Szájnyilás
(növ., légszáj, légrés, száj, rosszul alkotott szóval
szájadék, stoma), a növény legtöbb légbeli részének bőrsejtjeiből keletkezik,
kivált a száron meg a levélen. Száma több vagy kevesebb. A Sz.-t sarlóforma két
sejt, az ajaksejt fogja körül, homoru oldalával fordul egymás felé, s a köztük
maradt nyilás a sejtek közt levő légcsövek vagy légvezetők kezdete. A Sz.
kezdetben egymás mellett szorosan összefüggő két sejt, de fejlődés folytán a
közös faluk meghasad és közte a Sz. támad. A Sz. növény bőre folytonosságát
szakítja meg, a többi bőrsejttel egy síkba esik, de az ajaksejt tölcsérforma
nyilás (udvar) fenekén is keletkezik, majd a bőr fölé is emelkedik. A Sz.
gyakran a növénytagon egyenletes, némelykor a szárnak vagy a levélnek csak
bizonyos táján van. A légbeli részek Sz.-án keresztül a növényben levő levegő a
körléggel cserélődik ki s a gázcsere oly módon szabályozódik, hogy az ajaksejt
a nyilást tágíthatja vagy szűkítheti, sőt egészen el is zárhatja. A nayobb foku
kipárolgást a bőrke is gátolja. A moháktól fölfelé valamennyi tökéletesebb
növény bőrén van Sz. s pedig többnyire a zöld részeken, ritkábban a virág
részein a gyümölcsön meg a magon is. A vizbe merült levélen meg a gyökéren
nincs Sz., a vizen úszó levélnek csak a felszinén van.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|