Szabó
a ruházati iparcsoport körébe tartozó iparos, aki az ember
felső ruháit (a fövegek és lábbeliek kivételével) készíti. Rendszerint kétféle
Sz.-t különböztetnek meg: férfi- és női Sz.-t; ezenkivül van férfi- és női Sz.,
olyan t. i., aki mindkétféle ruhát készít; továbbá szűr-Sz.-t, és a szerint,
amint az illető katonai, illetve egyenruházati vagy polgári ruhákat késízt
inkább, katonai és polgári Sz.-t. E két utóbbi azonban nem külön faja a
Sz.-iparnak és csak inkább az üzletkör megjelölésére szolgál. A Sz.-ipar
általában kisipari jellegü; tulnyomó azok száma, kik 2-3 segéddel és tanonccal
dolgoznak; vannak nagyipari Sz.-üzemek, melyeket a konfekció fogalma alá
szoktunk foglalni. Ez utóbbinak legnagyobb helye csaknem egész Európában Bécs,
ahol nagy iparággá fejlődött s a családok ezreit foglalkoztatja. Nagyobb
városokban a Sz.-iparnak az a neme terjedt el, midőn egy Sz.-üzlettulajdonos
csak a szabással foglalkozik, üzletében csak nagyon kevés számu
segédszemélyzetet foglalkoztat, nevezetesen a minduntalan előforduló javítási
munkák számára, míg a ruhákat megvarrásra házon kivül adja ki, vayis Sz.-knak,
kik saját lakásaikon más Sz.-k részére munkabérért dolgoznak. Az 1890-iki
népszámlálás adatai szerint a Sz.-k száma hazánkban, beleértve
Horvát-Szlavonországokat, a következő: önálló vállalkozó férfi-Sz. 22,923
(ebből 22,708 férfi és 215 nő); férfi- és női Sz. 13 (mind férfi); női Sz. 5171
(ebből 1186 férfi és 3985 nő); foltozó Sz. 236; ezen üzemekben alkalmazva van:
tisztviselő 152 (ebből 142 férfi- és 10 női Sz.-nál); családi kisegítő 1391
(ebből 929 férfi-, 460 női és 2 foltozó Sz.-nál); segéd 19,001 (ebből 15,176
férfi-, 53 férfi- és női, 2757 női és 15 foltozó Sz.-nál); 10,267 tanonc (ebből
8797 férfi-, 5 férfi- és női, 1453 női és 12 foltozó Sz.-nál); munkás, 16 éven
aluli 114 (ebből 30 férfi-, 7 férfi- és női, 67 női Sz.-nál); 16 éven felüli
536 (ebből 194 férfi-, 59 férfi- és női, 281 női és 2 foltozó Sz.-nál);
napszámos 18 (ebből 14 férfi-, 1 férfi- és női, 3 női Sz.-nál); szolga 92
(ebből 85 férfi-, 1 férfi- és női és 6 női Sz.-nál). A Sz.-iparban
foglalkoztatott összes egyének száma tehát 59,914.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|