(növ., a pápua nyelv szagu a. m. kenyér szavából), a szágópálma (l. o.) terméke. A szágó tulajdonképen pálmaliszt vagy keményítő. A fa bele puha, fehér, kivülről 5 cm. vastagságu faréteg borítja, amabból lesz a szágó. A hosszában széthasogatott fából a belét vizen át leiszapolják, a lisztet apró nyilásu edényen átnyomkodva, golyócskákká formálják. Egy fa maga egész öt mázsa szágókeményítőt termel. Szumátra, Sziam és Borneo évenkint 200,000 mázsa szágókeményítőt szállít Szingapurba, s itt szágónak készítik elő. A nyers keményítőt vizzel újra meg újra kimossák, a napon megszárítják, felaprítják s rostán át a portól megtisztítják. Ezután zacskóban rázva gömbölyítik, vasserpenyőben folytonos kavargatás közben hevítik, ismét megrostálják, újra hevítik s ez lesz gyöngyszágó. Az igazi szágó hideg vizben nem oldódik, meleg vizben csak feldagadnia szabad, megpuhulva átlátszó, de a formáját nem változtatja. Forró vizben nagyon dagad, a víz tőle kissé nyálkás lesz, mire a szágó átlátszó és sikamlós lesz. A szágó jósága különböző, de a termelő fától is függ. Jáván az Arenga saccharifera törzséből szerzik, Indiában a Caryota urens lisztje a legjobb szágóval vetélkedik. Brazilia É-i tájain a Copernicia ceriferából készítenek hasonló lisztet (farinha). Minthogy a szágó nem más, mint tiszta keményítő, azért más növény keményítőjéből is előállíthatni. Ilyenek a Cycas fajai, a batáta, a Manihot utilissima és Manihot Aipi (tapióka, nyugatindiai szágó), nálunk pedig a burgonya, de ezé ujjunk közt szétmorzsolható, meleg vizben pép lesz, végre főzéskor szétfolyik. Némelykor a szágót égetett cukorral vagy vörös bolusszal festik. A szágó nagy tápláló ereje és könnyü emészthetősége miatt kedvelt étel, leginkább levest vagy tésztanemüt csinálnak belőle. A szágó próbáit Marco Polo hozta Velencébe. Szine rendesen fehér, de barna vagy piros is lehet. Az egyenletesen gömbölyü szemcse neve gyöngyszágó.