Supinum

a latin nyelvtan rendszerében az ige egyik sajátságos alakjának elnevezése. Tulajdonképen főnévi igenév, mely a negyedik deklinációt követi, de melynek mindössze két egyes számu esete (accusativus és ablativus) élt és él a nyelvhasznáaltban, p. laudatum és laudatu egy laudatus alaku ma már csak odagondolt nominativustól. Az accusativus legtöbbnyire mozgást jelentő igéknél fordul elő és a célt jelenti, melynek megvalósítása végett a mozgás történik; p. ire rempublicam peditum (megindulni, hogy a közügyet elveszítsük). Az ablativus viszont melléknevekkel összekötve fordul elő és azt fejezi ki, hogy a melléknévben kifejezett tuladjonság bizonyos cselekvényre való vonatkozsában létezik; p. facile dictu (megmondani könnyü). Hasonló alakok fordulnak elő más indo-európai nyelvekben, p. az ős-szlávban és annak egyes újabb nyelvjárásaiban, p. a litvánban.

Forrás: Pallas Nagylexikon