Szándék

(dolus). A magyar btkv 75. §-a szerint bűntettet csak szándékosan elkövetett cselekmények alkotnak. Ugyanez áll a vétségekre is, amennyiben a törvény gondatlanságból elkövetett valamely cselekméynt vétségnek nem nyilvánít, ami azokban az esetekben történik, amlyekben a megoltalmazandó jog fontossága szükségessé teszi, hogy az gondatlanságból származható sértések ellen is büntető védelemben részesüljön. Ide tartoznak p. az életet, a testi épséget sértő és a közveszélyü cselekmények. A kihágásokra nézve a kbtkv 28. §-a a btkv 75. §-ával épp ellentétes, mert azt a szabályt állítja fel, hogy a kihágás sz esetben is büntetendő, ha azt a bűnös gondatlanságból követte el, kivéve, ha a törvény v. más jogszabály (rendelet, szabályrendelet) csak a Sz.-os elkövetést rendeli büntetni. A Sz. fogalmát a törvény meg nem határozta, ami pedig annál inkább lett volna helyén, minthogy a Sz. fogalma s fogalommeghatározása iránt a tudomány egyetértő megállapodásra mindeddig nem jutott.

A Sz.-elméleteket két fő csoportra lehet osztani. Az egyik az u. n. akaratelmélet (Willenstheorie), a másik az u. n. tudatelmélet (Vorstellungstheorie). Az első szerint Sz.-os az előidézett eredmény, ha a tettesnek akarata annak előidézésére irányult. A második elmélet szerint a Sz. az emberi magatartás kauzalitásának tudata és felismerése, tehát egyrészt felismerése, előrelátása a magatartás által a külvilágban előidézett változásoknak, és másrészt felismerése annak, hogy e változásokat éppen az emberi magatartás idézte elő, más szóval felismerése a magatartás és az eredmény közti oksági viszonynak. Sz.-os az elmélet érdekében az az eredmény, melyet a tettes mint magatartása következményét előre látott. Az eltérő felfogások különösen a Sz. bizonyításánál nyernek jelentőséget és kétségtelen, hogy ebből a szempontból a tudatelmélet feltétlenül elsőbbséget érdemel. Az akarat mint vágy a léleknek ereje s mint ilyen, az életnek benső ténye, melyet a tettes beismerésének hiányában, az ugyszólván tenyeren fekvő esetek kivételével, a szükséges jogi bizonyossággal felismerni s megállapítani mindig nehéz, gyakran lehetetlen, és itéletünknél többé-kevésbbé feltevésekre vagyunk utalva. Az akaratelmélet egyik legjelesebb képviselője (Carrara) szerint a Sz. bizonyításánál a cselekmény indító oka, motivuma játsza a fő szerepet. A tudatelmélet hiveinek a beismeréstől függetlenül, sőt annak ellenére, a tettes magatartása és egy adott eredmény közti oki viszonynak minőségében a legbecsesebb s tévedéstől ment, tárgyi bizonyíték áll rendelkezésökre. A különbséget a következő gyakorlati példa világosítja meg. Pál testileg bántalmazta Pétert; a bántalmazás Péter halálát eredményezte. Pál büntetőjogi felelősségének, szorosabban a felelősség mérvének szempontjából rendkivüli jelentősége van annak: ölési vagy csak testi sértésre irányzott Sz. terheli-e a bűnöst. A kézzel fogható eseteket nem számítva, amidőn p. a bántalmazás abban állott, hogy Pál levágta Péternek a fejét, v. valamely módon, p. vizben tartással elvonta tőle a szükséges levegőt, amig meg nem fult, az akaratelmélet oly problema előtt áll, amelyet megoldani képtelen. Carrara szerint ölési Sz. állapítandó meg, ha a bűnös cselekmny indító okát oly végcél tette, amely csak az áldozat halálával érhető el, p. a tettes örököstárstól akart szabadulni, az elhunyt nejét akarja elvenni stb. Ha pedig a tettes motivuma az áldozat életben maradásával is összeegyeztethető, az ölési Sz.-ot kizártnak kell tekinteni. De az indító ok, a motivum nem mindig nyerhet kellő bizonyítást. A tudatelmélet a bizonyítás nehézségeivel sokkal könnyebben küzd meg, s nincs kitéve a pszichologiai sejtelmek kutatásával járó veszélyeknek, mert érzékek alá eső adatokkal operál. A felhozott példában irányadó szempont az, vajjon a bántalmazás oly természetü volt-e, hogy a tettes az általános emberi tapasztalat szerint a halálos eredményt, mint annak következményét, előre látta; igenlő esetben az ölési Sz.-ot meg kell, ellenkező esetben nem lehet megállapítani. A nem mindig könnyü feladat az összes konkrét körülményeknek gondos megfigyelésében áll, amelyek az eredmény előrelátásának vagy előre nem látásának kérdésére világot vethetnek. Pál vékony nádpálcával mérsékelt ütést mér Péternek fejére; az eredmény: halálos kimenetelü koponyarepedés. De az orvosszakértők megállapítják azt is, hogy a koponyarepedés csakis a koponya, illetve a koponyahely rendkivüli vékonysága miatt következhetett be. A tudatelmélet szerint az ölési Sz. fenn vagy fenn nem forgásának kérdése azon fordul meg, tudomással birt-e a tettes a sértett koponyaalkatnak ily rendellenességéről, mert ez teszi az eredmény előrelátásának lényeges feltételét. Ha a tettes tudta, hogy a sértett koponyája oly vékony, hogy már egy mérsékelt ütés is halállal végződhető koponyarepedést okozhat, és e tudat dacára akarva ütötte meg a vékony koponyahelyet, az ölési Sz.-ot félreismerni nem lehet. A cselekmény tárgyi minősége kétségtelenné teszi az ölési Sz. fenforgását, éppen ugy mint ellenkező esetben annak hiányát. Az akaratelmélet és a tudatelmélet között tátongó örvényt azonban az élet igényeit szem előtt tartó gyakorlat szerencsésen áthidalhatta annak a tételnek felállításával, hogy az előre látott eredmény szükség szerint akarva kell, hogy legyen. Aki tudja, hogy annak, amit tesz, mi lesz az eredménye, nem mondhatja, hogy az eredményt nem akarta, mert ha nem akarta volna, nem tette volna azt, amit tett s éppen abban, hogy azt, amit tett, megtette, noha annak eredményét előre látta, van bizonyítéka annak, hogy az eredményt akarta. A különbség az ekként módosított akaratelmélet, amely szerint a Sz. lényege a tudva karás és a tudatelmélet között csak formai. Az utóbbi az eredményt Sz.-osnak azért számítja be, mert a tettes az eredményt előre látta; az előbbi azért, mert a tettes az eredményt akarta, de az eredményre irányzott akaratnak bizonyítékát éppen az eredmény előrelátásában találja (előre látta, tehát akarta is). Ámde ha az előre látott eredményben mindig és szükségszerüen akarat is van, akkor az akaratnak a Sz. fogalom-meghatározásában külön kiemelése legalább is felesleges. Ezek az érvek a tudatelmélet meleltt szólanak, továbbá az, hogy csak ez az elmélet fejezi ki helyesen a Sz. és a gondatlanság (culpa) közt fenforgó különbséget. A gondatlanság kellő gondosság mellett előrelátható eredménynek előre nem látásában, a Sz. az eredménynek tényleges előrelátásában áll. A bűnösségnek lehetséges két faja ezzel ki van merítve, mert a harmadik lehetőség, amelyben a tettes az eredményt sem előre nem látta, sem előre nem láthatta, a bűnösség körén kivül esik.

A Sz.-nak több faját szokás megkülönböztetni. Az egyes fajok fogalommeghatározásai az akaratelmélettel függnek össze, a tudatelmélet szempontjából azért máskép mérlegelendők, és részben jogosultságukat elvesztették. A hazai törvény szempontjából megemlítendő: a) az u. n. dolus specialist a magyar btkv gyakran e szavakkal: «azon célból», «a végett» fejezi ki, vagy oly kifejezéssel, mint p. a 305. §: «ha a tettes Sz.-a egyenesen bizonyos eredményre irányul»; b) épp azért a «cél» alatt a Sz.-ot s nem a tettes végcélját kell érteni, mert ez bizonyos esetekben egyenesen abszurd eredményekre vezetne. Igy p. a csalárd bukásnál a tettesnek a cselekményt «azon célból kell elkövetnie, hogy hitelezőit megkárosítsa»; pedig a legritkább kivételektől eltekintve, a tettes végcélja nem ez, hanem az, hogy ő maga gazdagodjék, ezért követi el a cselekményt, jól lehet tudja, hogy célját csak a hitelezők megkárosításával érheti el, itt tehát a törvény kifejezése alatt a hitelezők megkárosításának tudatát kell érteni; c) a Sz. szempontjából az indító ok, a motivum, közömbös; d) fontos jogszabály végül az, hogy a Sz.-ot vélelmezni nem szabad. Dolus non praesumitur. L. még Tévedés és Elvétés.

Forrás: Pallas Nagylexikon