Spontini

(ejtsd: szpon-) Gáspár, olasz zeneszerző, szül. a római pápa világi uralma alá tartozott Majolati faluban (Jesi város közelében) 1774 nov. 14-én, megh. u. o. 1851 jan. 24. Földmíves szülői helyett egy nagybátyja taníttatta, zenei művelését állítólag Cimarosa fejezte be. Egyházi zenéjének sikere az volt, hogy 17 éves korában már dalműszerzésre kapott megbizást (I puntigli delle donne, nagy siekrt ért Rómában). Egy családdal, melynél zeneoktató volt, ment Párisba 1803. Egymásután irta dalműveit; Joséphine császárnő az idegengyűlölet áramlata ellenére kinevezte (az austerlitzi győzelmet dicsőítő kántátéjára) udvari zeneigazgatójául; az 1807 végén előadott La Vestale (Veszta papnője) címü opera szerezte S.-nak új hazájában első, de annál nagyobb diadalát (10,000 livre jutalmat nyert; szövegköltője Jouy, aki eredetileg Cherubini számára szerezte művét, de ez visszautasította), s megbizást nyert Cortez Ferdinand címü opera irására, mely 1809. ért ritka nagy sikert s ma is másik élvezhető műve S.-nak, ki erre a párisi olasz opera igazgatójává lett, majd honosította magát s 1810. nőül vette Erard zongoragyáros leányát. Működése meghódította III. Frigyes Vilmos porosz királyt; ez szerződtette 1820. Berlinbe 10,000 tallér évi fizetéssel és egyéb kedvezményekkel első karnagyul. Itt legnagyobb sikerü új műve a Lalla Rookh c. alkalmi mű s az ebből nagyobbra kidolgozott Nurmahal vagy a kasmiri rózsaünnep volt. A külső hatásoknak nagy mestere volt és kitünő karnagy, de hatalmaskodó ember, s az intendánssal összetűzése és a sajtó (jórészt a kérlelhetetlen Rellstab Lajos zenebiráló) támadásai miatt dicstelenül hagyta el harmadik hazáját 1842. Teljes fizetését élvezte nyugdíjul, számos címét, kitüntetését megtartotta, a hallei egyetem tiszteletbeli doktorrá s a pápa St. Andrea gróffá emelte; Párisban élt, szülőfaluját csak meglátogatta, mikor néhány napi utolsó betegsége meglepte. Összes műveit (olasz, francia és német szövegü 28 operát, indulókat stb.) Ledebur sorolja fel Berliner tonkünstler-Lexikonjában; életrajzi adatokat irtak: Loméni, Un homme de rien (1841); Rellstab L., Über mein Verhältniss als Kritiker zu Herrn Spontini (Lipcse 1827); Oettinger K. m. (1843); Montanari (1851); Raoul-Rochette (1852).

Forrás: Pallas Nagylexikon