Strauss

1. Dávid Frigyes, német teologiai iró, szül. Ludwigsburgban (Württemberg) 1808 jan. 27., megh. u. o. 1874 febr. 8. Tübingában tanult. 1830. már segédlelkész, 1831. pedig helyettes teologiai tanár volt. Ez utóbbi év nov. Berlinbe ment, hol Schleiermachert hallgatta. Visszatérvén Berlinből, 1832. repetens lett a tübingai szemináriumban s egyszersmind u. o. az egyetemen bölcseleti felolvasásokat tartott. Itt adta ki 1835-36. Das Leben Jesu címü 2 kötetes művét, mely nevét egyszerre ismertté tette. Műveének megjelenése után azonnal elveszítette repetensi állását s mint tanító nyert állást a ludwigsburgi liceumban, majd 1836-tól kezdve Stuttgartban élt mint magánzó, álláspontját irodalmilag is védelmezvén (Streitschriften, 3 füzet, Tübinga 1837), de e mellett Friedliche Blätter (Altona 1838) c. művével ujabb izgalmakra dván okot. 1839 febr. a zürichi egyetemre hivatott meg a dolgmatika és egyháztörténet tanárává, mely meghivás a zürichi kormány bukását idézte elő. 1848. megakadályozták a klerikálisok, hogy beválasztassék a német parlamentbe, míg a vürttembergi országgyülésnek tagja volt, de ottan erősen konzervativ magatartást tanusítván, állását elvesztette. Renanna! 1870. folytatott hazafias levélváltása (Krieg und Friede, Lipcse 1870) még mindig élénk emlékezetében él honfitásainak. Jézus élete c. művének kritikájában az evangéliumok összes tartalmát a mitoszok területére akarja utalni, egyszerüen megtagadván a bibliai csodák és egyéb természetfölötti tények lehetőségét. Jézus neki nem más, mint egy kegyes galileai zsidó, ki korának rajongó váradalmai között lassanként elhiteti magával, hogy ő a jövendő Messiás, ki az együgyü kedélyek előtt magasabb erkölcsiségével és prédikációinak nemes hangjával csakugyan kellőleg is tudott imponálni. Műve harmadik kiadásában Jézust már legalább is kiváló vallásos géniusznak nyilatkoztatja ki, de az 1840. megjelent negyedik kiadásban már ismét az első kiadás álláspontjára tér vissza. Az 1840-41. megjelent Die christliche Glaubenslehre stb. c. művében (u. o. 1865); Der neue und der alte Glaube (Lipcse 1872, 6. kiad. 1873), mely utóbbi művében leplezetlenül kimondja, hogy az egyház csak a gyönge kedélyek számára való intézmény, míg ő és a vele hasonlók csak a művészetben és a kalsszikusok olvasásában találnak épülést. S.-nak ugy előszámlált, mint egyéb műveit magas szellem, klasszikus nyelvezet és megragadó előadási művészet jellemzi s főként történeti művei igen érdemes művek. Ilyenek: Charakteristiken u. Kritiken (Tübinga 1837, 2. kiad. 1841); Der politische und theologische Liberalismus (Halle 1848); Sechs theologisch-politische Volksreden (Stuttgart 1848); Kleine Schriften, biographischen etc. Inhalts (két kötetben, Lipcse 1862 és 1867); továbbá külön kötetekben megirta Märklin Keresztély (Mannheim 1851), Hutten Ulrich (Lipcse 1858-60, 3 kötet, 2-ik rövidített kiadás Lipcse 1871), Reimarus Herman Sámuel (Lipcse 1862), Lessing Bölcs Náthánjának (Berlin 1865, 2. kiad. 1867), Voltaire (Lipcse 1870) életrajzait. Leveleit kiadta Zeller E. (Ausgewählte Briefe, Bonn 1895). V. ö. Vischer E. Th. jellemrajzát (Hallische Jahrbücher, 1868-ik évf.); Gelzen, Die Straussischen Zerwürfnisse in Zürich (1839).

2. S. Frigyes Adolf, német prot. teologiai iró, szül. Elberfelden 1817 jun. 1., megh. 1888 ápr. 6-án. Berlinben teologiát tanult, majd u. o. segédlelkész lett s 1845-ben utazást tett Keleten és Rómában; 1847. tábori lelkész s ezen minőségében 1848. részt vett a schleswig-holsteini háboruban. Ugyanezen időben habilitáltatta magát a berlini egyetemen, s 1859 óta néhány évig itt rendkivüli teologiai tanár volt; 1872. szuperintendensnek és kerületi iskolavizsgálónak neveztetett ki. A szentföldön levő német evangélikus egyházi intézmények fentartására és támgoatására alakította 1852. a Jeruzsálem-egyesületet, melynek lapját Neueste Nachrichten aus dem Morgenlande címet 1856-1871. ő szerkesztette s egyszersmind titkára volt az egyesületnek. Müvei közül nevezetesebbek: Zephaniae vaticinia (Berlin 1843); Sinai u. Golgotha (u. o. 1847, 11. kiad. 1882); Die Länder u. Stätten der heiligen Schrift (100 képpel és szöveggel, Stuttgart 1861); Liturgische Andachten (Berlin 1850, 3. kiadás 1857); Die Liturgie des evangelischen Hausgottesdienstes (u. o. 1853); Heerpredigten (u. o. 1858, 2. kiad. 1870); Trost am Sterbelager (u. o. 1865).

3. S. János, német zeneiró, szül. Bécsben 1804 márc. 14., megh. u. o. 1849 szept. 25. Rendszeres és elméleti zeneoktatás hijával hegedülgetett atyja kormájában a tánchoz s már 1815. Lanner népzene-quartettjében a brácsát játszotta. Lannernek utóbb a zenekraigazgatásban segédkezett és 1825. saját tánc-zenekart szervezett, mellyel 1835. már az udvari bálokon szerepelt, 1837-38. pedig Párisban és Londonban adott hangversenyeket. Mintegy 250 táncdarabja, indulója stb. együttes kaidásban (Breitkopf és Härtel cégnél Lipcsében 1889) 7 kötetet tesz ki; keringői a Lanneréivel kiállják a versenyt.

4. S. János, német zeneszerző, az előbbinek fia, shzül. Bécsben 1825 okt. 25. Keringőkirálynak nevezték el, mert ebben a műfajban még atyja után is korszakalkotó lett a sajátos ritmus kiélezésével s termékeny lelemények meglepő üdeségével (An der schönen blauen Donau, Wiener Blut stb. keringői). 1844. alakított zenekarával a világvárosokban, még Amerikában is, sikereket aratott 1863-ig, ezóta csak a zeneszerzésnek él. 1871 óta operetteket ir: Indigó; Farsang Rómában; A denevér (Bőregér cím alatt is); Cagliostro; Methusalem herceg; Szembekötősdi; A királyné csipkekendője; A furcsa háboru; Egy éj Velencében, A cigánybáró (1885, Jókai elbeszélése alapján); Simplicius; Pázmán lovag (víg opera 1892, Arany János nyomán szövegét Dóczi Lajos irta); Ninetta hercegnő; A májusi bor (Waldmeister, 1896); Az ész istennője (1897), ebben Karczagné remekelt. 60-ik születésnapját különösen Bécsben fényesen megülték, nov. és dec. elején Budapesten is rendezett a népszinház S. tiszteletére jubiláris előadásokat. - Öccse József, szül. Bécsben 1827., megh. Varsóban 1870 jul. 22. Zenéje már nem oly könnyed, mint bátyjáé, kinek átvette zenekarát, mely öccsére Eduárdra szül. 1835.) maradt, ki szintén tehetésges és szorgalmas tánczeneszerző, a bécsi udvari bálok zeneigazgatója.

5. S. József, német zeneszerző, szül. Brünnben 1793., megh. Karlsruhéban 1866 dec. 2-án. Hegedüs apján kívűl Blumenthal, Urbani és Schuppanzigh voltak mesterei Bécsben, a zeneelméletet Albrechtsbergertől tanulta. Tizenkét éves korában a bécsi udvari operai zenekarban játszott, majd a pesti néemt szinházhoz szerződtették; 1813. a temesváriban lett zeneigazgató. Nagy-Szeben, Brünn, Strassburg és Mannheim után 1824. karlsruhei udvari karnagy lett, 1863. nyugalomba vonult. Irt oratoriumot (Judith), több dalművet, hegedüszerzeményeket, dalokat stb.

6. S. Rikárd, német karmester és zeneszerző, szül. Münchenben 1864 jun. 22. U. o. végezte tanulmányait. 1885. Bülow ajánlatára Meiningenbe szerződtették, 1886. a müncheni operához, 1889. pedig Weimarba. Számos, Wagner szellembéen irt szimfonikus darabot irt zenekar számára (Aus Italien, Macbeth), több szonátát és hegedüversenyt. 1896 okt. megvált a müncheni operától. Budapesten 1895 dec. 4-én dirigált a filharmonikusok hangversenyén; ez alkalommal a Halál és üdvözülés címü szimfonisztikus művét mutatta be. Legújabb műve: Also sprach Zaratustra (hasonlóan szimfonisztikus darab).

7. S. Viktor (neje után második neveTorney), német iró, szül. Bückeburgban 1809 szept. 18. Jogot tanult, aztán többféle állami hivatalt viselt s 1851. a schaumburg-lippei szövetségi tanács követe volt s nemességet nyert. Szigoru konzervativ nézetei miatt 1866. kilépett az államszolgálatból. Művei: Theobald (regény, Bielefeld 1839, 3 köt.); Gedichte (u. o. 1841); Richard (eposz, u. o. 1841); P. Gerhardts Leben (u. o. 1841); Das Erbe der Väter (elbeszélés, 1850); Gudrun és Polyxena (drámai költemények, együtt Frankfurt 1851); Briefe über Staatskunst (1853); Robert der Teufel (költemny, Heidelberga 1854); Lebensbilder (1854); Judas Ischarioth (dráma, u. o. 1855); Weltliches und Geistliches in Gedichten und Liedern (u. o. 1856). Irt azonkivül számos novellát, Polykarp (u. o. 1860) c. regényt stb. Tudományos munkái: Essays zur allgemeinen Religionswissenschaft (Heidelberga 1879) és Der altägyptische Götterglaube (u. o. 1888. 1. köt., 1891. 2. köt.).

Forrás: Pallas Nagylexikon