Száj- és körömfájás

a hasított körmű állatoknak heveny lázas betegsége, melynek folyamán főleg a száj nyálkahártyáján és a körmökön hólyagos kiütés fejlődik. Az Sz. Európa nyugati országaiba keletről szokott betörni és nyugati irányban halad tovább, ugy hogy többnyire 2-4 év alatt az egész kontinensen végig vonul. A járvány lezajlása után pár évi szünet szokott következni, mely után ismét heves alakban kiújul. Magarországon az utolsó járvány 1889. kezdődött, midőn azt Galiciából, Alsó-Ausztriából és Morvaországból, majd később Romániából hurcolták be. Igen gyorsan terjedve 1890. tetőfokát érte el és oly nagy mértékben uralkodott, hogy alig 1-2 vármegye maradt vészmentes. Megbetegedett ugyanis 1889-ben 556,258 db., 1890-ben 1.242,951, 1891-ben 267,086 db. állat és az ebből eredő veszteség pénzértéke meghaladta a 24 millió koronát. A Sz. nemzetgazdasági jelentőségét azok az anyagi veszteségek szabják meg, melyeket az állattartó gazdaközönség a megbetegedett állatok munkaképtelensége, súlyvesztesége és csökkent tejhozama folytán, továbbá az állatforgalom nagymérvü korlátozása, növendékállatok pusztulása s végül némelykor a betegek egy részének elhullása következtében szenved. Megközelítő átlagos számítás szerint a súlyveszteség bikáknál 20 kg., ökröknél és teheneknél 15 kg., borjuknál 6 kg., a tejmennyiség csökkenése naponkint legalább 1 titert tesz ki és átlag 8 napig tart; az ökrök 5-8 napig munkaképtelenek; a sertések súlyveszteségét 5 korona értékünek becsülik. A járvány leginkább a nyári időszakban terjed el nagy földterületeken, míg télen jelentékenyen alábbhagy; ennek elmultával azonban a tavasszal élénkülő állatforgalom folytán sokszor újból nagyobb mérvet ölt.

A Sz. kizárólag ragályozás útján támad és egészséges állatok betegekkel vagy ilyenektől származó kórterményekkel való érintkezés útján veszik testükbe a ragályanyagot. Utóbbi még nem ismeretes eddig közelebből s lehetséges, hogy elemi állati szervezetek, protozoák képviselik. Legfogékonyabb a betegség iránt a szarvasmarha és a sertés, kevésbé a juh és a kecske. A betegség 3-5 napig tartó lappangási lázzal kezdődik, mely egészen a hólyagos kiütés kifejlődéséig tart. A kiütés legtöbbször a szájban (sertéseken az orrmányon), ritkábban a körmök között fejlődik. Az étvágy és a kérődzés csökkenése mellett az állatok a száj fájdalmassága miatt óvatosan és csámcsogva esznek, majd egészen abbahagyják az evést, míg szájukból hosszu nyulós fonalakban csurog a nyál. A 2-3-ik napon az ajkak belső felületén és a szomszékos részeken borsó-, egészen diómekkoraságu hólyagok vehetők észre, melyek viztiszta, sárga savót tartalmaznak, 1-3 nap mulva megrepednek, helyükön pedig élénk piros, érzékeny és sekély kimaródások tünnek elő, melyek rövid idő alatt teljesen begyógyulnak s ezzel a beteg állatok ismét jól kezdenek enni. Hasonló hólyagok a sertések orrmányán, kivételesen pedig szarvasmarhák szutyakján, valamint a szemek kötőhártyáin is fejlődhetnek. a körmök megbetegedését sántítás és feszes járás jelzi legelőször, majd a körömhasadékban a bőr melegebb és duzzadt, rajta szintén hólyagok fejlődnek, tiszta savós tartalommal, később pedig megrepednek és a kiömlő folyadék a szennyel együtt barna varokká beszárad. Súlyosabb esetekben a körmök fölött a húsos pártaszél leválik s később a régi köröm leválásával a húsos felület új szaruval vonódik be. Ha a betegek tisztátalan nedves helyen állnak, a felületes sebekből kiindulólag mélyre hatoló gyuladás indul meg, mely azután az ízületekre is átterjedve, hosszas betegeskedésre vezet vagy a beteg leölését teszi szükségessé. Az esetek egy részében a tőgyön is fejlődnek hólyagok, erős fájdalmasság kiséretében, sőt a gyuladás a tejutakra is átterjedhet és a tej minőségét megváltoztathatja. Némely járványok alkalmával az állatok a betegség folyamán hirtelen igen rosszul lesznek és pár óta alatt elhullnak.

A kezelés első feladata a sebes felületeket tisztán és a lábakon levőket lehetőleg szárazon is tartani és már ez az egyszerü eljárás is többnyire kedvező lefolyást biztosít. Minthogy a száj nyálkahártyája nagyon érzékeny, a betegeknek az érdes, száraz takarmány elvonásával, friss füvet vagy puha szénát, lisztes és korpás ivósakat, fiatal állatoknak tejet kell adni eleségül. A szájat célszerü friss tiszta vizzel többször napjában kiöblíteni, vagy enyhébb fertőtlenítő és összehúzó folyadékkal (sós-ecetes víz, vas- vagy rézgálic, timsó, bórsav stb. behinteni. A beteg tőgyet tiszta langyos vizzel vagy 1 %-os bórsavoldattal lehet mosogatni, súlyosabb esetekben pedig szárító kenőcsök (p. ólom- vagy cinkkenőcs) jók a sebes felületre.

A betegség elkerülése végett ügyelni kell arra, hogy járványos időben az állatok másokkal ne érintkezzenek, új beszerzések alkalmával pedig az új állatokat legalább egy hétig elkülönítve ajánlatos tartani. Ha a baj már kiütött, akkor az állomány többi résznek beojtása célszerü a járvány kedvezőbb lefolyásának biztosítása és gyorsítása céljából. Az ojtás legyegyszerübb módja abban áll, hogy az egészséges száj tisztára törül vagy felületesen megsebzett nyálkahártyájára a beteg nyálat bedörzsöljük vagy pedig ilyen nyállal beszennyezett takarmányt adunk enni az állatoknak. A járványos udvarok hatósági zár alá kerülnek (a legelső eseteket azonnal be kell jelenteni a község előljáróságának); a betegek húsa csak hatósági engedély alapján bocsátható fogyasztásra, a bőrök fertőtlenítendők, a betegek teje megsemmisítendő. V. ö. Hutyra, Állatorvosi belgyógyászat (1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon