Spitzbergák

nagy szigetcsoport az Északi-jegestengerben az É. sz. 76° 26" - 80° 30" és a K. h. 10-33° között. A szigetcsoport számos apró szigeten és zátonyon kivül hat nagyobb szigetből áll; ezek: Ny-i Spitzberga, legnagyobb a Károly-herceg-, Edge-, Barents-földje, az ÉK-i és Károly-király-föld. Területe 64,290 km². A nagyobb szigetek partjait mindenütt fjordok teszik szakadozottakká, amelyek közt az Isfjord Ny-i Spitzbergán a legjelentékenyebb. A magaslatok rajtuk számosak; a legnagyobb magasságot a Hornsundban (1386 m.) érik el. Bár e szigeteket magas hegyek nem takarják, rajtuk a glecserek nagy kiterjedésüek. Csupán a Sju Isfjoellen (7 glecser) vége a partokon 28 km. hosszu. A glecserek nagy terjedelmének az erősen arktikus klima az oka. Még nyáron is, midőn a napsugarak a havat erősen olvasztják, az árnyékban még mindig fagy. A növényzet leginkább a partokra szorítkozik és főképen harasztokból és mohákból áll, amely utóbbiak közül egyes fajok (Aula comnium palustre) nagy területeket borítanak és a rénszarvasoknak szolgáltatnak kedvelt legelőket. Tengeri és prémes állatokban, rénszarvasokban és nyáron át vizi madarakban a S. igen gazdagok. Egyes helyeken széntelepekre is bukkantak. Állandó lakóik nincsenek. A S.-at 1596. a hollandok fedezték föl és mivel Grönland részének tartották, Niuwlandnak keresztelték. Mivel környékük cetekben, rozmárokban és egyéb tengeri állatokban igen gazdag, csakhamar nagy számmal keresték föl a halászok. Közelebbről megismertették e szigeteken Scoresbí (1817-18), Parry (1827), Nordenskjöld és Torell (1861), Heuglin (1870), Weyprecht és Payer (1871), Smith és Ulve (1871), Wilczek gróf (1872) és különösen Nordenskjöld és Klinkowström (1890).

Forrás: Pallas Nagylexikon