Szakál

Lajos (váradi), népdalköltő, szül. Körös-Tarcsán 1816 febr. 12., megh. u. o. 1875 febr. 16. Családja II. Rákóczi Györgynek 1658. Székelyhídon kelt levelével nyert nemességet; atyja jegyző volt Tarcsán. Tanult Mezőberényben, majd a debreceni kollégiumban, a jogot 1835-től az eperjesi kollégiumban végezte. Az 1839-40-iki országgyülésen Wenckheim Béla báró magántitkára volt, 1840. ügyvédi vizsgálatot tett. Már ekkor feltünt népies hangu költeményeivel. Szülővármegyéjében (Békés) vállalt hivatalt, előbb tiszteletbeli ügyész, majd aljegyző, 1848. pedig főejgyző lett. A szabadságharc ügyét fegyverrel és költeményeivel szolgálta; azután a magánéletbe vonult vissza s gazdálkodott és a társadalmi téren, meg az anyagi érdekek terén szolgált a közügynek. 1865. Békés városi országgyülési képviselőjévé választotta. Tőrülmetszett magyar ember volt egész jellemében. A költészettel még eperjesi jogászkorában kezdett unokatestvére Sárosy Gyula és Pulszky Ferenc buzdítására foglalkozni, még pedig népies irányban, mielőtt Petőfi és Tompa fellépett. 1838-tól kezdve sűrün jelentek meg népdalai a szépirodalmi lapokban, majd Cimbalom c. alatt összegyüjtve is megjelentek és természetes képeikkel, friss hangjukkal köztetszést arattak. Számos dala átment a nép ajkára (Megkövetem a tens nemes vármegyét, A legátus stb.). A 40-es években Erdélyi és Petőfi is meglátogatták Sz.-t Békésben.

Forrás: Pallas Nagylexikon