Szaniszló

1. Albert (szolczai), tanár és gazdasági iró, szül. Diószegen (Bihar) 1844 aug. 30. Orvosi szaktanulmányai befejezése után 1869 nov. 19-től 1873 márc. 15-ig tanársegéd lett a budapesti tud. egyetem bölcseleti karánál. 1873 márc. 15. a kolozsmonostori magyar királyi gazdasági tanintézet rendes tanárává neveztetett ki, 1880 dec. 30-án a kolozsvári tud. egyetemen magántanár, 1884-től a kolozsmonostori állami vetőmagvizsgáló állomás vezetője lett. 1893 október 1-től a kassai magyar királyi gazdasági tanintézethez helyeztetett át, hol jelenleg is működik. Főleg magyar, továbbá német nyelven megjelent tudományos, ismertető, birálati és tanügyi értekezésein kivül, külön kiadott művei következők: Növénybetegségek (Kolozsvár 1875, 2. kiad. u. o. 1883. 3. kiad. Budapest 1886); Útmutatás a filloxera fölismerésére és fölkeresésére (Kolozsvár 1880, 2. kiad. u. o. 1880); Kártékony rovarok a mező- és kertgazdaságban (földmívesiskolák számára, u. o. 1884, 2. kiad. Budapest 1889); Vezérfonal a gazdasági tanintézetek és akadémiák állattani előadásaihoz (Kolozsvár 1884, 2. kiad. Kassa 1896); A filloxera, a kolorádóbogár s a vértetü (u. o. 1886); A gazdát érdeklő káros és hasznos állatokról (Kolozsvár 1890, 2. kiad. u. o. 1892).

2. Sz. Ferenc, kat. püspök, egyházi iró, szül. Szombathelyen (Vas) 1792 aug. 2., megh. Bécsben 1869 dec. 13. Középiskoláit Szombathelyen, a teologiát Pesten végezte, azután Bécsbe küldetett, hol két év alatt (1813-15) teologiai doktori oklevelet szerzett. Pappá szentelték 1815 dec. 17. Egy évig a szombathelyi papnevelő intézet tanulmányfelügyelője volt, 1816. az ekkor alapított bécsi felsőbb papképző intézetnek lett tagja. 1818 aug. 20. modnotta a keresztény hazafiuságról szóló beszédét, mely tárgyilagosan volt ugyan tartva, de bécsi tartózkodásának mégis az szakította végét. 1819. visszatért megyéjébe és elsőbb püspöki szertartásmester, majd papneveló intézeti egyházjog- és történelemtanár lett, egyiben házasságvédő, zsinati vizsgáló és szentszéki biró. 1830. pesti egyetemi hittanár és egyházszónok. Itt országos névre tett szert és gyors egymásutánban haladt felfelé az egyházi kitüntetések lépcsőjén. 1834. szombathelyi t. kanonok, 1835. nagyváradi valóságos kanonok, 1839. címzetes apát és a pesti központi papnevelő intézet kormányzója. 1844. a magyar királyi helytartó tanácsnál az egyházi ügyek előadója és egyidejüleg szerbiai választó püspök lett. 1850 szept. 5-én nagyváradi püspök. Püspökké szentelték 1851 májs. 25-én. 1853. valóságos belső titkos tanácsos. Kora és egészségi állapota miatt 1861. és 1867. lemondott a püspökségről, de előbb Róma, utóbb káptalana birták maradásra, mig végre 1868 dec. 21. IX. Pius kénytelen-kelletlen elküldötte neki a felmentő brevét. 1869 márc. 4-én elhagyta Szombathelyt és Hietzingbe távozott, honnan ősszel a bécsi kapucinus-atyák kolostorába vonult, ahol nemsokára meghalt. Teste a hietzingi temetőben nyugszik. Szobrát a püspöki palota előtt elterülő parkban, szemben a székesegyházzal, állították fel. Jótékonysági áldozatai, amelyekről tudomást lehetett szerezni, másfél millió forintot meghaladnak. Irodalmi működése szintén kiválóan figyelemre méltó. 1841-43-ban szerkesztette a Fascicula ecclesiastici literarii, a Religio és Nevelés, Egyházi Tudósítások c. lapokat. Számos magyar és latin szentbeszédén kivül nagyobb művei: Doctrina Religionis christianocatholicae (4 köt., Pest 1832, 1839-ben magyarra fordította bátyja Sz. József aknonok); Forma externa spir. Exercitiorium (Bécs 1850). Több szentbeszéde kéziratban maradt. V. ö. Lopussny Gy. Ágost, Tordai Sz. F. váradi püspök (Nagyvárad 1896).

Forrás: Pallas Nagylexikon