. első tizedében a svévek, alánok és vandalok Galliából a Pireneusokon át S.-ba törtek s ott letelepedtek. Uralmuknak csakhamar a nyugati gótok vetettek véget, kik 413. Ataulf királyuk alatt Dél-Galliában a tolosai királyságot alapították s Vallia alatt 416. már S.-ban is megjelenve, az alánokat kiirtották, a svéveket Asturia hegyei közé, a vandalokat pedig S. déli részére szorították, mely a vandalok nevéről a Vandalusia (Andalusia) nevet kapta. 430. a vandalok végképen elhagyták S.-ot, Afrikába költözködtek át s helyüket a nyugati gótok foglalták el, kik miután 507-ben a frankok által Dél-Galliából kiszoríttattak, végképen S.-ba költöztek s 585. Leovigild királyuk alatt a svévek hatalmának teljes megtörésével az egész félszigetet hatalmuk alatt egyesítették. A nyugati gótok S.-i királysága nem tudott gyökeret verni. Reccared alatt (586-604) a gótok az ariánus vallást a katolikussal cserélték fel s ennek következményeképen összeolvadtak ugyan a benszülött rómaiakkal, kiknek nyelvét is elfogadták, de az állam erejét megbénították a belső zavarok. Ezeknek okai voltak a püspökök nagy hatalma és főképen a választási királyság, mely utóbbi meg nem szünő polgárháborukra vezetett. A VII. sz. végén és a VIII. sz. elején Észak-Afrikában előre nyomuló arabok felhasználták a gót állam gyöngeségét s 711. az egyik gót párt felhivására Tarik vezetése alatt átkeltek S.-ba s Xeres de la Frontera mellett Roderich király seregét tönkre vervén, az egész félszigetet az asturiai hegyvidék kivételével elfoglalták.

Az arab uralom kora (711-1492). A Xeres de la Frontera mellett vívott ütközettel S. az Industól az Atlanti-oceánig terje

Forrás: Pallas Nagylexikon