1. István (Arator), jezsuita hittérítő és iró, szül. a győri
egyházmegye területén 1541., meghalt Olmützben 1612. Tanulmányait Bécsben
végezte; nevét már ekkor kezdte latinul irni. A nyitrai egyházmegyébe lépett,
püspöke 1560. Rómába küldte, ahol a német papnevelőben nyert helyet és jezsuita
tanárai voltak. Ő is közéjök állt. Fölszentelése után Rómából Bécsbe rendelték
1566., ahol barátságot kötött az ott fogva levő Báthory Istvánnal. Tanított
ezután nagyszombatban, a bécsi és grazi főiskolákon (filozofiát), 1575. Rómába
helyezték át Szt. Péter templomához magyar gyóntatónak. Itt azonkivül, hogy
Báthory István lengyel királlyá választását lelkesen támogatta a bibornoki
kollégium tagjai előtt, különösen két ügyben fáradozott. Egyrészt számos
emlékirattal és utánjárással kieszközölte, hogy Rómában külön magyar papnevelő
állíttassék, s a jezsuiták vezetésére bizott intézett céljaira a magyar
pálosoknak Coelous-hegyi, időközben idegen kézre került kolostorát nagy
küzdelemmel visszaszerezte; midőn a pápa és a biborostestület ez intézetet
nemsokára a német kollégiummal egyesítette, Sz. ez ellen rendkivül hevesen
küzdött, de sikertelenül. Tartósabb eredménye volt másik igyekezetének. Már
Báthory Istvánnal folytatott tárgyalásokat a jezsuiták Erdélybe viteléről.
1579. kieszközölte a pápától, hogy több rendtársával Erdélybe küldjék Báthory
Kristóf fejedelemhez a kat. hit terjesztése végett. Ott térített, iksolát
szervezett (kolozsvári gimnázium 1581), tanárkodott és vitatkozásokat tartott a
prot. és unit. lelkészekkel. 1582. és 1584-88. Váradon szervezte a kat.
hitéletet, ahol hires szónoklatait messze földről jártak hallgatni. Nyilván az
ő hatása alatt tért át az ottani alispánnak, Pázmánynak serdülő fia Péter. Éles
vitája volt a váradi prédikátorral, Bornemisza Péterrel, s itt általán
fanatikus támadások érték. Erre Gyulafehérvárra helyezték át; azonban ő sem
tudta megakadályozni a jezsuiták száműzését Erdélyből. Akkor a vágsellyei
jezsuitaház fejévé tették, néhány év mulva pedig a bécsi kollégiumba erkölcstanárnak.
1602. Znióváraljára küldték, honnan ismét térítő munkásságát folytatta, főleg
az erdélyi fejedelemségre és a török hódoltságra terjesztve ki figyelmét, ahol
a kat. vallás legjobban el volt nyomva. Egyáltalán a térítői működés volt
szenvedélye, mindig a legnehezebb küzdelmeket kereste és legfőbb vágya volt
hitéért martirhalált szenvedni. Mikor Bocskai támadásakor az erdélyi hadak
Znióra értek, ott égtek Sz.-nak kéziratai, 40 éves irodalmi munkásságának
gyümölcsei; csak egy munkáját sikerült megmentenie, mely a Korán tanításait
cáfolta. Ekkor Sz. az olmützi kollégiumba menekült, s ott készítette legnagyobb
művét, a biblia fordítását az eredeti nyelvekből. Az ószövetség elkészült
1611-re, de már az újszövetség befejezésében megakadályozta halála. Kézirata nyomtalanul
eltünt, de Káldi György valószinüleg használta. A Calepinus-szótár magyar
részét Sz. szolgáltatta. V. ö. Fraknói, Egy magyar jezsuita a XVI. sz.-ban
(Budapest 1888).
2. Sz. Simon, zsidó tudós és publicista, szül. Nagy-Kanizsán
1819 aug. 23-án, megh. Bécsben 1882 jan. 17-én. Mint korán árvaságra jutott fiu
eleinte talmudiskolákat, Pozsonyban folytatott gimnáziumi tanulmányainak
befejezése után a prágai egyetemet látogatta. Később magán tanintézetet nyitott
Bécsben, hol 1864. törvényszéki héber tolmácsnak, 1869. a zsidó hittani iskolák
felügyelőjének neveztetett ki. Fényes tollát és polemikai tehetségét első
sorban a zsidóság társadalmi és szellemi érdekeinek, kivált pedig vallási
reformjának szentelt. 1860. megalapította a még most is megjelenő Neuzeit c.
zsidó érdekü hetilapot; a Wertheimer-féle Jahrbuch für Istaeliten címü
évkönyvet 1864-66. Kompert Lipóttal, azontúl egymaga adta ki. Irt héber
kommentárt Mózes öt könyvéhez (Bócer ollelót, Bécs 1845), azonkivül számos
kisebb-nagyobb cikket pedagogiai és zsidó felekezeti lapokban.
Forrás: Pallas Nagylexikon