Szabados

1. Béla (Szvoboda), ezenköltő, az országos magyar királyi zeneakadémia tanára, szül. Pesten 1867. Első zenei oktatását atyjától nyerte, aki maga is alapos zenész volt, a zongorajátszásba pedig bátyja: Károly (a Vióra ballet szerzője) vezette be. Zenetehetsége korán kifejlődött s 1881. az országos magyar királyi ezeneakadémiába iratkozott be, ahol négy éven át Volkmann, Nikolics, Ábrányi s Köessler tanárok vezetése alatt végezte be alapos tanulmányait. Már mint akadémiai hallgató magára vonta az igazgatóság figyelmét Tragédiai nyitánya és egy nagyobb szimfoniájával; a 90-es évek elején Rákosi Jenő Négy király s Az első és második címü operettszövegére irt tetszetős zenét, mellyel e téren erős hivatottságot tanusított. 1889. a szegedi országos dalversenyre szolgáló férfinégyes pályázatnál az ő műve nyerte el a versenydíjat. 1895. Alszik a nagynéni címü egy felvonásos víg operáját adták elő a magyar operaházban; 1896. pedig Rika operettjével a népszinházban aratott osztatlan tetszést. Ezenkivül irt számos dalt, vonósnégyest és karéneket.

2. Sz. János, költő, szül. Sikulán (Arad) 1839 szept. 29., megh. Szegeden 1891 okt. 27. Atyja korán elhalt, anyja Aradon iskoláztatta, majd papnak szánta, de ő a temesvári szemináriumból kilépett és jogra ment Pestre. Ott gyorsan feltünt dalaival, s A haza és szerelemről cím alatt Pesten 1860. megjelent költeményei sok reményt keltettek fejlődése iránt. A 60-as évek élénk irodalmi mozgalmaiban nagyon tevékeny része volt. Balogh Zoltánnal együtt megindította az Új nemzedék címü lapot, mely azonban rövid életü volt. Gyakran fordított Goethéből és Shelleyből. 1863. a fővárosból a Szegedi Hiradó szerkesztésére hivták meg, de az irodalmi körökkel még jó ideig érintkezésben maradt. 1864. megnősült. Hat évig működött mint szerkesztő, s mint képzett és jellemes férfiu oly befolyásra tett szert, hogy 1872. városi tanácsossá választották. Azóta munkásságát a városi ügyeknek és gazdaságának áldozta, s a költészettel jóformán felhagyott. Mikor a Petőfi-társaság mindjárt megalakulása után 1877. újabb költői munksságra kivánta serkenteni Sz.-t, megválasztotta tagjául, s ő egy Petőfit dicsőítő ódával tartotta meg székfoglalóját. A szegedi szinházat 1883. az ő Szeged ünnepe címü prologjával nyitották meg. Szeged fejlesztésére nagyon sok kulturális és közhasznu eszmét pendített meg és kezdeményezett; különös érdeme, hogy Szeged népoktatásügyét rendezte és tanyai kulturális központokat létesített. Az állandó szinház, állandó híd, a város utcáinak és tereinek feltöltése, az alreáliskola kifejlesztése mind az ő hathatós közreműködésével létesült. Szeged kulturális budgetjét 73,000 frtról 20 év alatt 173,000 frtra emelte. 1879. a Ferenc-József-rend lovagkeresztjét kapta, 1883. az árvizkor és a rekonstrukció alkalmával kifejtett működéséért királyi tanácsosságot. 1884. helyettes polgármesterré választották. 1885. a francia vendégek látogatása után elnyerte a francia akadémia pálmáját.

3. Sz. Károly, zongoraművész és zeneköltő, Sz. Bélának bátyja, szül. Pesten 1860., megh. Budapesten 1891. Előbb Erkel Ferencnek, későbben pedig 1875-ig az akkor életbelépett országos magyar zeneakadémiának volt tanítványa, hol Liszt Ferenc, Volkmann R. és Ábrányi K. vezetése alatt fejezte be tanulmányait s kitünő oklevelet nyert. Majd egy évig a kolozsvári nemzeti szinháznál működött mint karmester, a 80-as évek derekán pedig a magyar királyi operánál a harmadik karmesteri állást foglalta el, ekkor irta legjelentősebb művét: Vióra három felvonásos balletjét Jókai Mór egyik novellája (A tengerszem) után, mely hosszabb mellőzés után aZichy Géza gróf intendánssága alatt végre szinre került s azóta az opera egyik kedvelt műsordarabja. Irt több operát, zenekari művet, dalokat, énekkarokat s egyike volt a legkiválóbb magyar zeneiróknak.

Forrás: Pallas Nagylexikon