Suplyikác

István de Vitéz, vajda, szül. Petrinján a horvát határőrvidéken 1790., hol apja osztrák törzstiszt volt. Tanult Karlócán és Sopronban, 1806. mint kadét belépett az osztrák hadseregbe, 1809. hadnagy, 1810. főhadnagy lett. Midőn napoleon Illiriát megalapította (1810), francia hadi szolgálatba lépett és az orosz hadjáratban vitézségével annyira kitüntette magát, hogy kapitányi rangot és a becsületrend keresztjét nyerte. 1814. belépett az osztrák hadseregbe; 1842. ezredes lett és 1847-48. Olaszországban táborozott. A szerb nemzetgyülés 1848 máj. 13. Karlócán őt választotta szervb vajdává, de az osztrák reakció mely a magyarok ellen ugyan a szerbséget fel akarta használni, de nemzeti törekvéseiket az összbirodalomra való tekintetből komolyan nem akarta megvalósítani, egész 1848 szept. végéig halogatta Olaszországból való távozási engedélyének megadását. S. 1848. okt. első napjaiban érkezett Dél-Magyarországba és a szerb lázadók élére állott, szereplésében nemcsak szerb vajdának, hanem osztrák tábornoknak is vallva magát. A vajdaságban I. Ferenc József 1848 dec. 15. kelt okmányában erősítette meg, dec. 27. érkezett Karlócára a kinevezés és S. ugyanezen napon fuladozási tünetek közt hirtelen meghalt, állítólag mérgezés folytán. Minthogy ekkor az osztrák politikában az összmonárkia eszménye lépett előtérbe, a szerb vajdai méltóságot többé nem töltötték be és a király maga vette fel a «szerb vajda» címét.

Forrás: Pallas Nagylexikon