Szabad kereskedelem

(ang. free trade; franc. libre échange), a kereskedelmi politika (l. o.) azon iránya, mely végső következményeiben a nemzetek közötti kereskedelmi érintkezést minden akadálytól és különösen a vámok okozta korlátoktól meg akarja szabadítani. Tágabb értelemben Sz. alatt a teljes gazdasági szabadság rendszerét, be- és kifelé, értik. A Sz. mellett főleg felhozták azt, hogy a fogyasztók érdeke, hogy az árukat ott vehessék, hol azokat legolcsóbban és legjobb minőségben kapják, a fogyasztók érdeke pedig az összesség érdeke. Azonkivül szól mellette az, hogy csak ugy valósul meg a nemzetközi munkamegosztás, mely mellett minden nemezt azzal a termelési ággal foglalkozik, melyre az leghivatottabb. A kereskedelmi szabadságnak már a fiziokraták (l. o.) voltak szószólói, fő képviselőjének pedig Smithet (l. o.) tekintik. A Sz. eszméje a XVIII. sz. végén kezd lassankint hódítani; első sikerei Turgot intézkedése a gabonakereskedelem szabadsága érdekében és a Franciaország és Anglia között kötött Eden-szerződés. Erélyes felszólalást tettek a Sz. érdekében a londoni kereskedők 1820. és néhány évvel rá tényleg Hutkinson miniszter lényeges vámleszállítások által ez iránynak érvényt szerez. De a Sz. és a védvám közötti küzdelem leghevesebben kitör a gabonavámok körül (l. Anti-cornlaw-league); a gabonatörvények eltörlésével a Sz. győzelme biztosítva volt és most az angol vámtarifa gyökeres reformon megy keresztül, míg végre cak igen kevés, tisztán csak pénzügyi vámra redukálódik. A kontinensen már a század első felében főleg Poroszország küzd politikai okokból a Sz. mellett, győzelmét azonban csak a Francia- és Angolország között 1860. kötött kereskedelmi szerződés biztosítja, de csak egy időre. A 70-es években, főleg Bismarck vezetése alatt, ismét érvényt szerez magának a védvámirány, mely lépésről lépésre visszaszorítja a szabad kereskedelmet. A kereskedelmi szabadság ellen küzdő országok között kiváló helyet foglalnak el az É.-amerikai Egyesült-Államok, melyek rövid időközöket kivéve, erős védvámokkal mozdítják elő a belföldi ipar fejlődését. Ausztriának és azzal Magyarországnak külkereskedelmi politikájában ezen század első felében még igen erős tilalmi szellem uralkodott, az 50-es évek elején áttér a védvármrendszerre, a 60-as években kénytelen a Sz.-nek hódolni, melynek legnagyobb vívmánya az 1868-iki u. n. angol pótszerződés volt, de a 70-es években ismét a védvám fel étart, mely az 1878., 1882. és 1887-iki vámtarifákban mindinkább fokozott kifejezésre jut.

Forrás: Pallas Nagylexikon