Szappan

valamely zsírsavnak fémsója. A közéletben csupán a kálium- és nátriumfém zsírsavsóit nevezik igy. A nátrium-Sz. kemény, a kálium-Sz. puha, kenőcsszerü, mindkettő forró vizben és borszeszben oldódik, hideg vizben kevéssé és éterben, benzolban, meg benzinben egyikük sem oldódik. A forszeszes oldat átlátszó s ha ezt szárazra párologtatjuk, a Sz. átlátszó, kemény tömegben marad vissza. A Sz.-nak mosásra való használása azon alapszik, hogy a víz a Sz.-t ennek oldódása közben oldhatatlan savanyu zsírsavas sóra s oldatban maradó lúgos zsírsavas sóra bontja. Ez utóbbi a zsíros piszkot megtámadja, lemarja s a levált piszkot már most az oldatból kicsapódó savanyu zsírsavas só magába burkolja s libegésben tartja, ugy hogy a piszok újból le nem rakódhatik. A Sz. annál keményebb, mentől több sztearin- vagy palmitinsav van benne s annál puhább, mentől több benne az olajsav. A káliSz. némely nátriumsót (p. konyhasót, csoasót) megbont s ennek eredményekép előáll a megfelelő káliumsó (klórkálium, kénsavas kálium) és nátron-Sz. A fémek kicserélődése azonban nem tökéletes s az igy előállított Sz. mindenkor még káliumot is tartalmaz, minek következtében lágyabb és vizben oldhatóbb, mint a tiszta nátronlúggal főzött.

[ÁBRA] 1. ábra. Közvetlen tüzelésü szappankatlan.

[ÁBRA] 2. ábra. Gőzfűtésü szappankatlan.

[ÁBRA] 3. ábra. Szappanforma.

A Sz.-főzéshez v. közvetlen tüzelésü, v. pedig gőzfűtésü katlant használnak, az utóbbit rendszerint csak a könnyebben szappanosítható zsíradékhoz (pálmadióolaj, kókuszolaj) használják. Közvetlen tüzelésü katlant mutat az 1. ábra. A a terjedelmes vasplékhazán, C a tüzelőhely és B a fűtőtér. A fűtőgázok ez utóbbiból a katlant övező D csatornán húzódnak keresztül s innen a kürtőbe jutnak. Gőzfűtésü katlant mutat a 2. ábra. Az A katlan közepén B csőtengely forog, melynek két vagy négy oldalán kigyóvonalban hajlított csövek CC vannak. Ezek felső és alsó végükön a B csővel vannak közlekedően egybekapcsolva, mely utóbbit D E kúpkerekek segélyével forgatni lehet. B csőtengely két csapágyban mozog, melyek közül az ábrán csupán a felső H látható s melybe az F cső útján gőzt áraszthatunk. A gőz innen oldalnyilásokon a B csőbe s tovább a CC csövekbe áramlik. A fölös lúgot G csapon ereszthetni le. A tisztára főzött és a katlanból kimerített Sz. megalvadására használt vaslemezekből alkotott, szétszedhető formát a 3. ábra mutatja.

A kemény Sz. vagy szin-Sz. (Kernseife), vagy enyves szin-Sz., vagy pedig enyv-Sz. (Leimseife). Ha valamely zsírt vagy zsíros olajat lúggal együtt főzünk, akkor a szappanosodás befejeztével enyves folyadék, az u. n. Sz.-enyv képződik. Adjunk már most ezen enyvhez elegendő konyhasót s a Sz. a fölös viztől és a zsíradékból képződött glicerintől leválik, ez utóbbiak pedig a katlan fenekén meggyülemlenek (fenéklúg). A fent úszó Sz. a szin-Sz. Ezt rendszerint még bizonyos időig a fenéklúggal együtt vagy pedig friss lúggal tovább főzik, hogy a levált szin-Sz.-ba beékelődött s a még nem egészen befejeződött szappanosodástól származó habos részeket kiküszöböljék (tisztára főzés).

A Sz.-t azután a formába töltik. Lassu kihűlés után a megmerevedett szin-Sz., ha csak nagyon sűrü (Duzzadt) nem volt amorf alapon kristályos ereket mutat (magvas ér). A szin-Sz.-t a tisztára főzés után gyakran még csiszolják, azaz gyönge sós lúggal újból felfőzik, hogy a duzzadttá vált Sz.-t meghigítsák s ezzel a magvas ér, illetőleg a márványzat képződését elősegítsék; teszik ezt azonban azért is, hogy tiszta, fehér Sz.-t kapjanak. Az utóbbi esetben a Sz.-t erősebben csiszolják, vagyis annyira meghigítják, hogy a benne foglalt tisztátalanságok a fenékre szállhassanak. Az enyv-Sz.-t a Sz.-enyvnek egyszerü besűrítése útján készítik. A enyv-Sz.-ban benne van a használt zsíradék lefejlett glicerinje, ugyszintén a zsíradék és lúg minden tisztátalansága. A Sz. ezen faját csakis kókusz- és pálmadióolajból főzhetni, mert gazdag laurosztearin - tartalmuknál fogva csupán ezen zsíradékok adnak oly amorf Sz.-t, mely meglehetősen nagy viztartalommal is teljesen szilárd. Az enyv-Sz.-ba mindenféle idegen anyagot keverhetni s ezt a szappanosok hűségesen meg is cselekszik, hogy a Sz. tömegét megnöveljék. A kókusz- és pálmadióolaj meleg lúgnak hozzá keverése által is elszappanosodik, ha a lúg eléggé erős (36-40° B). Igy kapják az u. n. hidegen kevert Sz.-t, melyben mindenkor szabad alkáli lévén, annak maró hatása erős. Az enyves szin-Sz.-t (eschwegi Sz.) szintén csak kókusz- és pálmadióolajjal lehet előállítani. Vagy közvetlen, vagy közvetett úton készítik. Az első módzser szerint a kókusz- vagy pálmadióolajat faggyuval, pálmaolajjal, csontzsírral egyetemben főzik meg; a második szerint azonban az utóbbi nevezett zsíradékok egyikéből vagy többjéből elsőben szin-Sz.-t főznek s ezt keverik azután a kókusz- v. pálmadióolajból készített enyv-Sz.-hoz. Az eschwegi Sz. kellő kiképződésére bizonyos sótartalmat igényel. Erre rendesen a szénsavas alkáliákat szokták használni, melyeket azonban más sókkal, p. konyhasóval, klórkáliummal, vizüveggel is helyettesíthetni. ezen körülményt sok szappanos arra használja, hogy ezen töltő anyagnak nevezett sókat a szükségesnél sokkal nagyobb mértékben adja a Sz.-hoz s ezzel az aknázatot (eredményt) megjavítsa. Az eschwegi Sz. csak csekély mértékben mutat magvas érképződést, ezt szembeötlőbbé teendő, festéket (ultramarint, földi rozsdát, frankfurti feketét) kevernek hozzá. A helyesen megfőzött eschwegi Sz. minősége egészen jó; persze, hogy a kereskedelembe ily néven kerülő Sz.-ok között sok csakis a nevet bitorolja s nem egyéb, mint mesterségesen márványozott enyv-Sz. 100 kg. zsíradék mintegy 150 kg. szin-Sz.-t ad. Az eschwegi Sz. aknázata már 200 %-ra emelkedik, míg az enyv-Sz.-nál - az illető szappanos tisztességével megfordított arányban - az aknázat 300, sőt 1400 %-ra is felszökik. Az utóbbi esetben a fogyasztó 140 rész Sz.-nal együtt nyolcszor annyi értéktelen töltő anyagot kap ráadásul, csakhogy a ráadást is Sz. gyanánt kell megfizetnie. Puha Sz. (kenő-Sz.) háromféle van, u. m. 1. sima áttetsző (olaj-Sz., fekete Sz., zöld Sz. és világos glicerin kenő-Sz.); 2. sima átlátszatlan (elaim-Sz., ezüst-Sz.) és 3. áttetsző alapon kristályos váladékot mutató Sz. (természetes mag-Sz.). A kenő-Sz., hogy állománya megfeleljen, bizonyos arányban mind maró, mind szénsavas alkáliát követel magának. Az arány az évszak szerint változó; több maró alkáliától a Sz. keményebbé, több szénsavas alkáliától lágyabbá válik. A sima áttetsző kenő-Sz.-t len- és kenderolajból, halszírból és oleinből hamuzsírral és kevés szíksólúggal főzik. A sima átlátszatlan Sz.-hoz már aránylag több szilárd zsiradékot, nevezetesen pálmaolajat és több szíksólúgot kell venni. A természetes mag-Sz. szintén nagyobb mennyiségü szilárd zsíradékot (faggyut és pálmaolajat) igényel, de ezt már pusztán hamuzsírlúggal főzik. ezen utóbbi Sz.-on muatatkozó természetes magvakat, melyek a kikristályosodó sztearinsavas és palmitinsavas káliumból képződnek, gyakran azzal hamisítják, hogy a sima, áttetsző kenő-Sz.-ba értéktelen, magvas anyagokat, rendszerint agyagot, meszet, keményítőt kevernek. A kenő-Sz.-ok aknázata mintegy 250 %, azonban töltő anyagok segítségével felrúgják 400 %-ra is. Mind a kemény, mind a puha Sz.-hoz gyakran gyántát is használnak. Minthogy a gyánta savakból van, maró és szénsavas alkáliákkal könnyen egyesül; azonban egymagában soha sem munkálják Sz.-ná, hanem csakis zsíradékkal egyetemben. A tisztán gyántából való Sz. nem keményedik meg, s ez kenő-Sz.-ul sem használható, mert a jó kenő-Sz.-tól megkivánt állománya nincsen meg. A gyántával készített Sz.-t - pompás habzása végett - sok műveletre használják, de már a szövő-fonó ipar céljaira nem alkalmatos.

[ÁBRA] 4. ábra. Szappanzúzó.

A pipere-Sz. készítésének három módja van, ezek: 1. a hideg szappanosítás, vagyis hogy az olvadt kókuszolajat meleg töménylúggal egybekeverik; 2. a kész Sz.-nak kevés vizzel gőz- vagy vizfürdőn való átolvasztása útján és 3. a kész semleges Sz.-nak szalagokba osztása által, ezt követő illatosítás és sajtolással. Csakis ez utóbbi módon lehet finom szagu Sz.-t készíteni, mert finom illatot csak a virágparfüm adhat, ez pedig sem a lúgot, sem a forróságot - a szagnak kellemetlenné válása nélkül - el nem birja. A 3. mód abban áll, hogy a Sz.-t gyalugépen vékony szalagokra hasítják, a szalagokat illatos szerrel meglocsolják, megkeverik s a 4. ábrán bemutatott zúzógép BBB hengerei különböző gyorsasággal mozognak s igy a Sz.-t meggyurják. Az utolsó henger hosszát C kés fekszi meg s ez a Sz.-t a hengerről levakarja. Az innen leváltott Sz.-lapokat a tömörítő gépbe juttatják. Ez a gép tulajdonképen sajtoló, mely a réteges Sz.-t a gépnek kúposan szűkülő s a megkivánt Sz.-darabok vastagsága szerint igazítható szájjal ellátott orrmányába préseli. A tömörített Sz. a gép szájából vastag kolbász alakjában két gurítón mozgó végtelen vászonszalagra kerül s a Sz.-kolbászt végül egyszerü szeletelő szerkezettel darabokra vágják. Az egyes Sz. darabokat már most megszárítják s az 5. ábrán látható verőgépen formába ütik. Eredetileg ezen zúzott (pilliert) Sz.-t csupán a legtisztább és legjobb szin-Sz.-ból készítették, sajnos, jelenleg már a hidegen előállított Sz. zúzásának (Pillieren) is módját ejtették. A közönséges pipere-Sz.-ok zöme ma hidegen készített, bőrt maró Sz., melyet érzékeny ember egyáltalában nem használhat.

[ÁBRA] 5. ábra. Szappanverő gép.

Az átlátszó Sz.-t, más néven kristály- vagy glicerin-Sz.-t régente borszesz segítségével állították elő; újabban már itt is kitalálták a közönség megtévesztésének kellő módját s ma borszesz helyett cukorszörppel és szíksóoldattal teszik a Sz.-t átlátszóvá. A legjobb ilyen fajta Sz.-ban legfeljebb 50 % a tiszta Sz., glicerin is rendesen csak annyi van benne, amennyit az elhasznált zsíradék kiválasztott, tehát legfeljebb 5 %, s igy minden esetre 45 % a töltelék benne, még pedig ártalmas, maró töltelék. A Sz. hamisító szere, vagyis a szappanosok nyelvén szólva: a Sz. töltelékanyaga sok mindenféle, igy burgonyaliszt, cukor, zsírkő, súlypát, kréta, kovaföld, vizüveg, agyag, szíksólúg, hamuzsírlúg, konyhasóoldat, viz stb. Megemlítendő még, hogy a kálium- és nátrium-Sz.-on kivül valamennyi Sz. vizben oldhatatlan. A mész-Sz. a sztearinsavgyártásban, az aluminium- és az ón-Sz. a kelmefestésben, a mangán-Sz. a festékgyártásban, a cink-Sz. (cinkflastrom) és az ólom-Sz. (ólomflastrom) az orvoslásban játszik szerepet.

Plinius szerint a Sz. készítését a gallok és germánok találták fel s már ismerték a kemény és puha Sz.-t is, ezeket azonban nem használták mosásra, hanem a haj sárgítására. A kallóföldön és szappanos levü növényeken kívűl mosásra a hamuzsírt és szíksót használták, melyekkel még manapság is mosunk. Az ókorbeliek - Paulus Aegineta tudósítása szerint - azt is tudták, hogy a lúgsót (hamuzsír és szíksó) mésszel maróbbá lehet tenni. Közönséges mosószerük azonban a rothadt vizelet volt. Később a mór irástudók is megemlítik a Sz.-t, de inkább csak mint orvosszert. A SVII. sz.-ban ugy látszik, már meglehetősen elterjedt a Sz. használata, azonban csakis a legújabb kor vívmányai eredményezték mai általános alkalmazását. Ily vívmányok valának Chevreulnek a zsírról megejtett vizsgálatai, melyekkel a Sz.-képződés lényegét felderítette, s mindenekelőtt Le Blanc új módszere a szíksó mesterséges gyártására. Azóta a szíksó és a Sz. gyártása is nagyot lendült s az ammonia-szíksó feltalálása ma már mintegy betetőzi a Chevreultől kiindult mozgalmat.

Forrás: Pallas Nagylexikon