Strossmayer

József György, diakovári püspök, szül. Eszéken 1815 febr. 4. szegénysorsu német szülőktől, kiknek ősei a XVIII. sz. elején vándoroltak be Linzből. Iskoláit az eszéki gimnáziumban végezte, majd a diakovári szemináriumba került, később pedig a pesti egyetemre, hol a teologiai vizsgálatokat rendkivüli kitüntetések között tette le. 1838. káplán lett Péterváradon. Három év mulva a bécsi Augustineumban hallgatta a felsőbb teologiát és a professzorok bámulata között nyerte el a doktori kalapot. Pár évig a zágrábi liceumban tanított, 1847. pedig az Augustineum igazgatójává s egyszermind udvari szónokká nevezték ki. Bécsben kezdett először foglalkozni a horvát eszmékkel, itt irta meg első művét a délszlávok fölébresztésére. 1849. diakovári püspökké nevezték ki. Püspökségének első tiz éve a Bach-kormány alatt folyt le, mely mindent elkövetett, hogy a különböző fajokat megnémetesítse. S. megértette, hogy e törekvéseket csak ugy lehet meghiusítani, ha fölkelti és megerősíti a nemzeti érzületet a kultúra, az irodalom és a történet által. Jelszava volt: Szve za vjeru i domo (mindent a hitért és hazáért). Működését azon kezdte, hogy nagy összegeket fordított szegény ifjak felsőbb kiképzésére; csaknem az összes horvát gimnáziumokat segíti, sőt a zágrábi egyetemet is. Diakováron gimnáziumot alapított, majd elemi és felsőbb leányiskolát, szemináriumot a bosnyák papnövendékek számára, majd tanítóképző intézetet, mely utóbbi egymaga 200,000 frankjába került. Mindezen intézeteket saját költségén tartja fönn. Mindent elkövet a délszláv irodalmak emelésére, gyámolítja a szerb hivatalos nyelv megalkotóit Vukot, Karadsicsot s Danici?ot, továbbá a két Miladinov testvért, kik a püspök házában dolgoztak a bolgár népdalok kiadásán. A diakovári szemináriumban az ó-szláv nyelvek tanítására katedrát állított fel. Folyton gyüjti a könyveket, melyeket a diakovári iskoláknak fog hagyni. Nagyszerü képtárt gyüjtött a horvát nemzeti muzeum céljaira, közel 300 képe van, köztük a legnagyobb mesterektől akárhány. A Bach-minisztérium bukása után 1860. a birodalmi gyülésben vett részt s ott nagy energiával sürgette Horvátország teljes autonomiáját. A Magyarországgal való kiegyezéskor S.-t, ki nem akart egy hajszálnyit sem engedni, eltávolították egy időre. Száműzetését Párisban töltötte, főleg nagy francia irókat tnaulmányozva. Diakovárra visszatérve, egy ideig teljesen visszavonult a politikától. 1860. a horvát tud. akadémia céljaira 200,000 frankot ajánlott fel; két év mulva az intézet megalakult s ő nyitotta meg. 1867-ben 150,000 frankot ajánlott fel a zágrábi tartománygyülésen a felállítandó egyetemre s 1874 okt. 29. az egyetem S. nagy ünnepeltetése mellett megnyilt. 1869-1870. részt vett a vatikáni zsinaton, a csalhatatlansági dogmát ellenezte s kiváló latin ékesszólással fejtegette, hogy helytelen a pápai méltóságból monopoliumot cisnálni az olasz születésü emberek számára. 1870. elkeseredett oppoziciót fejtett ki a magyarok ellen. Diakovári székhelyére visszavonulva, élénk figyelemmel kiséri az eseményeket. 1888 febr. 16. lefolyt 50 éves jubileuma nagy szláv tüntetésekre adott alkalmat. A magyarellenes ellenzéknek ma is oszlopa és a politikai és társadalmi téren egyaránt hatalmas agitátorként szerepel. Az 1888. Kijevben tartott jubiláris ünnepélyre küldött távirata miatt a király a belovári tisztelgések alkalmával élesen megrótta. Még 1858. valóságos belső titkos tanácsos lett. Pápai trónálló, római gróf, a nándorfehérvári és zendrői egyházmegye helynöke stb., a zágrábi tud. akadémia védnöke. V. ö. Budapesti Hirlap 1888 febr. 17. sz.; Laveley, La péninsule des Balkans (Páris 1886).

Forrás: Pallas Nagylexikon