Süketnéma-oktatás
az általános népoktatás azon ága, mely a süketnémáknak testi
és szellemi nevelésével foglalkozik. Az első kisérlet a süketnémák oktatását
illetőleg 1580 kerül történt Spanyolországban. A következő században
szórványosan Német-, Francia-, Angolorszában és Hollandiában is találunk
nyomokat, míg 1765. Párisban De l" Épée Károly Mihály abbé, s 1778
Szászországban Lipcsében a választó-fejedelem támgoatásával Heinicke Sámuel
létesítettek külön intézetet e célból. E két intézet külön módszert követett,
egyik a jeleket fogadván el a gondolatok közlőjéül, a másik a beszédre oktatva
növendékeit. E kettő egyesítéséből származott 1790 körül a bécsi módszer. A
XIX. sz. elején e módszerek versenyeztek az elsőségért, míg 1880. a milanói
nemzetközi süketnéma-tanítói kongresszuson a német módszer nyerte el a pálmát.
Hazánkban 1873-ig a bécsi, azóta pedig kizárólag a német módszert alkalmazzák.
A S. tárgyai: a beszélés, vallástan és hittan, nyelvtan, számtan,
természetrajz, történelem, természettan, alkotmánytan, rajz, szépirás, torna,
kézügyességi oktatás. V. ö. Scherer István, A süketnéma-oktatás és nevelés
kézikönyve (Budapest 1895). L. Süketnéma-intézetek.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|