Spinoza

(Spinosa) Benedek, eredeti nevén Despinoza Baruch, hollandi filozofus, szül. Amsterdamban 1632 nov. 24., megh. Hágában 1677 febr. 21-én. Zsidó családból eredt, melynek elődei az elnyomatás elől vándoroltak ki Spanyolországból vagy Portugáliából. Szülei papnak szánták és S. alapos oktatást nyert a rabbinikus tudományokban, Maimonidesz műveit is ismerte, melyek nagy hatással voltak rá. A középkor egyéb zsidó tudósainak munkáiban is jártas volt s a kabbalisztikus irodalom sem maradt előtte ismeretlen. Egy keresztény orvostól megtanult latinul s akkor a skolasztikus teologiai műveket olvasta. Természettudományokkal is foglalkozott s attól fogva, hogy Descartes iratait olvasta, filozofiával. Szabadelvüsége a zsidó községben rossz vért szült s egy fanatikus hittársa le is akarta szúrni. 1659 aug. 6. a község őt «áltanai» miatt formaszerüen kiátkozta kebeléből. S. ekkor egyetlen hitfelekezethez sem csatlakozott. Egy keresztény barátjához ment lakni, Amsterdam közelében ugyanaz évben, kinél 4 v. 5 évig maradt, azután Rhynsburgban élt 1664-ig, majd 1669-ig Voorburgban Hága mellett. Ekkor Hágába költözött s egy szegény özvegynél, van Velden asszonynál lakott és kosztolt, 1671-től van der Spyck nevü festőnél. Vagyona nem volt s eleinte magántanítással, azután üvegköszörüléssel kereste meg kenyerét. Anyagi függetlenségét igy, bár rendkivül szerény viszonyok közt, biztosítván, kizárólag a fiozofiában elmélyedésre és saját rendszere kidolgozására fordította szabad idejét. Személyes barátságban állott egy Meyer Lajos nevü amsterdami orvossal, ki utóbb kiadta műveit, s Oldenburg Henrikkel Oldenburgban, kivel levelezett. Midőn Leibniz Hágában volt, fölkereste S.-t s többször folytatott vele filozofus társalgást. Általában hire ment nagy tudományosságának és önálló gondolkodásának s a pfalzi választó-fejedelem meghivta a heidelbergai egyetemhez tanárul 1673., de S., ámbár teljes szabadságot biztosítottak neki a bölcselkedésben, a felajánlott állást az előre látható összeütközések miatt nem fogadta el. Igy élt független szegénységben, megelégedetten és derülten, egész idejét az igazság kutatásának szentelve 1677-ig, midőn az üvegköszörülés által is hihetőleg növelt tüdősorvadása 45 éves korában sírba döntötte. Élete az önzetlen tudós megható mintaképe maradt. 1880 szept.-ben Hágában szobrot emeltek emlékének.

S. Descartes rendszerét fejti tovább; az ő két állománya helyébe egyet tesz, ez az állomány (substantia): isten, isten pedig magával a természettel azonegy. Az egy állománynak kétféle alaptulajdonsága vagy járuléka (attributum) van: gondolkodás és kiterjedés, amelyeknek ismét a maguk részéről ezerféle a lényegtelen és változó tulajdonítmánya (modus). Ilyen egyebek közt az egyéni lét is. Isten nem létezik egyénileg, különben nem volna abszolut, hanem csak véges; isten a létezők összességének vagy a világnak immanens, benrejlő oka. Isten szabadsága abban áll, hogy saját lényének belső kényszerüsége szerint cselekszik. Közvetlenül nem is tesz semmit, hanem csak közvetve egyet a más által az oksági kapcsolat szerint, melyben minden létező egymással áll. E szerint szabad akarat sincs; a kiterjedés egy tulajdonítmánya hat a kiterjedés, egy másik tulajdonítmánya vagy a gondolkodás egy modusa a gondolkodásnak egy más modusára. Gondolkodás és kiterjedés közt azonban nincs oksági kapcsolat, hanem csak megegyezés; a gondolatok rendje és kapcsolata azonegy a dolgok rendjével és kapcsolatával. Az emberi gondolkodásnak, ismeretnek többféle foka van: a legalsó a zavaros gondolkodás, mely a végsőhöz tapad, ide tartoznak az indulatok: a vágy, az öröm és a szomorkodás, e zavaros képzetektől függ az akarat szolgai volta. Az ismeret legfőbb foka az isten értelmi szeretete, midőn örömünk telik az adaequat megismerésében, abban, mely a dolgokat nem tekinti véletleneknek, hanem szükségeseknek a végtelenség formája alatt (sub megj.: a következő szó nem elég jól látszik a lexikonban specin aeternitatis). Ebben az intellektuális szeretetben rejlik az emberi szabadság, boldogság és erény. S. életében csak két műve jelent meg: 1663-ban Renati des Cartes Principiorum philosophiae per Benedictum de S. Amstelodamensem és 1670-ben a Tractatus theologico-politicus, melyet azonban eltiltottak. Fő műve: az Ethica csak halála után jelent meg, épp ugy a Tractatus politicus, a Tr. de intellectus emandatione, valamint tudományos levelezése, Epistolae és a Compend. Grammaticae linguae Hebraeae. Műveinek első összes kiadása H. E. G. Paulustól, Jena 1802-3, a legjobb s a legteljesebbnek címe: B. de S. opera quotquot reperta sunt. Recognoscer. S. van Vloten et J. P. N. Land, Hága 1882-83, 2. kiad.

Forrás: Pallas Nagylexikon