1. (I.), a Leszczynszki-családból, lengyel király, szül.
Lembergben 1677 okt. 20., meghalt 1766 febr. 23., Leszczynszki Ráfael (l. o.)
fia. Posen hoszpodárja volt, midőn a lengyel nagyok 1704. XII. Károly svéd
király táborába küldték, aki II. Ágost (l. o.) lengyel királyt ismént letette
volt. Károlynak Sz. annyira megtetszett, hogy lengyel királlyá választatta
(1704). A poltavai csata után azonban Sz. csillaga is letünt, menekülnie
kellett és arra határozta el magát, hogy a koronáról lemond. De midőn a török
földön tartózkodó XII. Károlyhoz utazott, hogy annak beleegyezését kikérje,
Moldva hoszpodárja elfogatta és Benderbe vitette, hol 1714-ig fogva tartották.
1714. XII. Károly megbocsátott neki és a zweibrückeni fejedelemséggel
kárpótolta fogságáért. XII. Károly halála után a francia udvar Sz.-t
Weissenburgban internálta (Elzászban), később pedig XV. Lajos király Sz. szép
leányát Máriát jegyezte el, akire azonban a korona sok bút hozott. II. Ágost
halála után az egyik (francia szoldot húzó) lengyel párt trónjelöltnek
kiáltotta ki Sz.-t, versenytársa azonban, III. Ágost (l. o.) az országból
elűzte, sőt az oroszok Danzigban majdnem elfogták. Az 1735-iki bécsi béke
értelmében a lengyel koronáról lemondott, a királyi címet ellenben holtiglan
megtarthatta. A francia királytól egyúttal Lotaiát és Bart kapta, azzal a
kikötéssel, hogy e két hercegség Sz. halála után Franciaországra szállandanak
vissza. Munkái (Oeuvres du philosophe beinfaisant, Páris 1765) 4 kötetben
jelentek meg, újabb kiad. 1850.
2. Sz. (II.) Ágost, a lengyelek utolsó királya, szül.
Wolcynban 1732 január 17., megh. Szent-Péterváron 1798 február 12. Poniatowski
Szaniszló gróf és Czartoriska Konstancia hercegnő fia. 1752 óta részt vett az
országgyüléseken, III. Ágost király pedig Szent-Pétervárra küldötte, ahol
Katalin nagyhercegnő (utóbb cárnő) kegyébe fogadta. III. Ágost halála után
Katalin cárnő mindaddig nem nyugodott, mig a lengyelek 1764. Sz.-t királlyá nem
választották és megkoronázták. Idővel teljesen a cárnő uszályhordozója lett és
maga ellen zúdította a bari konfederáció haragját. 1771-ben néhány nemes el is
rabolta Varsóból és egy közeli erdőbe vitte, ahonnan azonban Sz.-nak
szabadulnia sikerült. Midőn Lengyelország sorsa beteljesedett és a három
szomszéd az országot első ízben felosztotta, Sz. hasztalan tiltakozott e
felosztás ellen; mind a mellett továbbra is megmaradt orosz befolyás alatt.
1791-ben kissé helyreállította tekintélyét azzal, hogy az új alkotmányt
elismerte. De Oroszország és Poroszország fenyegetései előtt csaskhamar
meglapult, felfüggesztette az alkotmányt és tagja lett a targovicai
konfederációnak, amely az oroszok malmára hajtá a vizet. Midőn az orosz és a
porosz 1793. másodszor rabolta meg Lengyelországot, Sz. újra tiltakozott,
amivel azonban csak azt érte el, hogy a cárnő parancsára Grodnóba vitték, ahol
mindaddig fogva tartották, mignem Lengyelországnak harmadik felosztását is
elismerte (1795). I. Pál cár Szent-Pétervárra hivta és nyugdíjat biztosított
neki. Sz. emlékiratai (Mémoires secrets et inédits de S.) csak 1862. jelentek
meg Lipcsében. V. ö. a Lengyelországról szóló irodalmat.
Forrás: Pallas Nagylexikon