Stilicho

Flavius, római hadvezér és államférfiu, szül. Pannoniában Kr. u. 359 táján, megh. 408 aug. 23. Vandal családból származott, melyet Nagy Konstantin telepített volt le Pannoniába. Kora ifjusága óta a seregben szolgált és 385-től fogva a legfelsőbb katonai méltóságokra emelkedett. Nagy Theodosius eleinte diplomáciai küldetésre használta fel Persiában, 388. férjhez adta hozzá fogadott leányát Szerénát, végül pedig halálos ágyán (395 jan. 17.) reá ruházta a fiairól való gondoskodást. Igy lett S. hOnorius mellett (l. o.) először gyám és korlátlan katonai tanácsadó, aztán após és társuralkodó. Mint ilyen kereste a hatalmat és befolyást a birodalom keleti részében is, sőt egy ideig, kivált mióta 395. egyedüli számbavehető ellenfelét Rufinust meggyilkolták, a kétfelé szakadt birodalomnak legalább katonai egyesítése lebegett szeme előtt. Csakhogy Bizáncban féltek S. erős kezétől és olyan ármányos módon bántak vele, hogy S. 396. Alarichot, kit a Peloponnezusban már jóformán fogva tartott, a bizánciak kellő támogatása hiányában ismét kénytelen volt kibocsátani. Azóta viszont ők kiáltották ki S.-t árulónak, sőt 398. lázadásra ingerelték ellene Gildo mór fejedelmet, akivel azonban S. könnyedén elbánt. Komolyabb gondokat okozott S.-nak Alarich, aki 401. megtámadta Felső-itáliát és tűzzel-vassal pusztította. S. a galliai és dunai légiókkal sietett ellene és két nagy csatában (Pollentia és Verona mellett) ugy összetörte, hogy Alarich hanyatthomlok menekült Epirusba. Más források szerint Alarich csak pénzbeli évdíj fejében távozott. De a barbárok északon annyira fel voltak zavarva, hogy a gót Radagais vezérlete alatt, törzsre való tekintet nélkül (germánok, vandalok, svévek, keleti gótok) negyedmilliónyi özönben rajzottak Itáliába (404). S., aki már Alarichot is az alán lovasok segítségével gőyzte volt le, most is szövetségest keresett és talált, még pedig a hunnokban, akik Uldin vezérlete alatt megjelentek és ellenállhatatlan rohamukkal 405. Radagais seregét Firenzénél (mások szerint Faesulaenál) megsemmisítették. Radagais elesett, megmaradt katonáit rabszíjra fűzték; de e közben a rajnai határ elveszett; 406. vandalok, alánok és svévek Galliát pusztították. S. a szorosan vett római légiókkal képtelen volt nyomban segíteni, sőt látván a barbárok forrongását, a legerősebbel, Alarichhal titkon szövetség iránt alkudozott. Mindezt ahlálos ellensége Olympius kamarás ügyesen kihasználta ellene. Egyrészt a császárral tudta elhitetni, hogy S. árulás folytán halasztja a döntő csapást Gallia ellen; másrészt a római katonaságot ingerelte fel és angy katonai összeesküvést szőtt S.-nak többnyire romanizált barbárokból alakult táborkara és testőrsége ellen. Az összeesküvés sikerült, Paviában S. leghivebb emberei elvérzettek és az, aki Itáliát kétszer is megmentette, még ekkor is megtartotta esküjét, melyet a haldokló Theodosiusnak tett. A helyett, hogy megmaradt katonáival a császárt megtámadta volna, Ravennába szökött és az ottani egyház menhelyére bizta életét. Mikor ezt esküvel biztosították, onnan is kijött; de a császári eskü dacára elfogták és mint honárulót lefejezték. Utána sorban vérzettel el utolsó hivei is. S. ellenségei győztek, de a nyugatrómai birodalom sorsa is meg volt pecsételve. V. ö. Kaufmann, Deutsche Geschichte bis auf Karl den Grossen (Lipcse 1881-82); Nagy Géza, Magyarország története a népvándorlás korában (a Szilágyi-féle Millenáris Történet I. köt. CCCX. s. köv. old.).

Forrás: Pallas Nagylexikon