(szandai), nagybirtokos neme család Nógrád vármegyében, mely a bányavárosok XVI. századi megtelepedői közül, kik még Schrötter, Schretter nevet viseltek s iparos szorgalmuk és királyi kamarási szolgálatban szerzett érdemeiknél fogva emelkedtek a magyar nemességre. Besztercebányán lakván, midőn Kiska királytól 1570. címeres levelet nyertek, egyszersmind besztercei előnévvel is kezdtek élni. A fő szerző I. János ev. vallásu királyi kamarai tiszt volt s ennek ága maradt fenn mai napig. A többi ágak a XVII. sz. folytán kihaltak. Ezeknek fiai közül némelyek a r. kat. hitre tértek át s közülök nevezets tudós lett Károly, jezsuita tanár, ki előbb Bécsben, azután Nagyszombatban a bölcsészetet s egyházi jogot tanította s jeles jogtani munkát adott ki, melynek címe: Concordia Juris hungarici cum Jure civili et canonico in causis testamentariis, s melyet Pauler is kiemel a nagyszombati jogtudósokról irt értekezésében. I. János utódai közül legnevezetesebb emberré lett a XVII. sz. második felében, az akkori nemzeti mozgalmakban szerepvivő II. János. Már 24 éves ifju korában Apafi Mihály erdélyi fejedelem szolgálatába állott s általa 1680. a lengyel királyhoz követségbe küldetett. Majd Thököly Imréhez csatlakozott, ki ismerve ügyességét, szinte diplomáciai küldetésekkel bizta meg, nevezetesen 1684. a francia királyhoz, Törökországon keresztül, azután Lengyelországba s bizalma legnagyobb jeléül neje Zrinyi Ilona mellé rendelte Munkács várába s midőn e vár 1688. feladatott, mindaddig vonakodott meghódolni, mig Thököly az esküdt hűség alól fel nem oldotta. azután parancsot eszközölt ki elkobzott javai visszaadása iránt s visszavonulván zólyomvármegyei ribári birtokára, nőül vette Bezzegh Évát, az Eperjesen kivégzett Bezzegh György árva leányát. Most vármegyei hivatal után látott s 1694. Zólyom vármegye alispánja lett s e hivatalt viselte II. Rákóczi Ferenc felkeléséig, kinek felajánlotta hűségét, ki őt örömmel fogadta s a bányavárosok főkapitányává nevezte és birtokaira nézve oltalomlevéllel látta el, 1705. pedig egy lovas- és gyalogezred ezredesévé s a zólyomvármegyei fiskális javak igazgatójává s még ugyanazon évben dandárnoki ranggal összes tüzérsége főfelügyelőjévé tette. 1709. Eperjes város és erőd parancsnokságát is az ő hűségére bizták. A romhányi vesztett csata után is hiven megállott helyén s csak Rákóczi parancsára 1710. adta át más parancsnoknak, ki azután meghódolt az ellenfélnek. János Lengyelországba követte a fejedelmet s 1700 jun. 14-ig osztozott a bujdosók sorsában, midőn azután Rákóczitól búcsut véve, a szatmári béke biztosítékait elfogadta s Poroszországból, ott tanuló fiaival együtt hazatért zólyomi birtokára s hátralevő életét 1714. bekövetkezett haláláig még 1701. a Lónyay-családtól szerzett szandai, nógrádvármegyei birtokán töltötte. A családnak predikátumot adó szandai és sok egyéb, zólyomi, beregi, trencséni birtok szerzője, családja újabb megalapítójának tekinthető. Maradékai közül egyik fiának Ádámnak Mihály fiától született unokája II. Mihály a hevesvármegyei szt.-imrei birtokot megszerezvén, azt 10 ezer holdra szaporította s nejétől Gyürky Klárától nagy számu ivadékot hagyott. A bővebben említett tüzérdandárnok II. János második fia III. János német egyetemeken tanult, azután Ádám bátyjával együtt 1713. hazatérve, 1733. másodalispán lett Nógrád vármegyében. Ágát Pál nevü fia tartá fenn, kinek fia III. György 1809. a francia háboruban Nógrád vármegye felkelő seregében őrnagy volt s 1812. a Ludovika katonai növeldére 5000 frtot adott. II. János harmadik fiának I. Györgynek unokája volt a család egyik kitünő tagja József, ki 1781 okt. 26. született s 1850 szept. 27. hunyt el, nagy tudományos műveltségü férfi, Nógrád vármegye e korbeli vezértáblabirája, ki Gosztonyi Antoniától nemzette még kitünőbb fiát VI. Jánost, aki 1806 jan. 12. született s már 1842 márc. 27. elhalt. 1826. ügyvédi oklevelet nyerve, Nógrád vármegyében kezdett szolgálni mint al-, majd főjegyző s 1839-ben mint alispán. 1831. fő részt vett az országgyülési munkálatok szerkesztésében; a nógrádvármegyei u. n. nemzeti intézetnek ő volt 8 éven át szorgalmas titkára s ő kezdte meg, az országban legelső alispán korában nyomtatott jelentést adni a vármegye évenkinti közigazgatásáról. Shakspere, Bíron, Sheridan, Mirabeau, Tasso, Goldoni, Cervantes műveiből sokat fordított. Jeles publicistai dolgozata, mely halála után Visszaemlékezések címen jelent meg, sejteti, mi sokat s nagyot lehetett tőle remélni, ha oly korán el nem hal s tehetségeit és ismereteit még jobban kifejtheti. Testvére s vármegyéjének szinte nagy műveltségü táblabirája volt Horác, ki 1814 április 21-én született s folytatta a család e kitünő ágát Tihanyi Ilonától született Alfréd fiában, ki 1845 febr. 1. született s 1890 óta, 1892. s 1896. újra megválasztatva, a nógrádvármegyei sziráki kerület képviselője az országgyülésen. Végre IV. Jánosnak Kubinyi Rozáliától 1784 okt. született egyik fia volt László, 1809-től 1828-ig nógrádvármegyei főszolgabiró s az ev. főesperesség felügyelője, ki 1863 márc. halt el. Beniczky Évától született fiai: László 1842. vármegyei főbiztos, 1846. alispán, 1848. országgyülési képviselő, az ellenzék szilárd elvü hive, ki a debreceni országgyülésen is jelent volt; másik Lajos 1848. a 12. sz. Nádor-huszárezeredben csász. kir. kapitány, ki a szabadságharc kezdetén Lengyelországból, hol ezrede feküdt, századát a magyar kormány szolgálatára nagy veszélyek közt haza vezette s itthon mnt ezredes hiven szolgált a szabadság ügyének. 1849. Windschachtnál erősen megsebesülve s üldöztetve, csonka karral Belgiumba menekül.