Spitkó
Lajos, filologus és pedagogus, szül. Leibicen (Szepes) 1846
nov. 25. Középiskolai tanulmányait Lőcsén és Egerben, az egyetemieket
Budapesten és Lipcsében végezte. Tanári működését a sátoraljaújhelyi
gimnáziumban kezdette, 1874-től fogva Aradon tanított. 1884-ben a
besztercebányai királyi főgimnázium igazgatójává, 1890. a székesfejérvári
tankerület főigazgatójává nevezték ki. Tanügyi elfoglaltságán kivül egyrészt az
irodalmi, másrészt az egyesületi téren fejtett ki jelentős tevékenységet.
Aradon nagy része volt a Kölcsey-egyesület létesítésében, Besztercebányán pedig
megalakította a tanári kört, amelynek 1890-ig munkás elnöke volt. Irodalmi
munkásságát még mint pesti egyetemi hallgató kezdette meg a görögök és rómaiak
neveléséről irott pályanyertes latin tanulmányával. Főbb dolgozatai és nagyobb
értekezései: A latin nyelv a rokon nyelvek körében és történetének forrásai
(1876), mely művével az akadémia 1877-iki nagygyülésén dicséretet nyert; Az
indogermán összehasonlító nyelvészet újabb iránya (Középiskolai Szemle 1882);
Az új-grammatikusok és alapelveik (Philoligiai Közlöny 1883); A reáliskolai
kérdéshez (Középiskolai Szemle 1882); Az egységes középiskola kérdése (1888);
Észrevételek a gymnasiumi német nyelvi tantervhez és utasításokhoz (Közoktatási
Szemle 1889-90); Tanárképzés és tanárképződés (Magyar Paedagogia 1895).
Ezenkivül számos tanulmányt és birálatot irt a napisajtóba és szaklapokba,
1882. segédszerkesztője volt az aradi Középiskolai Szemlének és élénk részt
vett az egységes középiskola előkészítésében (Csáky-féle értekezlet stb.),
miáltal irói tevékenysége is ezóta a filologiától inkább a pedagogia felé
terelődött.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|