Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
szabó snip
szabó tailor
szabórádli tracer
szabórádliv... to wheel
szabotál to put grit...
szabotál to sabotage...
szabotál to skimp on...
szabotál eg... to make a b...
szabotálás sabotage
szabotáló saboteur
szabotázs malicious d...
szabotázs malicious d...
szabotázs sabotage
szabott ára... fixed price...
szabott árú... straight
szabóvasaló... goose

Magyar Magyar Német Német
szabó Schneider (...
szabómester... Schneiderle...
szabóműhely... Schneiderle...
szabónő Schneiderin...
szabotál sabotieren
szabott ár Festpreis (...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Szabó

1. Aladár, ref. teologus, szül. Tácon (Fejér) 1860 dec. 12. Középiskoláit Pozsonyban és Pápán, a teologiai tanfolyamot Budapesten végezte 1884. Edinburgból, hol fél évig tartózkodott, haza jőve, Budapesten lett hitoktató, majd Kőbányán segédlelkész; 1888. a budapesti ref. gimnáziumban s teol. akadémiában a bölcsészeti tudományok helyettes, 1891 óta rendes tanára, megszerezvén e közben az újabb szervezet által követelt teologiai tanári minősítvényt. Kora ifjusága óta sokoldalu egyháztársadalmi és irodalmi tevéknységet fejt ki; a szorosabb értelemben vett hivő irnynak hazánkban egyik legkiválóbb előharcosa, a gyakorlati kereszténység széles mezejének fáradhatatlan munkása. Egyik alapítója és titkára a református ifjusági egyesületnek, választmányi tagja a magy. prot. irodalmi társaságnak, a Lorántffy-Zsuzsánna-egyesületnek, az Evangeliomi Szövetségnek. Művei: Locke (Budapest 1890); Lelki harmat (u. o. 1894); Mult és jelen (u. o. 1895). Szerkesztője a Hajnal belmissziói folyóiratnak a Keresztyén Hiradó-nak; az Új Óramutató-nak; ezen kívűl szorgalmas munkatársa a Prot. Egyh. és Isk. Lapnak és a Prot. Szemlének.

2. Sz. Albert, a. m. kir. Kuria tanácselnöke, szül. Nagy-Kőrösön 1830 máj. 4. Tanulmányait szülővárosában, Pesten és Pápán végezte. Azután joggykornok, majd Hubay József országbirói itélőmester oldala mellett a királyi itélőtáblának hites jegyzője (juratus tabulae). Részt vett az 1848-iki szabadságharcban mint honvéd. 1854. a sárbogárdi szolgabirói hivatalnál tollnok; 1855. a kecskeméti megyei törvényszéknél törvényszéki segéd, majd előadó biró; 1858-ban Nagy-Kőrösön a törvénykezési osztály vezetője, 1861. Pesten gyakorló ügyvéd és váltójegyző, 1870-ben u. o. kir. táblai biró, 1882. kuriai kisegítő biró. 1884. u. o. rendes biró, 1892. a budapesti kir. táblán tanácselnök, 1897 márc. a kir. Kurián tanácselnök.

3. Sz. Antal, szinész, szül. 1845. A szinészi pályát 1861. kezdte, és ugy a vidéken, mint a fővárosban nagy sikereket aratott. Jelenleg budapesti népszinház oszlopos tagja, hol mint jellemszinész egyszerü sé temészetes játékával ragadja el a közönséget. Legkitünőbb alakításait A cigány, Falu rossza és A csikós népszinművekben látjuk.

4. Sz. Dávid, műfordító és hires nyelvújító, l. Barcafalvi Szabó.

5. Sz. Dávid, költő, l. Baróti Szabó.

6. Sz. Dénes, orvostanár, szül. Pesten 1856. Orvosi tanulmányait Budapesten és Strassburgban végezte, 1879. orvosdoktottá avatták. 1880-ban állami ösztöndíjjal külföldre ment, előbb Bécsben, majd Drezdában működött hirneves tanároknál, végül pedig Edinburgba és Londonba is elment az angol viszonyok tanulmányozására. 1881. visszatért Budapestre, hol a szülészeti klinikán eleinte mint gyakornok, később mint tanársegéd működött. 1889. a szülészetből és nőgyógyászatból magántanárrá képesítették. 1892. a kolozsvári egyetem szülészeti és nőgyógyászati tanszékére nevezték ki. Számos nagyértékü dolgozata magyar és német szaklapokban jelent meg.

7. Sz. Elek, nyomdász, szül. Kis-Kun-Halason 1844 aug. 30. A gimnázium 6 osztályának elvégzése után 1861. Szegeden Burger Zsigmond nyomdájába került, hol 1864 szept. 18-ig a nyomdászatot kitanulta. 1867. került fel Pestre a Bucsánszky-nyomdába. Dolgozott mint szedő, korrektor és revizor a Heckenast -féle, az Athenaeum stb. nyomdákban. 1882. az állami nyomdába ment korrektornak, honnan 1891. az általa jelenleg is betöltött egyetemi nyomdai főművezetői állásra neveztetett ki. Sz. Budapestre érkezése óta kiváló szerepet játszott egész állami zolgálatba lépteig a nyomdásztársadalomban. A nyomdászegyleti életben hathatós támgoatója volt a szabad irányban való szervezkedésnek és a magyar elemnek az egyleti életbe vonásában. Ő indítványozta a Typographia megindítását 1868. s a lapnak, valamint a Nyomdászok Közlönyének munkatársa volt. Irt időnként az Évkönyvekbe.

8. Sz. Endre, költő, szül. Nagy-Toronyán (Zemplén) 1849 jun. 3., hol atyja előbb tanító, később gazdatiszt volt; anyja egyszerü földmíves leánya abból a fajból, melyet Nekraszov A fagy címü költeményében dicsőít. Már hat éves korában árván maradt, de atyjának barátai gondjukba vették az életre való, eszes gyermeket. A gimnázium első három osztályát Késmárkon végezte, hol németül is megtanult. Tanulmányait Sárospatakon folytatta, ott végezte a jogot is. Tanuló évei alatt jelent meg Három szatirája, melyek egyikét, a Divat-ot országszerte nagy hatással szavalták. Sárospatakon ismerkedett meg Szemere Miklóssal, ki az ifjuság örömeinek élő, szilaj kedvü fiatal költő becsvágyát fejlesztette. Iskolái bevégzése után Gálszécsen volt joggyakornok, majd önkéntesi évét szolgálta le Kassán, míg végre 1874 dec. a fővárosba juthatott. Szemere Miklós tört neki utat az irodalomban, a Baloldal címü lap tárcájában ismertetve egy erőshangu hazafias költeményét. Ezentúl a Vasárnapi Újságban, a Magyarország és Nagy világban, a Családi Körben és több más lapban sűrün szerepeltek költeményei. Sikerei hatása alatt abbahagyta a jogi pályát és az Üstökös munkatársa lett. Az irodalomban egyre nagyobb tért hódított. Kocsi Sándor buzdította versei kiadására, melyek 1876. Sz. költeményei címen jelentek meg. E kötetet a közönség néhány hónap alatt elkapkodta, a kritika magasztalta; e nagy siker felbuzdította költőtársait is: Endrődi Sándor, ki őt még nem ismerte, Grazból üdvözölte levélben, mely voltakép prózában irt ditiramb volt. Az akkor alakult Petőfi-társaság egyhangulag választotta tagjául Sz.-t, Jókai Mór pedig megbizta az Üstökös szerkesztésével. E mellett Toldi istván Nemzeti Hirlapjának, majd később a Hon-nak irodalmi és szinházi rovatát vezette. 1882. az Üstökös az ő tulajdonába ment át és e lapnak maig is tulajdonosa és felelős szerkesztője. 1879. adta ki költeményeinek második verskötetét, mely szintén kedvező fogadtatásban részesült. De a folytonosan emelkedő költő verseinek legteljesebb, legértékesebb gyüjteménye 1892. jelent meg vaskos, 19 íves kötetben Dalok címen. E könyv tárja fel Sz. költészetét teljes gazdagságában és fejti meg e költészet erős hatását. A 70-es évek elején visszahatásul az Arany és Petőfi utánzóinak mesterkélt népieskedésére az idegen költők, különösen Bíron és Heine utánzói leptek el a magyar parnaszust beteges érzelgésükkel, bágyadt reflexióikkal, negélyezett világbánatukkal. Sz. nem követett sem magyar, sem idegen költőket, elkerülte a népieskedők üres ízléstelenségeit és a kozmopoliták nyavalyáit. Férfias erő, fiatalos merészség, hév, dévaj gúny és igaz érzés színes változatokban nyilatkoztak meg nála. Regényei a politika és a társas élet fonákságait egészséges humorral és maró szatirával festik. Fordított franciából és németből, de legtöbbet oroszból. Felismerte a népünk és az orosz nép élete közti rokonságot, többször bejárta Oroszsországot, alaposan megismerte az orosz irodalmat és folytonos érintkezésben áll az orosz irók kiválóbbjaival. Orosz regények és költemények sikerült fordításaival új világot tárt a magyar közönség elé. 1880. nőül vette elbeszélő irodalmunk egyik kitünőségét, Nogáll Jankát (l. Szabóné Nogáll), kivel boldog házas életet él. Legutóbb Ezsau, Göthe és Napoleon c. költeményei keltettek feltünést. Eddig mejelent munkái: Három szatira (Sárospatak 1872); Költemények (Budapest 1876); Újabb költemények (u.o. 1879); Kardos menyecske (regény, u. o. 1885); Hét szilvafa (regény, u. o. 1887); A szusz (humorisztikus regény képekkel, u. o. 1888); Sirva vigadók (szatirikus regény, u. o. 1890); Dalok (összegyüjtött költemények, u. o. 1892); Orosz költők (műfordítások, u. o. 1892); Girigáré (humoreszkek, u. o. 1889); Bűn és bünhődés (Dosztojevszkíj regényének fordítása, u. o. 1888); A párbaj (Csehov regényének fordítása, u. o. 1896); Mujkosék kalandjai (2 kötet, u. o. 1890 és 1897). Irt essayket a Budapesti Szemlébe (A panszlávizmusról), az Életbe, a Magyar Szalonba (Nekraszovról és Puskinról és más orosz költőkről), ezenkivül temérdek tárcát a különféle napilapokba és még több aktuális vezérverset az Üstökösbe. Munkatársa e lexikonnak, melybe az orosz irodalomra vonatkozó cikkeket irja. Van tőle egy orosz nyelvtan is: Zsebbe aló orosz nyelvtan (Budapest 1888).

9. Sz. Ferenc (hunyadi), ref. püspök, szül. Mezőtelegden 1743 jul. 23., megh. Sárospatakon 1795 jul. 7. Diószegen s 1758-tól Debrecenben tanult, hol a teologiát elvégezve, 1765. diószegi akadémikus rektor lett. Két év mulva külföldre ment s a svájci egyetemeket, főleg a baselit látogatta. Innen 1768. tért vissza hazájába, amikor is Debrecenben káplán két évvel később pedig lelkész lett. 1786 jan. 17. generalis notariussá, 1791 jun. 29. püspökké választotta a tiszántúli egyházkerület. Részt vett a budai zsinatban. Rövid ideig tartó püspöki működése különben a Sinaival aló viszálykodásban telt el. Munkái: Diaetai prédikációk (Pest 1791); Keresztyén arkhivárius (2 köt., Vác 1794); József eladatása versekben (Pozsony 1795); Tzenhét prédikációk (Diószeg 1795); Közönséges prédikációk (5 köt., Vác 1797-1802); Halotti prédikációk (2 köt., u. o. 1805); A heidelbergi katechismusnak urnapok szerint való magyarázatja (u. o. 1808). Számos munkája maradt kéziratban is, melyek többnyire tudományos irányuak. Részt vett a debreceni grammatika szerzésében.

10. Sz. Ferenc, szerkesztő, kat. áldozópap, szül. Nagy-Becskereken 1843 nov. 12-én. Középiskoláit szülővárosában és Szegeden, a teologiát Temesváron végezte. Pappá szentelték 1866. Segédlelkész olt Zichyfalván, Nagy-Becskereken és Makón; helyettes lelkész Buziáson és Moldován; lelkész Lázárföldjén, Német-Eleméren, 1897 óta Nagy-Becskereken. Az általa kiadott történelmi munkák száma 74 kötetet tesz ki. Nevezetesebbek: Holzwarth, Világtörténet (9. köt., Temesvár 1887-92); Európa története 1789-1815 (2 köt., Nagy-Becskerek 1888); A legújabb kor története 1815-85 (4 köt., Temesvár 1890-91); Angolország története (4 köt., u. o. 1892-93). Legújabban kiadja Weisz János dr. 22 kötetből álló nagy világtörténelmét magyar nyelven, amelyből 1896. 4 kötet és 1897. szintén 4 kötet jelent meg. Sz. összes kiadványaiból eddig több mint 75 ezer kötetet ajándékozott szét az országban lévő különféle rangu iskolák között.

11. Sz. Imre, r. kat. püspök, egyházi és szépirodalmi iró, szül. Békáson (Veszprém) 1814 okt. 14., megh. Szombathelyen 1882. Iskoláit Mező-Lakon, Pápán és Győrött, a teologiát Veszprémben és Pesten végezte. Pappá szentelték 1837. Rövid ideig mint segédlelkész, majd a veszprémi papnevelőben mint tanulmányi felügyelő sé aligazgató működött. 1845. csicsói plébános, 1847-ben pesti egyetemi hitszónok. A szabadságharc alatt elfoglalt hazafias magatartása miatt 1850. hitszónoki állását el kellett hagynia és iszkázi plébános lett. 1861. és 1866. országgyülési képviselő, 1868. vallás- és közoktatásügyi minisztériumi osztálytanácsos, 1869-ben veszprémi kanonok, 1871. szombathelyi püspök. Nagy része volt a pesti papnövendékek egyházirodalmi iskolájának megalapításában. Első irodalmi művei a Regélő sé Religio hasábjain jelentek meg. 1847-ben a Katholikus Néplap címü hetilapot indította meg, mely erőtelejs magyar nyelve és élénk tartalma által csakhamar közkedveltségre tett szert. 1848-ban a Szt.-István-társualt kiadta Tanácsadóját a köznép számára, továbbá Zsöllérleány és Elveszett fiu címü népies elbeszéléseit. Szorgalmas munkatársa volt a Szalay Imre Egyházi beszédek gyüjteményének. Jeles egyházi beszédeit kiadta Tárkányi Béla (Eger 1854, 3 köt.); később ő maga Néphez alkalmazott egyházi beszédek (u. o. 1860); újabban Tóthfalussy Béla (3 köt., Szeged 1893). Érdemeiért a magyar tudományos akadémia 1869. tiszteletbeli tagjának választotta.

12. Sz. István, Homeros jeles fordítója, egyik legkitünőbb hellenistánk, szül. szentkirályon (Veszprém) 1801 jul. 4., megh. 1892 márc. 27-én. 1813. Rozsnyóra jutott Esterházy László gróf püspök konviktorai közé, hol 1819. kispapnak öltözött s 1826. felszenteltetett. Egy évig irnok volt a püspöki hivatalnál, azután káplán lett Karancskesziben, aztán osgyáni s 1827. guszonai lelkész. A görög nyelvben nagy előmenetelt tévén, főleg a hellén klasszikusok tanulmányozására fordította idejét. A Tudományos Gyüjteménybe becses közleményeket adott a karancsvidéki palóc nyelvjárásról s e tájnyelven adta u. o. Herodotos után a termopilei csata leirását (1836). Már 1834. Kssán Werfernél jelentek meg tőle Görög virágok az Anthologiából. Az akadémia tagjává lévén 1839., ott adta elő Szikrák a hellén szónokokból dolgozatát s aztán angyobb feladatokat tűzvén ki, fordította Homeros Odisszeáját s Iliászát, mely fordítás irodalmunknak valódi díszére válik, továbbá Isocrates Pareinesisét s Tetrologiáját s Aesop meséit. Ez érdemeiért a műfordítás terén a Kisfaludy-társaság is tagjává választotta 1842., hol A hellén s magyar próza c. jeles értekezésével foglalta el székét s a társaság munkálkodásaiban folyvást szorgalmas és lelkes részt vett. E társaság Évlapjaiban láttak világot Aesop és Kendőlakás c. költői beszélyei. V. ö. Magyarország és a Nagyvilág (1875. évf. 49. sz., arcképpel); Vasárnapi Ujság (46. sz., arcképpel); Honderü (1847, II. 19., Severustól).

13. Sz. István (kis-geresdi), honvédezredes, szül. 1825., megh. Londonban 1862 jul. 23-án. 1839. a császári királyi mérnökakadémiába lépett, hol katonai kiképeztetést nyert; 1848. a honvéd hadseregbe lépett, ezredes lett; 1849 nyarán Temesvár megszállása körül tanusított kiváló katonai zsenialitást. A szabadságharc leverése után először Törökországba, 1850. Londonba ment, hol kereskedői üzletet nyitván, meglehetős vagyonra tett szert, melyet azonban Genfben egy játékbarlangban elveszített; ezen dolgot annyira szivére vette, hogy megtébolyodott.

14. Sz. Iván, pedagogus és filologus, szül. Lesence-Istvándon (Zala) 1859 jan. 9. elemi iskoláit otthon, atyjának vezetése alatt, gimnáziumi tanulmányait Veszprémben kezdte, Győrben folytatta és Pannonhalmán fejezte be, hol mint a szt. Benedek rendjének tagja, teologiai és szaktanulmányainak is eleget tett. Fiatalsága miatt nem lévén azonnal felszentelhető, 1881-82. Pannonhalmán tanította az újoncnövendékeket, 1882-1885. Győrött, 1885-87. Esztergomban tanárkodott az ottani főgimnáziumokban, 1887. Pannonhalmára nevezték ki a filologus tanárjelöltek vezetésére s ez idő óta kilenc éven át vezette őket a klasszika-filologiában és indogermán nyelvészetben. 1896. Győrbe helyezték át az ottani főgimnáziumhoz. A pannonhalmi tanárképzőben használt jegyzetei közül litográfiában megjelent King és Cookson összehasonlító grammatikájának szabad átdolgozása. Irt azonkivül több cikket és tanulmányt a szakfolyóiratokba; e lexikon V-X. köteteibe a görög-római mitologiára vonatkozó cikkeket irta.

15. Sz. János (váradi), pedagogus, szül. Szilvás-Újfaluban (Zemplén) 1783 aug. 27., megh. Debrecenben 1864 márc. 12. Kiképeztetését Sárospatakon kapta meg, hol a gimnáziumi és akadémiai tanfolyamokat tanulta s 1807. bevégezte. Ekkortájban már a Pestalozzi-eszmék különösen a magán nevelés terén lábra kaptak. Vay Miklós báró tábornok s neje gyermekeik neveltetését szintén esz eszmék szerint akarták intézni. Maguk mellé nevelősegédül Sz.-t nyerték meg s mielőtt gyermekeik nevelését rá bizták volna, 1807 őszén kiküldték a heidelbergai egyetemre s azután 1810. Pestalozzihoz Yverdonba, hogy ott a nagy mester mellett annak elemi nevelés- és tanításmódját elsajátítsa. 1811 nyarán visszatért hazájába és nevelői működéséhez fogott. Mint nevelő tanítványai számára maga dolgozta ki Pestalozzi elvei szerint az egyes tárgyak vezérfonalait. 1816. tanítványait a felsőbb tudományok hallgathatása végett Pestre hozta. 1822. az ifju Vayak bevégezték az egyetemi pályát és nevelőjükkel Magyar- és Lengyelországban utazgattak s két évet a bécsi politechnikumban töltöttek. Azután egy nagyobb európai útra készültek, de tervöket Vay tábornoknak 1824-ben bekövetkezett halála megsemmisítette. Sz. ekkor megvált növendékeitől (Vay Miklós és Lajos bárók) s 1826-ban Bártfai Sz. Erzsébetet feleségül vette. 1830-ban Debrecenbe ment és ezután csak irodalmilag dolgozott a nevelsügy terén s a debreceni főiskola pedagogiai tanszékére szóló meghivást sem fogadta el. Irodalmi művei: Descriptio Persiei Imperii stb. (Heidelberga 1810); A hazabeli kisebb iskoláknak jobb lábra állításokról (Pest 1817); Pestalozzi elemi tanításmódja (Nevelési Emléklapok, 1846) s több kéziratban maradt pedagogiai dolgozat.

16. Sz. János, szamosújvári gör. kat. püspök, szül. Bihar vármegyében 1836. Középiskoláit Nagyváradon végezte. A teologiát elvégezvén, 1859 szept. 4. pappá szentelték. Rövid ideig tartó lelkészkedés után cssakhamar nagyváradi naonok lett s mint ilyen a gör. kat. szeminárium igazgatója volt. 1879 febr. 18. szamosújvári püspökké nevezték ki. A római pápa római gróffá, pápai trónállóvá és házi főpappá nevezte ki és a király 1881. a Ferenc-József-rend közép- és 1883. ugyane rend nagykeresztjét, 1895. pedig a belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki.

17. Sz. Jenő, főrendiházi tag, szül. Fancsikán (Ugocsa) 1843 szept. 30. A gimnáziumot Ungváron, az egyetemet Pesten végezte. 1868. az akkori közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban kapott hivatalt. Eleinte mint elnöki titkár működött, utóbb a vasúti szakosztályba került, ahol 1874. osztálytanácsos s 1887. miniszteri tanácsos lett. A Tisza-kormány megalakulása után a bonyolult kamatbiztosítási és az építési kártalanítási ügyeknek ő volt az előadója. Ugyanekkor főleg az ő közreműködésével sikerült az összes magyar vasutak kárbiztosítási szövetkezetét megalakítani, melyhez később az osztrák vasutak is csatlakoztak. 1880-92. az összes vasútállamosítási ügyeknek ugyancsak Sz. volt az előadója, 1892. a király a magyar-román vasúti csatlakozási szerződés megkötésére megbizottá nevezte ki. 1893. nyugalobma vonult, megkapta a Lipót- és vaskoronarend III. osztályu, illetve kis keresztjét és a román koronarend nagy tiszti jelvényét, 1896. a főrendiház tagjává nevezték ki. Sz. a szakirodalom terén is működött. A Budapesti Szemlében megjelent: Baross Gábor művei és rendszere címü cikksorozata, melyben Baross vasúti politikája ellen intézett támadást, élénk feltünést keltett. Ugy ez a munkája, mint Vasúti politikánk történetéhez c. könyve külön is megjelent.

18. Sz. Józsa, iró, l. Oroszhegyi.

19. Sz. József, felszentelt püspök, érseki helynök, egyházi iró, szül. Mező-Komáromban 1805 márc. 17-én, megh. Esztergomban 1884 ápr. 27. Középiskoláit Veszprémben és Pozsonyban, a bölcsészetet Nagyszombatban, a teologiát Bécsben végezte. Pappá szentelték 1830 szept. 30. Több helyen való káplánoskodás után 1841-54. teologiai tanár Nagyszombatban, 1854-ben hercegprimási irodaigazgató és t. kanonok, 1858-ban esztergomi kanonok, 1859-ben pápai prelátus, 1860. címzetes apát és a Lipót-rend kiskeresztese, 1862-66. pesti papnevelőintézeti kormányzó, 1868 jul. 19. nikopoliszi felszentelt püspök, esztergomi érseki helynök és mint ilyen causarum auditor generalis, a zsinati vizsgáló bizottság elnöke. Önálló művei: Oratio academica (Esztergom 1850, az esztergomi papnvelő felavatásakor); Az ó- és újszövetségi szentirás kétszáz képpel (2 köt., Pest 1851); Breves notitiae de sacris exercitiis etc. (Esztergom) stb. Azonkivül számos értekezés a Rligio és Nevelés c. folyóiratban. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.

20. Sz. József (szentmiklósi), kiváló mineralogus és geologus, egyetemi tanár, szül. Kalocsán 1822 márc. 14., megh. Budapesten 1894 ápr. 11. Apja Sz. Ferenc József érseki uradalmi főpénztáros volt Kalocsán. 1837-41. a pesti egetemen a filozofiát és a jogot hallgatta. 1842. jogi gyakorlatra Selmecbányára ment a kamaragrófi hivatalba. Itt, a bányászati főiskola városában, fejlődött ki benne természetkuttás iránt való hajlam. 1843-1844. a bányászakadémia tanulója, de jogi tanulmányait is folytatván, 1846. ügyvédi oklevelet szerzett. Zsarnócán, Nagybányán, Felsőbányán hivatalnokoskodott. 1848. Kossuth Lajos első magyar pénzügyminiszter Pestre a bányászati osztályba nevezte ki segédfogalmazónak. A szükségessé vált magyar puskaporgyártás érdekében 1849-ben pestkerületi salétrom-főfelügyelőnek neveztetvén ki, e hivatalos működéséből származott első tudományos kutatása: Salétromtermelés Magyarhonban (Természettud. Évk. II. köt.). Megelőzőleg szerepelt már nyilvánosan a magyar orvosok és természetvizsgálók Pécsen tartott hatodik vándorgyülésén 1845., ahol Némely általános nézetek a bányászatról címü értekezését olvasta fel (Orv. és Természettud. Munkálatok, Pécs 1846), 1848. pedig a minisztérium bányászati osztálya hivatalos használat végett bányaműszótárt adott ki tőle. 1850. a pesti egyetemen a mineralogia helyettes tanárává lett. 1851. a filozofia doktorává avatták, s azon évben a bécsi kormány a londoni első iparműkiállítás tanulmányozására küldte, amelyről szóló jelentése: Jegyzetek és ásvány- és vegytani technika köréből (Pest 1852). 1855-ben igaz magyar volta miatt mellőztetvén az egyetemi rendes tanszéken, a budai állami főreáliskolához került rendes tanárnak. 1858. a pesti kereskedelmi akadémiához hivták meg a kémia és kisérleti fizika tanárának, 1860. ez intézet igazgatója, ebben az évben Peters K. tanár eltávozása folytán az egyetem bölcsészeti kara újra meghivja az ásvány-földtani tanszékre, kezdetben helyettesnek; 1862-ben rendes tanár lett, mely állásában megmaradt haláláig, óriási és sokoldalu tevékenységet fejtvén ki. Működése közben számos megtiszteltetés érte és sok kitüntetésben volt része. A magyar tudományos akadémiának 1858. levelező, 1867. rendes, 1888. igazgatótanácsi tagja, 1870-től haláláig a III. oszt. titkára, 1872. a királyi magyar természettudományi társulat alelnöke, 1878. az akadémia matematikai és természettudományi bizottságának alelnöke, 1872-1890. a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülésének alelnöke, 1890-től elnöke, 1870-1883. a magyarországi földtani társulat alelnöke, 1883-tól elnöke, évekig az állat- és növényhonosító társaság elnöke, Budapest főváros törvényhatósági bizottságának tagja, 1883-84. az egyetem rektora, az dinburgi és bolognai egyetem tiszteletbeli doktora, a Société minérealogique de France tiszteletbeli tagja, királyi tanácsos, a Ferenc-József-rend lovagja, az olasz Szt.-Móric- és Lázár-rend lovagkeresztese volt; 1890. szentmiklósi előnévvel nemességet kapott. Részint tanulmányának bővítése, részint összehasonlító tanulmányok céljából, részint, hogy a magyar tudományt a külföldön képviselje, beutazta nemcsak Európa nevezetesebb geologiai vidékeit és országait, hanem megfordult Afrikában és Észak-Amerikában is. Sz. működésének első 10 évében a bányászatnak, az ásvány- és vegyiparnak irodalmi művelésével foglalkozott, csak miután az egyetemi katedrát elfoglalta, kezd a tiszta tudomány kérdésével is foglalkozni és mint hazánk első geologusa roppant sok tárgyat és jelenséget ölel fel kutatásai keretében. Tanulmányainak fő tárgya azonban a magyarországi harmadkori vulkánosság volt. Hazánkban a tudomnyos petrográfia megalapítójává lett és vulkáni eredésü vidékeink tüzetes tanulmányozásával, trachit-rendszerének kifejtésével maradandó nevet biztosított magának a vulkanologia és a petrográfia terén. A harmadkori vulkánosság terén fáradhatatlan sok évi munkásságának koronája utolsó nagy munkája: Selmec vidékének geologiai leirása, melyet az akadémia 1891. adott ki. Mint úttörő működött az Alföld geologiai tanulmányozásának, ugyszintén a tudományos talajvizsgálatnak terén is. Az ásványtan terén is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Az ásványok olvadásának új meghatározási módját, még inkább pedig a földpátok meghatározásának módszerét külföldi laboratoriumokban is végezik és külföldi szakkönyvekbe is átvették. A szarvaskői wehrlitről, melyet sokáig ásványnak tartottak, kimutatta, hogy kőzet; az urvölgyitet mint új ásványfajt ő irta le; számos ásványnak hazai, ugyszintén külföldi előfordulásait, elváltozási alakjait, pszeudomorfózisait ismertette, egyes fontosabb termőhelyek ásványjegyzékeit kiegészítette stb. Jelentőséges Sz. érdeme a gyakorlati geologia terén is. A salétrom magyarországi előfordulása meleltt ismertette az Alföld sziksóelőjövetelét, irt a hazai timsókőről és timsógyártásról, talajvizsgálatokat végzett, a főváros érdekében megvizsgálta a kövezésre szolgáló kőzetanyagot, a káposztásmegyei vizvezeték létesülése az ő szaktanácsainak köszönhető stb. Egyike legkiválóbb érdemeinek a budapesti egyetemi ásványtani-kőzettani intézet olynemü berendezése, felszerelése, gyüjteményeinek olynemü gyarapítása és felállítása, hogy méltán vetekedik az a külföld bármely hasonló intézetével. Irt tankönyveket is, népszerü geologiai meg földrajzi értekezéseket nagy számban. Munkáinak, értekezéseinek száma százakra róg. A már idézetteken kívűl nevezetesebb munkái: Ásványtan (4. kiadás Budapest 1893); Geologia, kiváló tekintettel a petrográfiára (u. o. 1883); Előadások a geologia köréből (királyi magyar természettud. társ. könyvkiadó vállalata, 1893); Az ásványok olvadásának új meghatározási módja (Akad. Ért., III. kötet); Új módszer a földpátok meghatározására kőzetekben (u. o., IV. kötet); Egy kontinentális emelkedésről és sülyedésről Európa délkeleti részén (u. o., X. kötet); Budapest geologiai tekintetben (Budapest 1879); Geologiai viszonyok és talajnemek ismertetése (Pest 1861); Timsókő és timsógyártás honunkban (Magyar- és Erdélyország képekben, III. köt.); Széksóvidékeink (u. o., IV. köt.); Köveink és kövezetünk Pest-Budán (Földt. Társ. Munk., II. köt.); A Tokaj-Hegyalja obszidiánjai (u. o., III. köt.); Szegzárd környékének földtani leirása (u. o., II. kötet); Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai (Math. és Természettud. Közl., IV. köt.); A történelmi geologiai halmokról (Akad. Ért., I. és II. köt.); Heves és Külső-Szolnok vármegyék földtani leirása (Orv. és Természetv. Munk., Eger 1869); Beregszász vulkáni képletei (Akad. Ért., VII. kötet); Az abrudbánya-verespataki bányakerület monográfiája (Math. és Természettud. Közl., XI. kötet); Tokaj-Hegyalja geologiai viszonyainak újabb alakulása (Akad. Ért., XV. évf.); Selmec geologiájának története (Budapest 1885); Selmec geologiai viszonyainak előzetes ismertetése (Akad. Ért., XV. kötet); Selmec környékének geologiai viszonyai (Selmecbánya 1886); Stassfurt kálisóbányáiról (Népsz. Természettud. Előad. Gyüjt., VIII. köt.); A jégkorszak hatása Magyarországban (Orv. és Természetv. Munk., 1887); Az ivóviz kérdése Budapesten (Népsz. Természettud. Előad. Gyüjt., I. kötet); A salgótarjáni kőszénbánya részvénytársaság bányászatának leirása (Math. és Természettud. Közl., XI. köt.); Göd és Duankeszi forrásvizeinek geologiai viszonyai (Akad. Ért., VI. kötet); A trachytok osztályozása a természetes rendszer szerint (Földt. Közl., III. köt.); Moravica-Vaskő eruptiv kőzetei (u. o., XI. köt.); A piroxén andezitek geologiai tipusainak megálapítása (Math. és Termsézettud. Ért., XII. kötet); Urvölgyit, egy új rézásvány (Értek. a Természettud. Köréből, IX. köt.); Helvit Kapnikról (Akad. Ért., XVI. kötet); Magyarország nevezetesebb fluoritlelőhelyei (Földt. Közl., XV. köt.); Avarnit ásványról (u. o., XXI. köt.); A budapesti egyetem ásványtani intézetének százados története (Pótfüzet a Természettud Közl., 1888); A bécsi világtárlat drágaköveti (Természettud., Közl., VI. kötet); A mormonok földjén (Budapesti Szemle, XLV. köt.); Algériáról, különös tekintettel annak alfaiparára (Földt. Közl., XV. köt.); Északamerikai utam vonala (Népsz. Természettud. Előad., 1883); A párisi 1889-iki világtárlat tudományos szempontból (Budapesti Szemle, 1889); Az idegen szók használatmódja (Akad., 1891); Az egyetem története (rektori beszéd, Budapest 1884); Mozgalmak világszerte az egyetemi rendszer ügyében (u. o. 1884) stb. A magyarországi földtani társulat a gyüjtés útján összekerült Szabó-József-emlékalapítvány (4000 frt) kamataiból érmet alapított és eredeti ásványföldtani kutatásokat elősegít. A földtani társulat a Szabó-érmet minden 3-ik évben adja ki (A szentmiklósi Sz. József nevét viselő emlékalapítvány kezelésére és felhasználására vonatkozó ügyrend, Földt. Közl. 1897). V. ö. Inkey Béla, Sz. emlékezete (emlékbeszéd az akadémián, Akad. Ért., VI. köt., 8. füzet); Koch Antal, Sz. J. (emlékbeszéd a földtani társulatban, Földt. Közl., 1895); Staub Móric, Sz. J. (Természettud. Közl. 1895).

21. Sz. József (S.), ref. tanár, szül. Serkében (Gömör) 1862 aug. 15. Tanult szülőfalujában, Rimaszombatban s 1880-tól Sárospatakon, hol a teologiai tanfolyamot 1886. végezte. Ettől fogva egy évig Fügén (Gömör) nevelősködött, egy évig pedig rimaszombati helyettes tanár volt, míg az 1888-89-iki tanévben a budapesti egyetemen tanári pályára készült. 1889. karcagi tanár lett, de már 1890. Naprágyra ment lelkésznek, 1892. pedig újra tanári állást foglalt el Rimaszombatban, egy év mulva Kisújszálláson, 1894. Debrecenben, ahol azóta működik. Számos egyházi, tanügyi, történelmi, irodalomtörténeti dolgozata és birálata, továbbá elbeszélése és költeménye jelent meg különböző lapokban és folyóiratokban. Önállóan megjelent művei: Ifjukorom emlékei (költemények, Karceg 1890); Károlyi Gáspár élet- és jellemrajza (Sárospatak 1890, 2. kiad. u. o. 1891); Epitaphiumok (Karceg 1892); A mi zsinatunk (u. o. 1892); Egyházi dolgozatok (Miskolc 1894); Vége jó, minden jó (népies elbeszélés, Budapest 1894); A Lórántffyak (u. o. 1896); Emlékkönyv a debreceni jótékony nőegylet 25 éves fordulójára (Debrecen 1896); Az ó-klassikai költészet nevelő hatása (u. o. 1896). E lexikonba történeti cikkeket ir.

22. Sz. József, ref. pap és pedagogus, l. Láczai Szabó.

23. Sz. Károly, történetiró és bibliografus, szül. Kőrös-Tarcsán (Békés) 1824 dec. 24., megh. Kolozsváron 1890 aug. 31. Elemi iskolát szülőföldén végezvén, 1833. Debrecenbe ment s itt tanult 1842-ig. Ez évben jogot tanulni Késmárkra ment s itt Hunfalvy Pál vezetése alatt különösen a görög klasszikus irók felé fordult figyelme, azonkivül az ifjuság között alakult magyar nyelvgyakorló társaságnak is tagja volt. Ezután egy évet mint törvénygyakornok, egy másikat mint kir. táblai hites jegyző töltött el s 1845. köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. Az ügyvédi pályán haladásra semmi kedvet nem érezvén magában, 1846. Fiuméba ment azzal a szándékkal, hogy tengerész lesz s a tengerészeti első tanfolyamot el is végezte. Ekkor veszélyes betegségbe esett s szüleihez tért vissza. Itt teljesen felépülve, 1847. tavaszán Toldy Ferenc meghivására Pestre ment és segített neki Magyar Tudósok Tára c. irodalmi vállalatában, mely munka kéziratban maradt. Ez időben lépett föl az irodalom terén. 1848. a Kisfaludy-társaság egy ülésén felolvasta Mutatvőány Thukydidesből c. fordítását, mely az Új Magyar Muzeum 1851. év. jelent meg. 1849. a görög tragédiák fordítására adta magát, igy adta ki szintén a Kisfaludy-társaság Hellen Könyvtárában (V., VI. köt.) Euripides válogatott szinműveit (Elektra, Iphigenia Auliszban és Iphigenia Tauriszban) s Sophokles Óidipus királyát, mely csak később, 1857. jelent meg. A szabadságharc kitörése őt is a küzdők közé hivta: a békési szabadcsapat-zászlóaljba állott s két hónapig az aradi ostromseregben, 1849 ápr.-máj. Perczel tábornok vezérlete alatta bánáti hadjáratban «mint hivatásának kitünő buzgósággal és szorgalommal megfelelő tiszt működött» s a főhadnagyságig emelkedett, különösen kitüntetve magát Szent-Tamás ostrománál, ahol 40 nemzetőrrel lőszert szállított egy honvédszázadnak. A szabadságharc elnyomása után egy ideig szülőföldén húzódott meg, 1850 elején a Teleki-levéltárat rendezte s 1850 ápr. 25. Geringer báró saját kérelmére az egyetemi könyvtárhoz fizetés nélkül való gyakornoknak nevezte ki, de e közben Toldy Teleki József grófhoz, a Hunyadiak kora rendezéséhez munkatársnak ajánlotta s ő ezt készséggel elfogadva, 1850-55. (a gróf haláláig) itt dolgozott s az ő közreműködésével jelent meg öt kötet (1-4, 10) belőle s a gróf halála után (febr. 14.) szintén ő rendezett a hátrahagyott kézirati anyagból még négy kötetet (5., 6., 11., 12.) sajtó alá. Azon öt év alatt, míg a Teleki oldala mellett dolgozott, mellékesen régi magyar történeti forrástanulmányokkal és kutatásokkal si foglalkozott. Még 1850. készült és Priszkosz szónok és bölcsész életéről s történetirata töredékeiről cím alatt az Új Magyar Muzeumban (1850-51, I. köt.) megjelent fordítása, melyben az Attilához követsége küldött görög utazását s Attila udvarában s a hunnok között szerzett tapasztalatait irja le; ezt követte a ugyanott megjelent másik fordítása: A magyarok hadszerkezetéről Árpád korában. Bölcs Leon császár adatai (1851-52. I.); Biborban született Konstantin császár munkái (Akadémiai Ért. új foly., fil. és tört. oszt. I.) s hasonló tárgyu tanulmányai: A bolgár-magyar háboru Kr. u. 888.; Előd vajda; A hét magyar nemzetségről (Új Magyar Muzeum, 1851-52); A X. századi besenyőkről (u. o. 1853). Ugyancsak e folyóirat hasábjain vette védelmébe Kemény József gróffal szemben Az 1533-iki székely krónika hitelességét (1854, II.), s erre a tárgyra még később is visszatért A székely krónika güyéről c. felolvasásában (Erd. Muz.-Egyl. Évk., 1862) és még több kisebb értekezésben. Ezek mintegy előtanulmányul szolgáltak a tervezett székelyek történetéhez, mellyel nem készülhetett el s ide vonatkozólag csupán a Székely oklevéltár két első kötetét (1872-76) s a Régi székelység cím alatt összegyüjtött tanulmányait adhatta ki. Irodalmi működését Nagy-Kőrösön is foyltatta, melynek gimnáziumába a görög tanszékre 1855 szept. 17. hivták meg. Itt tanítottak ekkor Arany, Salamon, Szilágyi s ezeknek társasága ily irányu működésére még inkább buzdítólag hatott. 1855-ben magyarra fordította Thierry Amadé Attila, történeti kor- és jellemrajz c. művét, s Szalay ajánlatára Thierryvel is levelezett s a hires francia történetiró műve későbbi kiadásában Sz. adatait csakugyan értékesítette. Thierry után még később is fordított, igy 1863. az Attila-mondák, 1865. az Attila és utódai történelme a magyarok Európába telepedéséig (2 rész, Pest) magyar fordítását adta ki. Régi krónikáink védelmére szállt síkra a Budapesti Szemlében a Büdinges Oesterreichische Geschichte-jének birálatában (1858, II.) s Béla király névtelen jegyzője és német birálói c. értekezésében, melyet Röslernek a troppaui gimnázium értesítőjében megjelent Zur Kritik älterer ungarischer Geschichte c. tanulmánya hivott ki. Sorra veszi ebben Rösler ellenvetéseit s egyenként cáfolja azokat, kiterjesztve figyelmét Schlözer iskolája többi tagjának, Dümmlernek, Büdingernek bizonyítékaira is. A krónikáinkkal foglalkozás ébresztette föl benne azt a gondolatot, hogy az Árpádok korának forrásait fel is dolgozza. Igy jelentek meg A magyar vezérek kora. I. Árpád. II. Zsolt c. tanulmányai a Budapesti Szemlében (1858-59, III-V. köt.) s később Taksony kora 947-972 s Gyeics kora 972-997. s ezeket együtt megbővítve s átdolgozva 1869. A magyar vezérek kora cím alatt újra kiadta. A vezérek korának mintegy folytatásául később még megirta: Péter és Aba (székfoglaló akad. értekezés 1872) s Kun László 1272-90. c. tanulmányait, ez utóbbit a Magyar Történelmi Életrajzok II. évfolyama számára. Szintén ez időbe esik egy másik vállalat megindítása: Magyarország történetének forrásai magyarra fordítva s a közönség számára magyarázó jegyzetekkel ellátva. 1859. indult meg a Béla király névtelen jegyzőjének könyvét A magyarok tetteiről magában foglaló első füzettel s a következő években még három füzetben folytatta: Rogerius mester siralmas éneke Magyarországnak a tatárok által történt romlásáról. Tamás spalatói esperes: A tatárjárás. Nagy Magyarország dolgáról (1860-61); Kézai Simon mester magyar krónikája (1862); Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról (legendák, 1864). Irodalmi működéseért a magyar tud. akadémia 1858. levelező, 1871. rendes tagjává választotta. 1859 nov. 25. az Erdélyi muzeum-egylet könyvtárnokká megválasztotta. Ez új hivatal új irányba terelte irodalmi működését; ettől kezdve kutatásait a régi magyar bibliográfiára is kiterjesztette. Előbb könyvészeti adatokat közölt, régi magyar műveket ismertetett az Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyveiben, Budapesti Közlönyben, Századokban stb., majd 1879. a magyar tud. akadémia megbizásából kiadta e kutatások és gyüjtés eredményét Régi magyar könyvtár cím alatt, melynek 1. kötetében az 1531-1711 közt megjelent magyar nyomtatványok pontos betüsoros könyvészeti leirását adja s melyet 1885. a 2. kötettel, az 1473-1711. megjelent nem magyar nyelvü hazai nyomtatványok leirásával egészített ki. A 3. kötethez a magyar szerzőknek külföldön nyomatott idegen nyelvü művei könyvészeti kézikönyvéhez is összegyüjtött mintegy 2000 címmásolatot, de a gyüjtés befejezését nem érte meg s félbenhagyott művét halála után Hellebrant Árpád rendezte sajtó alá (I. része megjelent 1896, saját gyüjtésével is kiegészítve). A történet művelésével ezután sem hagyott föl s eddig fölemlített művein kivül több értekezést irt és szerkesztette az Erdélyi történelmi adatok 4. kötetét (1862). Kolozsváron a könyvtárnokság mellett a tanári pályával szakított sel, előbb a ref. kollégiumban a görög nyelvet tanította, 1873-tól kezdve pedig a kolozsvári egyetemre a magyar történeti tanszékre neveztetett ki s az 1882-83. iskolai évben egyetemi rektor is volt. 1873. összegyüjtötte s két kötetben Sz. K. kisebb történelmi munkái címen kiadta a folyóiratokban szétszórva megjelent értekezéseit s két év mulva magyarra fordította Kritobulosz II. Mehemet élete (akad., Mon. Script. 22.) c. művét; 1877. Teleky Domokos gróf hátrahagyott irataiból sajtó alá rendezte A székely határőrség történetét, 1881. pedig Gyulafi Lettár feljegyzéseit (1565-1605) bocsátotta közre szintén az akadémia Monumenta Hung. Hist. c. sorozatos vállalatában (Script. 31. köt.).

24. Sz. Lajos, költő, l. Balkányi Szabó.

25. Sz. László (szentjóbi), l. Szentjóbi Szabó.

26. Sz. Miklós (nárai), jogtudós, a magyar királyi Kuria elnöke, szül. Nárában (Vas) 1821. birtokos nemes családból. A középiskolát Szombathelyen, a jogot Pesten 1841. végezte s 1842. az ügyvédi vizsgálatot kitünő minősítéssel tévén le, először Vas vármegyében mint akkor kezdő fiatal ügyvéd működött. 1845. a magyar királyi kancelláriánál alkalmaztatott s 1848. Esterházy Pál herceg a király oldala melletti miniszternél fogalmazó volt. A szabadságharc után ismét Szombathelyen folytatta ügyvédi foglalkozását s jogtudománya és tiszta jelleme méltatásával előkelő és keresett ügyvéd, több főúri család s uradalom, az Esterházyak, Batthyányak, Erdődyek ügyésze lett, párhuzmaosan legkedvesebb barátjával Horváth Boldizsárral. 1861. a félig-meddig helyreállított alkotmányos élet rövid ideje alatt mint vármegyei bizottsági tg vett részt a vármegyei közéletben, annak fennakadásával újra visszavonult s ügyvédi munkáinak élt. 1867. Horváth Boldizsár hivta fel maga mellé államtitkárnak és ugyanakkor a kőszegikerületben országgyülési képviselővé választatott, 1871. pedig ugyanaazon miniszter által az újjá alakított, akkor egész Magyarországra kiterjedő, budapesti királyi tábla elnökévé neveztetett ki. E fontos helyet foglalta el, míg a magyar királyi Kuria másodelnöki székére s egyszersmind a főrendiház tagjai közé emelkedett. Már 1877. a Lipót-rend középkeresztjét, 1882. pedig még mint királyi táblai elnök a belső titkos tanácsosi rangot nyerte el. Perczel Béla királyi kuriai elnök halála után, kinek hosszabb ideig tartott betegeskedése alatt a Kuria vezetésének terhe egészen reá szállott, 1888. ő lett a Kuria elnöke s e legmagasabb birói polcon is bebizonyította erélyét, vezéri nagy tehetségét és példaadó birói jellemét. Mint államtitkár fő részt vett Horváth Boldizsár, a tisztelve ismert reformminiszter szervezési s kodifikáló munkáiban s e mellett nagy erélyt és ügyességet fejtett ki a közigazgatásban. A magyar jogászgyülés 1872. elnöki székére ültette s e szerepében nemcsak bölcsen és tapintatosan vezette a független jogászok gyülekezetét, hanem irodalmilag is működött, nagy tudományos készültséggel s gyakorlati érzékkel megirt véleményes indítványt nyujtva be a még teljesen meg nem oldott nehéz kérdés felett: A szóbeliség elvén alapuló polgári perrendtartásban engedtessék-e tér s mily mérvben és hatállyal az előkészítő iratoknak? A király jubiláris ünnepe alkalmából a Lipót-rend nagykeresztjét kapta, az ezredésves ünnepélyek során pedig a budapesti s kolozsvári egyetemek tiszteletbeli jogdoktorrá avatták fel. A nemzeti kaszinó ismételve egyik igazgatójává választotta.

27. Sz. Rikárd, novellairó, szerkesztő, szül. Szt.-Györgyvölgyén (Zala) 1820 máj. 6., megh. Felső-Kázsmárkon 1873 aug. 9. Iskoláit Vácon és Pesten végezte. Előhaladt korában adhatta magát kedves foglalkozására, a novellairásra. Ügyes tollának első kisérleteivel a Rajzolatokban, majd a Kovacsóczytól szerkesztett Közleményekben telálkounk; a nagy közönség figyelmét azonban csak az Életképekben megjelent novelláival vonta magára. Ugyane lapban jelentek meg Nők világa c., a amgyar irodalomban akkor még újszerü töredékes levelei, melyek 1847. külön kötetben jelentek meg s nagy tetszést arattak (2. kiad. Pest 1870). Ettől fogva a nők kedvelt irója volt, kivált mint elbeszélő. A lapokban közölt elbeszéléseit 1856. adta ki 3 kötetben Beszélyek c. alatt. Szerkesztette az 1856. megjelent Erdélyi Muzeumot; 1858. Pestre tette át lakását s a Délibábba dolgozott. 1860. A Kazinczy-Albumot adta ki. Sokáig szerkesztette a Császártól megindított Divatcsarnokot, továbbá a Gyermekbarát c. ifjusági lapot, élte végső szakában pedig a Magyar Bazárt. Volt munkatársa az Üstökösnek, a Honnak; a Corvin-társulat ügyeit is vezette. Ezeken kívűl sokat fordított s egyáltalán a szépirodalom és az időszaki sajtó igen szorgalmas munkása volt. Megjelentek még a következő munkái: Vegyes cikkek nők számára (Pest 1862); Újabb beszélyek (u. o. 1863); Eredeti és fordított beszélyek (u. o. 1864); Lassu víz partot mos (regény, 2 köt., u. o. 1868); A bécsi márciusi napok 1848-ban (u. o. 1871). Lajos Dénessel együtt lefordította Herbert Lucián munkáját Napoleon Lajos 1808-tól 1848-ig c. alatt (u. o. 1864). Végül megjelent még tőle Biztosítási ügy c. munka (u. o. 1865) és nsegély. megj.: valamilyen betű hiányzik a szó elejéről Élet- és jellemrajzok által fejtegetve (u. o. 1870).

28. Sz. Samu (iklódi), jogtudós, szül. Bödögén (Veszprém) 1813., megh. Zala-Egerszegen 1890 máj. 27. A szabadságharc alatt honvédszázados volt, előbb és azután ügyvédkedett Egerszegen, hol mint úrbéri perekben és szabályozásokban jártas szakértő, Esterházy herceg uradalmi ügyésze s a zala-somogyvármegyei ügyvédi kamara elnöke is volt; Deák Ferenccel megismerkedve s ez által ajánltatva az Apponyi György gróf országbiró által összehivott országbirói értekezleten is munkás részvéttel tüntette ki magát, országgyülési képviselővé is megválasztatott. Horváth Boldizsár, ki barátja s rokona is volt, a vármegyéből, hol tekintélyes szerepet vitt, 1867 máj. 15. minisztériumába hivta fel mint tanácsost és úrbéri kodifikáló munkákkal bizta meg; azután pedig 1869 máj. 5. az átalakított királyi táblához tanácselnökké nevezte s végre a királyi Kuriához ugyane minőségben tette át, hol az úrbéri tanácsot vezette. 1886. egészségi okokból nyugalomba lépvén, ez alkalommal a Szt.-István-redn kiskeresztjét kapta s Egerszegre, előbbi működése kedvelt helyére ment lakni, hol még négy évet élt, vezérszerepet vitt a községi s társadalmi életben s versei gyüjteményét is kiadta, melyekben kevés költői ér és formaszépség, de bizonyos magyar zamatu eredetiség mutatkozik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is